Szijjártó levelet írt a dán, a finn, az izlandi, a norvég és a svéd külügyminiszternek

POLITIKA
2020 május 12., 04:30

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levelet küldött a dán, a finn, az izlandi, a norvég és a svéd külügyminiszternek az Európa Tanács főtitkárának címzett közös levelük miatt, amiben a politikusok támogatásukról biztosították a magyar felhatalmazási törvény miatt aggódó főtitkárt.

A miniszter hétfő este a Facebook-oldalán is közzétette az öt ország miniszterének írt levelét, amelynek magyar fordításában az áll: „az európai család egyes országairól szóló álhírek terjesztése csak megoszláshoz vezet és aláássa ezen multilaterális intézmények működését”.

Szijjártó azt írta, kötelességének tartja, hogy komoly aggodalmát és csalódottságát fejezze ki, hiszen a miniszterek levelükben konkrétan hivatkoznak Magyarországra és azokra az intézkedésekre, amelyeket a kormány a koronavírus-járvány leküzdése érdekében hozott. Továbbá sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a magyar koronavírus-törvény szükségességével és arányosságával kapcsolatos biztosítékok, amelyeket különböző fórumokon adtak, nem oszlatták el aggodalmaikat, és a Magyarország ellen intézett „megalapozatlan, politikailag motivált támadásaik” nem szűntek meg.

Szijjártó Péter szerint a magyar felhatalmazási törvény, melyek komoly kritikával illettek az északi politikusok, valójában bővíti az Országgyűlés magyar kormánnyal szembeni előjogait, és nem tartalmaz semmilyen az Országgyűlés tevékenységére vonatkozó korlátozást, hiszen a szerv továbbra is felügyeletet és kontrollt gyakorol. Továbbá a törvény lehetőséget ad az Országgyűlésnek arra, hogy a felhatalmazást bármikor visszavonja - tette hozzá. Utóbbi igaz, az viszont, hogy a törvény nem korlátozza a parlamentet, nem teljesen, erről bővebben ebben a cikkben írtunk.

„A kormány csak abban az esetben foganatosíthat különleges intézkedéseket, ha azok a járvány alakulásának fényében szükségesek és arányosak az állampolgárok életének, egészségének, biztonságának megvédése és a gazdasági stabilitás érdekében” - írta Szijjártó, hozzátéve, hogy az Országgyűlés továbbra is ülésezik, és minden intézmény és hatóság folytatja a munkáját. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény értelmében hozott intézkedések pedig csak a veszélyhelyzeti állapot megszűnéséig maradnak érvényben.

„Az Európa Tanács lényege a nyílt párbeszéd és az együttműködés” - írta a miniszter, hozzátéve: továbbra is készen áll bármilyen felmerülő aggály személyes megvitatására. Szijjártó szerint a magyar emberek kellően érettek ahhoz, hogy megfelelő döntéseket hozzanak saját országuk jövőjéről, és azt kérte, ne vonják kétségbe ezen képességüket.

Szijjártó Péter külügyminiszter vasárnap be is rendelte a magyar kormány lépései miatt aggódó öt északi állam nagykövetét, és álhírterjesztássel vádolta őket.