Úgy éreztem magam, mintha én öltem volna meg Dianát - interjú a budapesti Mark Zuckerberg-videó készítőivel

  • Akik egyébként a 444 munkatársai
  • Ács Dani és Botos Tamás mesélnek arról, milyen volt bokrok között bujkálva filmezni a Facebook alapítóját és feleségét
  • Nem volt jó

Srácok, a magyar médiából ti találkoztatok először Mark Zuckerberggel budapesti kirándulásán. Mondjuk nem volt valami hosszú találkozás, de csak átjött valami abból, hogy milyen élőben a 2010-es év embere?

Ács Dani: Ilyen egyenes gerincű embert keveset lehet látni Budapesten. Olyan szikár járása van, hogy már csak azért is irigyeltem.

Botos Tamás: Én csak távolról láttam, de az feltűnt, hogy nem fogta meg a csaja kezét.

Ne viccelj, tök boldognak látszottak a videón.

B. T.: Az mondjuk igaz, hogy a felesége legalább hozzánk szólt. Megkérdezte, hogy most videózni fogtok?

Oké, ne rohanjunk ennyire előre. Hogy kezdődött az egész akció?

Á. D.: Épp a Spílerben kezdtünk forgatni egy ironikus paródiavideót, ami bemutatta volna, mit csináltak tegnap, amikor szóltatok a szerkesztőségből, hogy ott vannak a Marvelosa étteremnél.

Hát, ha rajtam múlt volna, nem szólunk, mert azt hittem, csak egy kamu levél jött, amivel az éttermet akarják reklámozni. Szerencsére a többiek észnél voltak.

Á.D.: Én biciklivel indultam a helyszínre, Tomi taxival jött. Nem nagyon készültem kérdéssel, mert arra számítottam, hogy bent lesznek az étteremben, és meg sem tudom közelíteni őket. Amikor odaértem, épp ellenőriztem volna a házszámot, és azonnal megláttam, hogy jönnek az utcán. Eldobtam a biciklimet, amitől majdnem én is hanyatt estem. Próbáltam letörölni a lencsémet és gyorsan bekapcsolni azt a módot a telefonomon, amivel egyszerre lehet fotózni és videózni. És akkor már oda is értek. Hirtelen nem jutott eszembe jobb kérdés annál, hogy "What are you doing here"?

A videó alapján úgy tűnt, hogy kérdezhettél volna bármit, biztos volt, hogy nem fog válaszolni.

Á.D.: Iszonyatosan kínos volt az egész helyzet, nekik is és nekem is. Az eleve feszültnek tűnő Zuckerberg még jobban befeszült, aztán jöttek a testőrök, hogy ne filmezzek és ne kövessem őket, én meg úgy éreztem magam, mint akit épppen seggbeujjaz Körmendi Gábor egy biliárdasztalon.

Értem. Tamás, te ekkor kapcsolódtál be?

B.T.: Igen, ekkor jött meg a taxi. Ők felmentek a Várba, de ott hagyták a cseh rendszámú autóikat, ezért kitaláltuk, hogy megvárjuk őket. Közben megjött az egész sajtó.

Á.D.: Ilyenkor azért szokás, hogy a riporterek megosztják egymással az információkat, mi viszont nem akartunk hazudni, ezért azt találtuk ki, hogy elbújunk a bokrok között és ott várunk.

B.T.: Ekkor éreztük át, hogy milyen a paparazzoélet. Először jön az adrenalinfröccs, aztán a szégyenérzet, az értelmetlenség és az unalom.

Á.D.: A többiek viszont közben leléptek, mert nem találták ott Zuckerbergéket. Amikor jöttek vissza a sikló felől, megint csak mi voltunk ott.

interju3

Ekkor már simán tudtatok forgatni?

B.T.: Á, bujkálni kellett a fák között, és egyik bokortól a másikig osonni. Közben odajöttek a testőrök, hogy ez egy magántúra, ne forgassunk. Azért nem voltak erőszakosak, a videón is látni, hogy csak beálltak elém.

Szóval kétszer futottatok velük össze, és mindkétszer egyedül voltatok ott az egész médiából. Szép! Na de milyen volt paparazzónak lenni?

Á.D.: Nagyon örültem, hogy ezt sokan nézik meg a 444-en, de egy életre elég volt. Úgy éreztem magam, mintha én öltem volna meg Dianát.

B.T.: Soha többet nem akarom ezt csinálni. Remélem, nem jelenik meg holnap Bill Gates Budapesten.