Trianonról írt dalokat vár támogatásért cserébe a Petőfi Irodalmi Múzeum

politika
2020 május 04., 12:52

Az Index ír arról, hogy megjelent a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pályázata, melynek nem titkolt célja, hogy a járvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeken segítsen. 

Mint a lap írja, a  Köszönjük, Magyarország! elnevezésű program részeként a PIM három kategóriában hirdetett most pályázatot íróknak, költőknek, dramatrugoknak és zenészeknek, a győztesekről pedig majd a a Nemzeti Színház és a Petőfi Irodalmi Múzeum dönt. És míg írók, költők, dramaturgok esetében nem szabott tartalmi feltételt a Demeter Szilárd vezette kulturális képződmény, a zenészek esetében igen. 

A lap szerint ugyanis a kiírásból kiderül, hogy zeneszerzők esetében a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kell komponálnia.

Ebben a programban amúgy összesen 50 millió forintot osztanak ki, a zenészek  maximum bruttó 300 ezer forintra pályázhatnak fejenként. Ezért cserébe a zenemű ingyenes közzétételi joga öt évre a PIM-re száll, azaz a zenészek jogdíjak nélkül maradnak. 

Az Index ír arról is, hogy az alapvetően az irodalmi életben terjeszkedő PIM igazgatója, Demeter Szilárd már egy ideje szeretne magának komolyabb pozíciót kivívni a könnyűzenei finanszírozás terén is.