Nem bántásnak szánta a buzizást Kerényi

POLITIKA
2013 május 21., 16:16
  • Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott
  • Kerényi Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház új vezetőjével közösen vett részt a Belvárosi Polgári Szalon rendezvényén MAGÁNEMBERKÉNT
  • Az egy óránál valamivel hosszabb beszélgetés végén Kerényi elmondta: az új Nemzeti Színház nem a buzikról fog szólni

Magánemberként vettem részt a rendezvényen, színházi emberek között voltam. Abba a közegbe ez a stílus belefér, nem bántásnak szántam, amit mondtam.

Ezt közölte lapunkkal Kerényi Imre, miniszterelnöki megbízott, aki egy nyilvános beszélgetés alkalmával azt mondta: az új Nemzeti Színház nem a buzikról fog szólni.

Kerényi még áprilisban a Belvárosi Polgári Szalonban beszélgetett Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház új főnökével, amikor a videó készült.

Amikor a színházban hatalomváltás van, és új stílus jön, akkor mindig lemegy a látogatottság. Ez egy teljesen természetes görbe. És itt van egy hazafiúi feladat. Szíveskedjék az új direkciót támogatni jegyvásárlással. Rögtön az elején tessék megszállni a színházat, mert most meg van szállva. Képzeljék el, hogy itt az utolsó előadásokon gyászmise lesz. Nagy könnyek fognak patakokban, a Dunáig fog menni a könny. Olyan siker lesz, hogy őrület, könyveket fognak róla írni. Csak utána jön egy más, és én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. Elég erő van hozzá, jó korban van, megvan hozzá a műveltsége, a felkészültsége, a kultúrája, és meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről.

Kerényi szavaira Vidnyánszky ugyan ingatta a fejét, de nem szakította félbe kollégáját. A közönség egyébként jelentős nevetgéléssel fogadta Kerényi buzizását. Szóval végülis igaza van: az adott közegben ez láthatóan tökre belefért.

Én arra gondoltam, ha alkirály lennék, úgy elvenném ennek az egyetemnek a pénzét, mint a nyavalya, és áttelepíteném a színházhoz. Aztán csináljanak amit akarnak. Azt gondolom, egy nemzeti kultúrában a színészeket nemzeti szellemben kell nevelni, pont. Mert ettől érdekesek. Ha ez az iskola New York-ban is lehetne meg Lembergben is, akkor mitől? Én úgy vettem észre, hogy kitűnő színészeket képeznek, de kis rabszolgák. Jól szót fogadnak, igen, rendező bácsi, minden nagyon jó, hú de nagyon balliberálisak, mert azt muszáj.

A teljes videó itt, hosszú, de vannak még benne erős részek.:

Az eredeti találat a szinhaz.hu-n.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.