Idióták

Drogosok sajnos Magyarországon is vannak. A következő történetek az elmúlt 20 évben születtek. Megkerestünk néhány, azóta méltán a történelem süllyesztőjébe került, lecsúszott szerencsétlent, hogy meséljék el, milyen volt érintkezni az LSD nevű méreggel. Voltak olyan történetek is, hogy valaki padlógázt nyomott a zebránál, mert „át kell engednie a krokodilt”, egy vak embert pedig egy bélyeggel zaklattak, hogy egye meg, mert attól látni fog, de az alábbi elbeszélések inkább hétköznapiak – így talán jobban érthető, miért nem érdemes LSD-zni. A túlélők sorai remélhetőleg intő példaként szolgálnak majd azoknak, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy megszegve a törvényt, kábítószerrel tegyenek kárt a testükben és lelkükben.

11l

Elsőként jöjjön a Tobin-ügy, ami egy jellemző történet a vigyoridióta E.-ről, akinek az LSD tönkretette élete koncertjét, vagy legalábbis a végét:

Amon Tobin koncertre mentünk a hajóra, és akkor épp ilyen mikró nevű formátumban volt LSD-nk, ami egy kb. 2 mm átmérőjű barna gyurmagolyócska. Sétálunk a Petőfi-hídon, éppen már mindenki betette a nyelve alá, én meg elkezdtem enni egy Kinder Maxi Kinget, mert kurvára be voltam szívva. A híd közepén egyszercsak tüsszentettem egy óriásit, és az összes édesség kirepült a számból a Dunába. Kétségbeesetten kerestem a nyelvemmel a mikrót a számban, de nem találtam, és teljesen magamba roskadtam, hogy életem koncertjén minden ismerősöm szétflesseli magát, én meg akármilyen jó is lesz, a csalódottság miatt majd ácsorgok, mint egy fasz, amíg halálra nem iszom magam. Próbáltak vigasztalni, felajánlottak nyálas gömböcskéket, de nem fogadtam el, és szomorúan bandukoltam a többiek után. Aztán ahogy elkezdődött a zene, olyan szinten beütött a cucc, hogy beálltam a basszusláda mellé, és vigyorogva élveztem, ahogy rezegteti a kocsonyás testem. A legjobb koncert volt életemben a Kraftwerk után, de azon nem nyomtam semmit. Ja, és Amon Tobin után ültünk a hajó orrbárjában, de fél óra után elmenekültünk, mert mindenki azt flesselte, hogy süllyed a hajó, és betör a víz. Ne narkózzatok.

13l

A. a történet idején egy értelmes fiú volt, a Varázsló hatására mégis ostoba módon kezdte el szórni a pénzét:

Elképesztő, ellenállhatatlan késztetést éreztünk, hogy adott színű dolgokat vásároljunk. Én a zöldre voltam ráizgulva. Pechünkre egy BP benzinkút volt a közeli nonstop vásárlóhely, így mentolos cigik, haribo békák, zöldalmás rágó mellett egy ötkilós Ariel mosóporral és egy liter motorolajjal távoztam.

12l

Ugyanő minden megbánás nélkül beszélt a jubileumi dupla X2-ről, amit 10 ezer szász-anhalti rocker között vett be:

Az LSD pszichiátriai alkalmazásában két iskola van. Az európai 8-10 alkalomból áll, amiben kicsi, 100 mikrogrammos adagokkal dolgoznak. Az amerikai iskola egy hosszabb felkészülés után 800-1000 mikrós adagokkal porig rombolja, majd az alapokról építi újra a személyiséget. Nekem a kis adagok sosem jöttek be igazán, éppencsak megpiszkálták a gerincvelőm. A 300-500 mikrós adagoknál pedig mindig felkúszott a gerincen a félelem az agyba. Két dupla papíron olyan 1000 mikró lehet. Életem legcsodálatosabb élménye sült ki belőle, legalább tíz példányban és személyiségben voltam jelen mindenhol aznap este. Az arcomon úgy hullámoztak a mikrogesztusok, hogy a kis barátaim azt hitték a végére, hogy ők trippeltek be. Kedvemre alakítottam a környezetet, tüntettem el a zavaró embereket, találtam meg 10 ezer szász-anhalti rokker közt is a barátaim. Akik másnap mind nagyon hálásak voltak, hogy míg ők aludni próbáltak a 45 fokosra hevült sátorban, én még mindig vastagon betrippelve szereztem nekik reggelit és több liter vizet.

