tanulmány

2023 augusztus 31., 13:30
Messze vagyunk még attól, hogy sportnemzetből sportolónemzetté váljunk

A kormány célja, hogy sportoló nemzet is legyen a katonanemzet magyar. A Magyar Olimpiai Bizottság tanulmánya ugyanakkor rendszerszintű hibákat tárt fel. Az utánpótlási korban a fiatalokat túledzik és túlversenyeztetik, ezért felnőtt korukra kiégnek. Az egyetemeken nagyon minimális a sportélet, így a gimnázium után sokan felhagynak a mozgással.

2022 június 26., 17:59
Azok a bűnözők, akik viselkedésterápiát és pénzt kapnak, évekkel később is ritkábban esnek vissza másoknál

Libériában régóta folyik sikeresen a bűnöző fiatalok társadalmi visszailleszkedését szolgáló program, ami az első tanulmány alapján túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. Tíz év távlatából újraértékelték a kísérleti alanyok viselkedésében tapasztalt változást – és az derült ki, hogy még mindig érződik a pozitív hatás.