Már megint büdösmagyaroztak a náci cigányok

infografika
2013 május 10., 14:21
comments 1

rasszizmusesigazsagszolgaltatasv2

Csütörtökön összesen 27 év 9 hónap börtönre ítélték a sajóbábonyi ügy kilenc vádlottját. Ők voltak azok, akik még 2009-ben, miután előző nap a Magyar Gárda naggyűlést tartott a falujukban, karókkal és baltákkal megtámadtak egy autót, amelyben az azóta már betiltott, szélsőjobboldali szervezet tagjai ültek. A támadást a vádlottak sem tagadták, ám védőik azzal érveltek, hogy önvédelemből támadták meg a gárdisták autóját. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nem erről van szó, és többek között közösség tagja elleni erőszak bűntettéért is elítélte a támadókat.

Az utóbbi három évben többször is előfordult, hogy magyar állampolgárokat ezért a bűncselekményért ítéljenek el, ami közérthetően annyit jelent, hogy nemcsak bűnözőnek, hanem egyenesen rasszisza bűnözőnek minősítették őket. A fenti grafikon azt ábrázolja, mely bűncselekményekben kiket ítéltek el rasszista erőszakért. Mint látható, Magyarországon az utóbbi három évben egyszer sem fordult elő, hogy cigányozásért valakit agresszív, rasszista bűnözőnek minősítettek volna. A Sajóbábonyi mellett viszont volt még két eset, egy Miskolcon egy pedig Budapesten, amelyekben "magyaroztak" a rasszista bűnözők.

(Nagyon fontos lábjegyzet: Magyarországon akarata ellenére senkinek az etnikai hovatartozását nem lehet nyilvántartani, amiből számtalan egyéb probléma mellett az is fakad, hogy lehetetlen pontos bűnügyi statisztikát vezetni a bűnözők identitásáról. Ráadásul olyan adatbázis sincs, amelyből meg lehetne tudni, hány bírósági ügyben érintett a közösség tagja elleni erőszak. Azonban több jogvédő szervezettel konzultálva sem találtunk olyan esetet az elmúlt három évből, amikor valakit azért ítéltek volna el közösség tagja elleni erőszakért, mert a bűncselekmény egyértelműen cigányellenes volt.)

Grafika: TBG

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.