Spanyolország-Tahiti 10:0

futball
2013 június 20., 18:48
comments 1

90+2 Vége a mérkőzésnek. Ekkora gólkülönbségű meccs komoly interkontinentális FIFA-tornán még nem volt, de itt muszáj megemlíteni, hogy tízet már a magyar válogatott is rúgott egyszer, csak kapott is egyet El Salvadortól az 1982-s vébén. A sportértékén lehet vitatkozni, de aki ezt a meccset látta, nem fogja egy ideig elfelejteni. Aki meg közvetítette, az pláne nem. A csapatok kezet fognak egymással, mennek a mezcserék, a tahiti játékosok pedig még élvezik egy kicsit a kezdőkörből a Maracanát. Lehet, hogy kaptak egy tizest, de szóljon, aki nem irigyli most őket.

90+1 Tahiti helyzet. De les volt.

90. perc Két perc hosszabbítás lesz.

photo_camera Fernando Torres és David Silva, a nap góllövői (MTI/AP/Felipe Dana)

90. perc Össze-vissza pattogott a labda Tahiti tizenhatosán belül, végül Jesús Navas nem tudta megszerezni a tizenegyediket.

89. perc GÓL! Megvan a tizedik. Már úgy tűnt, a spanyolok elszórakoznak egy újabb támadást is. de David Silva szépen csinálta meg magának a helyzetet a tizenegyes pont körül, kapura fordult, és bevágta. 10:0

87. perc Tahiti érezhetően minden maradék erőt összeszedve próbál gólt szerezni ezekben az utolsó percekben. Egyszerűen nem elég jók a feladathoz, és nem úgy tűnik, hogy a spanyolok hagynák magukat.

87. perc Villa szerzett gólt, de lesről.

86. perc Tahiti játékos hasalt el a spanyol tizenhatoson belül. Valószínűleg nem történt semmi, bár vicces lett volna, ha az algéríai bíró ad nekik egy tizenegyest.

85. perc Kevés hiányzott a tizedikhez. Torres és Villa ugrottak ki, az előbbi probált az utóbbinak passzolni, de közbelépett egy hátvéd.

81. perc Torres a második játékos, aki válogatott meccsen 4 gólt szerez a Maracanában. Ez eddig csak Ademirnek sikerült, még 1950-ben, amikor a világbajnokságon 4 gólt szerzett a Brazília-Svédország meccsen, ami 7:1-re végződött.

80. perc Összegezzünk ismét. Eddig Torres 4, Villa 3, Silva és Mata pedig 1-1 gólt szereztek.

photo_camera A nyolcadik gól után (REUTERS/Satiro Sodre)

79. perc GÓL! Torres elég gyorsan javított. Szöktették, kicselezte Roche kapust, aki fél perce még magát ünnepeltette, és jobbal 15-ről a kapuba gurított. 9:0! Meglehet a tíz.

78. perc Torres a felső kapufát súrolva fölélövi! A Maracaná úgy ünnepel, mintha a brazilok szereztek volna gólt.

77. perc Tizenegyes Spanyolországnak!

77. perc Beállt Iniesta, a játékos, akit a Santiago Bernabeun kívül a világ összes stadionjában megtapsolnak. Cazorlát váltotta.

photo_camera A hetedik gól után (REUTERS/Pilar Olivares)

76. perc Torres fejelt alig mellé.

73. perc Érdemes végigvenni, hogy Villa és Torres előtt kik voltak a brazil játékosok, akik nemzeti színekben tudtak mesterhármast szerezni a Maracanában: Ademir, Pelé, Tostao, Zico és Romario. Elég szép névsor.

71. perc Közben mindkét oldalon volt egy-egy csere. Tahitiben egy újabb Tehua, Lorenzo állt be Bourebare helyett, a spanyoloknál pedig Cesc Fábregas váltotta Matát.

70. perc Villa kifejezetten jó szabadrúgását tolta ki a jobb alsóból Roche kapus.