1l

A. két barátja szakmailag is megbűnhődött az LSD miatt, egyikük pedig az életével játszott:

Barátaim, a feltörekvő iparművész K. és festő barátja, M. a Hajógyári-szigetre készültek, K. kiállításának megnyitójára. Jó érzékkel hat órával az esemény előtt útra keltek M. bogárhátújával. Az első problémák az Istenhegyi úton jelentkeztek, a halálfélelemtől visítva gurultak le kettesben, kb. harmincas tempóban. A Fő utcánál valamiért elfordultak délnek, majd a Műegyetemnél vissza. Itt már úgy gondolták, hogy a létező legbiztonságosabb módja a haladásnak az volna, ha beraknák egyesbe a bogarat, hogy alapjáraton guruljon, míg ők lassan sétáltak mellette. A megnyitót végül három órával késték le. M. később egy saját maga összeeszkábálta bárkával elindult Budapestről a Dunán lefelé. Azóta nem tudok róla. (Nem tűnt el, vagy ha igen, arról se tudok. Csak nem tudok róla.)

7l

R. egy vidéki kisvárosból jött, akinek Szolnokon voltak pokoli történetei, de most mégis inkább a legrosszabb Budapesten töltött szilveszterét mesélte el:

Olyan sokat nem tudok, ami feljegyzésre méltó lenne, de egyszer például még a 90-es években olyan hülyék voltunk, hogy feljöttünk pestre a Jailhouse-ba egy drum and bass buliba trinyózni. Már eleve fura volt a közérzetem, de az tette be a kaput, amikor mondtam az egyik haveromnak, hogy engem zavar, hogy annak a csávónak ott mozog meg világít a minta a pólóján. Mire a haverom: annak a csávónak nincs is minta a pólóján! Na ezután kb. hat órán át sétálgattunk a mínuszban kirakatokat nézegetve, és bujkálva a petárdások elől.

lsd10

Ebből az derül ki, hogyan ébreszt vágyakat az emberben egy kis mennyiség is, mégis az a tanulság, hogy az LSD nem fog senkit sem cselekvésre ösztönözni, csak nézi, ahogy elúsznak a lehetőségei, pedig M.-ből ez alapján akár újságíró is lehetett volna:

Bemikrotripezve egy Üllői úti lottózóban találtam magam egy ízben. Nemrég nyitottak, és én is nagyon nyitott voltam. Bonyolultnak tűnő rendszert találtam ki a biztos nyerő számkombinációra, a születésnapom dátuma alapján, és a “permutáció” szó járt az eszemben. Hosszasan néztem a lottózni betérőket, és szerettem volna interjút készíteni velük életükről, gondjaikról, szenvedélyeikről. Biztos voltam benne, hogy hiteles és erős anyag kerekedne az Üllői úti szerencse szombat reggeli kísértőiből, de sajnos ebből semmi sem lett.

5l

T. egyes történetek helyett inkább a veszélyekről és az LSD-hez való viszonyáról mesélt. Bár ezek a történetek is hátborzongatóak:

