POLITIKA
március 28., 10:38

„Azok, akikről önök is tudnak” - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet azután hirdettek meg, hogy tanúként hallgatták ki Magyar Pétert a Völner–Schadl-üggyel összefüggésben.

vélemény
március 28., 08:57

Rossz ez az egész Orbánnak? Közelebb kerültünk a NER végéhez? Jó lenne, ha Magyarországot Magyar Péter vezetné? Jó fej Magyar Péter?

bűnügy
március 28., 13:16

A 39 éves tanárnőt ezúttal is vezetőszáron, bilincsben vitték a bíróság elé, de a tárgyalás idejére levették róla.

külföld
március 28., 13:21

Sajtóértesülések szerint elképzelhető, hogy az olasz Demokrata Párt elindítja Ilaria Salist az EP-választásokon.

POLITIKA
március 28., 11:32

Nem tudok ilyesmiről - mondta szombaton a 444 kérdésre. Tudjuk, ki az a Tóni - mondta ma a főügyész.

közlekedés
március 28., 13:29

Kassa és Losonc irányából érkezhetnének regionális vonatok Magyarországra.

POLITIKA
március 28., 13:24

„Bottal magabiztosan, anélkül még bizonytalanul, de tudok járni.”

belföld
március 28., 09:12

Hogy Varga mit mondott, Fürcht Pál főügyész nem árulta el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

belföld
március 28., 10:24

Megkérdeztük Hajdú Pétert, hogyan született a szerdai Varga Judit-interjú, és hogy a kétórás műsorban miért nem kerültek szóba a közéletileg releváns kérdések.

társadalom
március 28., 12:58

A gyerekvédelemről pártpolitika-mentesen kellene beszélni, de sokszor azok sem tudnak megegyezni az alapvető részletekről, akik egyébként egy oldalon állnak: a gyerekekén – derült ki a CEU Bibó István Szabadegyetem szerdai kerekasztal-beszélgetésén.

oktatás
március 28., 12:30

A Kari Tanács szerint a 2024-es költségvetés „nem teszi lehetővé még a jelenlegi, törvényben és egyetemi szabályokban rögzített, rendkívül alacsony bér kigazdálkodását sem”, és a helyzet már a „kollégák személyes gazdasági ellehetetlenülését jelenti”.

oktatás
március 28., 04:55

A kormány tervei szerint tanárképzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a diplomatákat, a vízügyi szakembereket, a katonákat és a rendőröket is képzik. Az egyetemi oktatók attól tartanak, hogy a terv ELTE régóta zajló, lassú kivéreztetését is szolgálja. Mit mond erről az ötletgazda, a miniszterelnök politikai igazgatója?

belföld
március 28., 07:50

Csak a szökőévnek köszönhető, hogy februárban nem csökkent történelmi mélypontra az újszülöttek száma. A népességfogyás akkora, mintha két hónap alatt elnéptelenedett volna Csorna.

POLITIKA
március 28., 05:35

A propagandahálózat célja az Ukrajnának nyújtott EU-s támogatások felfüggesztése volt.

POLITIKA
március 28., 06:03

Ami a regnáló fideszes polgármester malmára hajtja a vizet.

POLITIKA
március 27., 21:07

A volt miniszter többek között arról beszélt a műsorban, hogy Magyar Péter egyszer bezárta egy szobába, ahonnan aztán a gyereke szabadította ki.

Attól, hogy Varga Judit tudott róla, hogy ki piszkált bele a Schadl–Völner-ügy irataiba, még lehet bántalmazott nő. Attól, hogy a NER-ből kiugró Magyar Péter meg akarja buktatni a kormányt, még lehet bántalmazó férfi.

POLITIKA
március 27., 16:48

Szerinte Varga Judit azért vádolja bántalmazással, mert a kormány zsarolja valamivel.

Politika
március 27., 19:48

Vegán aktivisták a Ferenciek terei templom előtt demonstráltak húsvét alkalmából, nem minden járókelő viselte jól a programot.

lakmusz
Politika
március 27., 18:40

Miben különbözik Magyar Péter hangfelvétele az elmúlt évek „leleplező” anyagaitól? Adunk néhány szempontot a Varga Juditra, a kormányra és az ügyészségre nézve is kompromittáló hanganyag hitelességének megítéléséhez.

POLITIKA
március 27., 16:42

A fotó készítésének körülményeiről hangulatos werkfilm is készült.

belföld
március 27., 14:39

A diszpécser az eset óta életmentésben is részt vett, ő és a vele együtt a vádlottak padjára ültetett ötgyermekes metróvezető sem kapott letöltendő büntetést.

POLITIKA
március 27., 14:46

A Dead Kennedys énekese megerősítette: a magyar kormány ellopta, nem pedig megvette a legendás punkegyüttes híres fotóját.

külföld
március 27., 11:37

Az Oroszország-szakértő szerint az ukrán narratíva nem kiemelt eleme a központi kommunikációnak, a bűnbakképzés inkább a közép-ázsiai vendégmunkásokra irányulhat. Csakhogy rájuk nagy szüksége van a gazdaságnak, jelenleg is minimum 9 millióan élnek és dolgoznak az országban.

Több ezren tüntettek Magyar Péter felhívására a Kossuth téren a hangfelvétel közlése után. A tüntetők szerint ha csak a negyede igaz annak, amit hallunk, az is nagyon súlyos. A Hír tv élő adását Mocskos Megafon-skandálás zavarta meg.