A felcsúti fociakadémia kért, és kapott is plusz kétszázmilliót

futball
2020 május 15., 05:08

Egy december közepi törvénymódosítással élve a felcsúti focialapítvány az önrészt megspórolva száz százalékban TAO-támogatásból, vagyis közpénzből finanszírozza a 2006-ban épült kollégium épületének felújítását, a külső és belső berendezések, bútorok és fürdők teljes körű felújítását, illetve telepít ledfalat a stadionban a pálya körül, de utófinanszírozásban még a focisták képesség-fejlesztése céljából tervezett futódombot is.

Ezekre a korábbi szabályok alapján összesen 375,2+76, vayis összesen 451,2 millió TAO-támogatás járt volna, most, az új szabályok szerint a teljes 650,7 milliós beruházást közpénzből valósíthatják meg, vagyis a futballakadémia, melynek Orbán Viktor miniszterelnök az egyik alapítója, összesen csaknem kétszázmillió forinttal többet kaphat a közösből.

Az MFOR beszámolója szerint rendkívül gördülékeny volt az ügyintézés is. A felcsúti alapítvány március 9-én, vagyis a járvány magyarországi megjelenésének napjaiban nyújtotta be módosítási kérelmét az MLSZ-nek, amely a határozat dátuma alapján már aznap, március 9-én hozzá is járult ehhez.