Kiss Péternek sokat kellett várnia Erőss Zsoltra

gurítás
2013 május 24., 15:30

Interjút adott a Desnivel spanyol hegymászóportálnak Oscar Cadiach, azon kevés mászók egyike, akiknek május 20-án sikerült elérniük a Kancsendzsönga csúcsát, és élve le is jönni onnét. (A szintén Erőss Zsolttal és Kiss Péterrel egyidőben induló, de a csúcs alatt visszaforduló másik spanyol, Carlos Soria is megszólalt már, bírálva a magyar expedíciót is). A katalán Cadiach oxigén nélkül jutott a csúcsra, ami karrierje tizenkettedik 8000 feletti hegye volt. Beszámolójából újabb fontos részletek derülnek ki a két szerencsétlenül járt magyar mászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter sorsáról.

Május 19-én a 60 éves Cadiach és csapata 7700 méteres magasságban állítottak fel utolsó táborhelyüket. Direkt magasabbról akartak a csúcstámadásra indulni, mint a hagyományosan használt, körülbelül száz méterrel lejjebb lévő négyes tábor. Mint arról már korábban írtunk, a csúcsra induló két magyar mászó utolsó sátra jóval lejjebb, 7250 méteren volt.

cadiacho

Cadiach még vasárnap este, valamivel kilenc után el is indult a csúcs felé. Egyszer le kellett lassítania, mivel az egyik köteleket rögzítő serpa kicsúszott, és csak nagy szerencsével tudott életben maradni. Hétfőn reggel napfelkeltekor a katalán már 8200 méteres magasságban járt, ahonnét a csúcsig még több óra mászásra volt szükség, tengerszinten is nehéznek számító szerepen. A legnehezebb szakaszoknál szinte forgalmi dugó alakult ki a mászók közt, mivel itt csak egyesével lehetett haladni.

Cadiach elmondása szerint a nap folyamán többször is utolérte őt Kiss Péter, aki kevés felszerelésével gyorsan tudott haladni. Egy útszűkületnél a katalán előre akarta engedni, de a magyar mászó ezt elutasította. Cadiach szerint azért, hogy megvárhassa "mesterét, a lábnélkülit". Cadiach végül hétfő délután 16-16:30-kor ért a csúcsra, ahol oxigénnel mászó serpája már meleg kávéval várta. Állítása szerint itt Iñigo de Pinedára gondolt, akivel 2007-ben együtt próbálkozott meg a Kancsendzöngával, de nem jártak sikerrel, és Pineda 8200 méteren egy szívroham következtében meghalt.

A katalán hegymászó a csúcson mindkét magyarral találkozott, akik elég sokáig fotózkodtak és hosszasan rádióztak az alaptáborral. Elbúcsúzott tőlük, és gyorsan elindult lefelé, ereszkedés közben pedig több teljesen összezavarodott koreai és kínai mászóval is találkozott. Hajnali háromra ért vissza a 7700-on álló sátrához, majd másnap reggel továbbindult lefelé. Elhaladt egy koreai áldozat mellett, miközben rádión folyamatosan érkeztek az újabb hírek a bajba került vagy már eltűnt hegymászókról.

Az összes cikkünk Erőss Zsolt utolsó hegymászásával kapcsolatban.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.