Kiszabadították a fiatal olasz nőt, akit még 2018-ban raboltak el Kenyában

külföld
2020 május 09., 14:21

2018 novemberében fegyveresek rabolták el a 25 éves Silvia Romanót, aki önkéntesként dolgozott Kenyában. Tavaly érkeztek az első hírek arról, hogy biztosan életben van, most pedig Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette, hogy sikerült kiszabadítani, és egyben megköszönte a hírszerzés munkáját. „Silvia, várunk Olaszországban!” - írta Twitteren, ahol a jó hírt elsőként megosztotta. Silvia Romano várhatóan már holnap délután Olaszországba érkezik, különjárattal viszik haza.

Silvia Romano elrablása előtt, Kenyában.
photo_camera Fotó: Silvia Romano/Facebook

Kiszabadításában részt vettek a török és a szomáliai titkosszolgálatok is, a műveletet ma hajnalban vitték véghez. Enzo Romano, a nő édesapja az olasz állami hírügynökségnek azt mondta, még hagyják őt lélegzethez jutni, és csak akkor hiszi el, hogy a lánya tényleg jól van, amikor majd hallja a hangját is. Silvia Romanót Szomáliában találták meg, jelenleg Mogadishuban várja, hogy hazatérhessen. 

A milánói nőt 2018 novemberében rabolták el fegyveresek a kenyai Chakamából. A főleg árva gyerekek megsegítésével foglalkozó nonprofit szervezet, az Africa Milele munkatársa volt. A Szomáliából származó elrablói valószínűleg kapcsolatban álltak muszlim szélsőséges szervezetekkel. A terv kiagyalói közül hármat már korábban elfogtak, ügyüket Kenyában tárgyalják.

(Corriere, ANSA)