Idén 35 százalékkal nőtt az államtitkárok fizetése

POLITIKA
2020 május 06., 04:58

A kormány honlapján még március végén közzétették az állami vezetők fizetési adatait, aminek összesítése alapján az Mfor arról ír, hogy

idén 35 százalékkal emelték az államtitkárok fizetését.Így a lap szerint annak, aki csak államtitkári posztot tölt be az állami vezetésben, bruttó 1 296 300 forintról 1 750 000 forintra ugrott a fizetése.

Igaz, ez csak azokra vonatkozik, akik nem ülnek bent az országgyűlésben. A parlamentben is teljesítő államtitkároknak így a képviselői alapbér emelkedésével kell beérniük, ami 997 ezer forintról 1 103 400 forintra nőtt márciustól, mellé változatlan összegű államtitkári fizetést vehetnek fel, vagyis a bruttó 1 296 300 forintot.

És amíg a kormány a válságkezeléshez megfelezte a pártok állalmi támogatását és forrásokat vont el az önkormányzatoktól, annak nincs jele, hogy a saját fizetésüket csökkentenék. Pedig korábban a bolgár képviselők és kormánytagok teljes fizetésükről lemondtak a járványhelyzet idejére, ahogy az osztrák kormány tagjai is felajánlották egy havi fizetésüket, a szlovén kormány pedig azzal egyidőben, hogy megduplázta az egészségügyi dolgozók bérét, felajánlotta fizetésének 30 százalékát, az albán miniszterek keresetét pedig lefelezték a veszélyhelyzet idejére.