Orbán szerint az árvíz után készen állunk a fellendülésre is

POLITIKA
2013 június 17., 11:58
comments 4
photo_camera MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A múlt szombaton az árhullámot kikísértük az országból.

Orbán Viktor ugyan nem ezzel kezdte hétfői parlamenti felszólalását, de az apropót ez adta. A miniszterelnök beszédéből megtudtuk, hogy:

  • 206 ezer embert fenyegetett az ár;
  • de csak 1570-et kellett kitelepíteni;
  • 36780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél;
  • de ennél is többen dolgoztak a gátakon;
  • 10179000 homokzsákot töltöttek meg;
  • 242500 köbméter homokkal.

Megkönnyebülten jelezhette az Országgyűlésnek, hogy nem esett kár emberéletben, sőt, komolyabb sérülés sem történt. Ehhez a sikerhez, a veszély elhárításához három dolog kellett.

  • Összefogás.
  • Szakértelem.
  • Szervezettség.

A miniszterelnök szerint mindenki példamutatóan teljesített, például:

A homokzsákot pakolóknak kávét főző és ételt készítő asszonyok

is. Orbán végül levonta a tanulságot is, mert szerinte minden ismeretlen erejű veszedelemnek van olyanja.

Kellő szerénységgel, de határozottan mondhatom a tisztelt háznak, hogy újra van öntudat és elszánás az országban.

Ami már csak azért is jó, mert Orbán szerint sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően minden korábbinál nagyobb esély nyílt a gyarapodásra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.