Az LSD-t mindig partidrognak, és nem bölcsészdrognak használtam, az ember teljesen el tudja veszíteni a fonalat akár egy egyszerű kocsmában vagy az utcán is, és nem kell drága partibelépőre költenie, hogy bizonyos időre elszakadjon a valóságtól. Könnyen szerelmes lesz például. És hát mi más is akarna a földi halandó, minthogy néha átérezze az unverzum totalitását? Egyszer az X.-szel LSD hatása alatt órákig szkreccseltük egy duplalemezjátszón, elég hamar kimenekült mindenki a házibuliból. Máskor egy osztálytársunk végig egy szivacs műkezet tartott a csuklójához, és amikor beütött a cucc (kb. 8an nyomtuk egyszerre), akkor elkezdte levágni, persze mindenki jól beparázott, hogy Y. bekattant, pedig csak viccelt. Aztán valaki berakott Faithless-t, és attól szépen beparáztam, annyira nem szerettem. Én egyébként általában csak elfelejtem, hogy hol vagyok, és ki vagyok, és amint ez eszembe jut, és ezt egy felkiáltással konstatálom, újra elkezdődik a gondoltkör, aminek a végére megint elfelejtem ezt a két dolgot.

9l

T. szerencsére időben eldobta magától a szert, és képes volt utána teljes életet élni, de előtte még a MÁV-nál is megjárta a poklot:

Valamikor elmentünk egy erdőbe, hogy bölcsészkedjünk, de nekem hirtelen eszembe jutott, hogy találkozóm van a városban, így elindultam Budapestre. Úgy éreztem magam, mint egy idegen bolygóra érkezett magányos űrhajós, ahogy caplattam a Börzsönyben valamerre, a fák a közelgő viharban hajladoztak, utólag azt mondanám, átéltem az Avatar című film erdőjeleneteit. Elképzelni sem tudtam, hogy keveredek ki az erdőből, de ez inkább feldobott, mint lesújtott volna, végre egy teljesen ismeretlen helyzet! Aztán felvett egy autó, elvitt az állomásra. A vonaton velem szemben ülő férfin pedig egy pók mászott. Megmukkani sem tudtam, de az utazás alatt végig figyeltem, ahogy az óriási méretű pók lassan de biztosan mászik a boldogan diskuráló középkorú pár férfitagjának nyaka felé. Aztán egyszercsak a férfi, éppen valami viccet mesélt, lesöpörte a szakállát, vele együtt a pókot is. Nem értették, miért pukkadozom a nevetéstől én is.

6l

I. egyik barátja Amszterdamban folyékony LSD-től egy teljes nap kiesett az életéből, ezalatt többek között két órát töltött el egy körforgalomban, mert nem mert kifordulni belőle, aztán a végén átvágott rajta. D. pedig Szerbiában vesztette el majdnem az életét:

Nekem badtripem sosem volt igazán, max ilyenek, hogy órákig nem merek elmenni pisilni vagy félek egy-egy embertől. Talán az a mások számára legértékelhetőbb, amikor két-három évvel ezelőtt papíroztunk az Exit fesztiválon, és össze-vissza mászkáltunk az erődben. Aztán egyszer csak belefutottunk egy eldugott kis színpadba a várfalnál, ahol több tucat szerb elképesztően komolyan, izomból salsázott a színpadon, a füvön, mindenhol, és én annyira nevettem, hogy azt hittem, meghalok.

3l

S. élménye tipikus példája annak, hogy a drog még fiziológiailag is ártalmas lehet, ráadásul az élet nagy kérdéseire sem ad választ. S. a 90-es évek közepén, csak 17 évesen, életében először LSD-zett, és így ment le vonattal a Balatonra. Végül azt hitte, hogy örökre megőrült:

Folyamatosan úgy éreztem, hogy bepisilek. Ahogy gyalogoltam az úton, a házhoz, folyton hátranéztem, hogy ott van-e a pisifolt az aszfalton. Gumimatracos németek jöttek szembe, úgy éreztem, nem illek bele a környezetembe. A házban volt egy pár kellemes óra, de később újra jelentkezett ez a bepisiléspara. Kérdeztem a barátnőmet, hogy ugye nem gond, ha mégis lepisilem a kanapét, azt válaszolta, ha lehet, ne, úgyhogy nem csökkent a félelmem. Ő hajnalban elaludt. Valódi hallucinációm ekkor lett: aranyalmákat láttam a kertben lévő fán. Ez megihletett, a teremtést jutatta eszembe, és magamban beszéltem arról, hogy akkor van-e isten vagy sem. Nem jutottam semmire.