Bige László: Elfelejtették, hogy nem alkalmazott vagyok, akit meg lehet vesztegetni, hanem én vagyok a tulajdonos

POLITIKA
2020 május 13., 11:10

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben – írtuk meg mi is ma reggel a 24.hu értesülését.

A milliárdos vállalkozó most megszólalt a Napi.hu-nak, azt mondja, életszerűtlen a vád. „Elfelejtették, hogy nem alkalmazott vagyok, akit meg lehet vesztegetni, hanem én vagyok a tulajdonos, akit a saját pénze ellenében nem lehet megvesztegetni” -mondta a műtrágyakirály a portálnak.

„A vád nevetséges és megalapozatlan, ez is része annak az összefüggő támadásnak, amely folyik ellenünk” - folytatta Bige László. Szerinte látványosak az érdekeltségében lévő Bige Holding Csoport - amelybe a Nitrogénművek Zrt. is tartozik - cégei elleni, hatósági intézkedések. Úgy véli ugyanakkor, hogy mindez csak részben irányul ellene, ezért inkább a családja, a gyerekei elleni fenyegetésekről van szó.

A 24.hu úgy tudja, hogy az ügyészség szerint Bige megállapodott egy vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át neki, a forgalmazó azt a piaci árnál olcsóbban, részben számla nélkül értékesíti, az összeget pedig átadja a milliárdosnak. Aki cserében vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később minőségi kifogásra hivatkozva leértékeli, így a forgalmazó is haszonhoz juthat. Mindez 2010-ben történt, amikor az ügyészség szerint a terméket készpénzért, számla nélkül értékesítő vállalkozó 135 millió forintot csorgatott vissza Bigének, amivel saját cégének nem számolt el.

Bige László ugyanakkor nem igazán érti, neki mi köze van ahhoz, hogy valaki a tőlük hivatalosan megvett árut számla nélkül adta el. Véleménye szerint ennek nincs más értelme, minthogy zaklassák, meghurcolják. Azt is aggályosnak tartja, hogy valaki tíz év után bejelenti, hogy állítólag valakit megvesztegetett, vádalkut köt.