Próbababákat ültetnek a vendégek közé egy amerikai étteremben, hogy az emberek betartsák a távolságot

külföld
2020 május 15., 11:58

Egy híres virginiai, három Michelin-csillagos étteremben azzal próbálják majd betartatni a távolságtartást a vendégek között, hogy bizonyos asztalokhoz próbababákat ültetnek.

A próbabákat ráadásul fel is öltöztetik az 1940-es éves divatja szerint, hogy passzoljanak a hely hangulatához. The Inn at Little Washington étterem nem nyitotta ki a teraszát, amikor azt engedélyezték, hanem inkább megvárják, amíg május 29-én a belső tereket is kinyithatják.

„Amikor azzal a kihívással szembesültünk, hogy gondoskodnunk kell a kötelező távolságtartásról és egyszersmind felére kell csökkentenünk az étteremben egyszerre tartózkodó vendégek számát, akkor a megoldás kézenfekvőnek tűnt: töltsük meg a helyet érdekesen felöltöztetett próbababákkal" - írta közleményében Patrick O'Connell, az étterem séfje és egyben tulajdonosa.

Mi több, az autentikusság kedvéért az étterem dolgozói a próbababákat is vendégekként fogják kezelni, a pincérek néha beszélgetnek majd velük és töltenek a poharukba.

Nem ez az egyetlen étterem, ahol kreatívan próbálják az éttermek betartatni a szabályokat. Egy thaiföldi étterem plüsspandákat ültet az üres székekre, hogy a vendégek tudják, hova ülhetnek és „ne érezzék magukat egyedül”, mondta a bangkoki Maison Saigon vietnami étterem vezetője a Reutersnek. (MTI)