69. perc Ez az első alkalom a sokat látott Maracaná történetében, hogy két játékos is mesterhármast szerez ugyanannak a csapatnak. Villa és Torres ráadásul az első két játékos, aki válogatottként, de nem brazil válogatottként teszi ezt.

photo_camera David VIlla és Nacho Monreal ugrál az ötödik gól után (REUTERS/Pilar Olivares)

68. perc A spanyol kommentátorok úgy látták, hogy Vahirua odament Fernando Torreshez, és mintha azt kérte volna tőle, hogy most már vegyék le a spanyolok a lábukat a gázpedálról.

67. perc GÓL! Tahiti most omlott teljesen össze Mata kapott labdát a tizenhatosnál, és a hálóba bombázott. 8:0

65. perc Tahiti helyzet! Reina az utolsó pillanatban halászta el Chong Hue elől a labdát.

63. perc GÓL! Számolhatunk újra, Villának is megvan a mesterhármas. Villa kiugrott, Roche kapus simán elszedhette volna előle a labdát, de egyszerűen mellényúlt, a Barcelona csatárának pedig csak az üres kapuba kellett gurítania. 7:0

photo_camera Torres örül a harmadik góljának, amivel 6-0 lett Spanyolországnak (REUTERS/Satiro Sodre)

61. perc Csak hogy összeszedjük: eddig Torres 3, Villa 2, Silva pedig 1 gólt szerzett.

59. perc Magyar idő szerint éjfélkor, a Nigéria-Uruguay meccsen minden bizonnyal eldől, hogy ki jut tovább a spanyolok mögött a második helyen ebből a csoportból. A döntetlen a dél-amerikaiaknak jó, mert abban az esetben csak jobban kell megverniük Tahitit, mint az afrikaiak. Nigéria 6:1-re nyert, és hatgólos különbséget egy komolyan hajtó csapat simán össze tud hozni Tahiti ellen.

57. perc GÓL! Torres harmadik gólja. Lehet, tényleg megint gólkirály lesz. Jesús Navas elszaladt a jobb szélen, az alapvonaltól átlósan visszagurított, Torres pedig megint bevágta.

54. perc Ebben a félidőben másodszor jutnak el a spanyol tizenhatosig a tahiti játékosok, de lövés közelébe sem jutottak.

photo_camera Torres második gólja (REUTERS/Satiro Sodre)

53. perc Tahiti csere. A Tehau-klán egyik tagja váltotta a másikat.

52. perc Vila megint a hálóba gurított egy Mata-átadást, de lest intett a partjelző. Jogosan. Úgy tűnik, erre a félidőre összeszedettebben jöttek ki a spanyolok.

49. perc GÓL! Megint Villa. Jó hosszú támadás volt, a spanyolok többször is veszélyeztették a kaput, aztán Monreal adott be balról középre, Villa pedig egészen közelről könnyedén bevágta.

46. perc Elkezdődött a második félidő. A spanyoloknál Jesús Navas állt be Sergio Ramos helyére. Így Javi Martinez és Albiol lesz a két középső hátvéd, mintha olyanra nagyon szüksége lenne itt a spanyoloknak.

photo_camera A negyedik gól (REUTERS/Satiro Sodre)

Félidő Most jönnek ki a csapatok az öltözőkből a pályára.

Félidő Spanyolország utoljára 1983 december 21-én lőtt több mint tíz gólt, amikor 12:1-re verték Máltát. A spanyoloknak legalább 11 gólos különbséggel kellett nyerniük, hogy csoportjukban megelőzzék a hollandokat, és kijussanak az 1984-es EB-re. Mit ad isten, sikerült is, 3:1-es félidő után. Az utolsó gólt Señor rúgta a 83. percben. A meccs után sokáig pletykáltak arról, hogy a máltaiak egy rakás pénzért voltak hajlandóak ennyire kikapni, de ezt soha, senki nem bizonyította.

Félidő Nehéz ügy ez a spanyoloknak, írja az egyik spanyol sportújságíró a Twitteren. Ha túlságosan hajtanak, akkor szemetek, mert genyóztak a kicsivel. Viszont ha nem rúgnak egy rakás gólt, akkor nem szórakoztatnak, ráadásul gyengének is tűnnek. Van igazsága.

photo_camera Egy spanyol gól utáni pillanat (REUTERS/Satiro Sodre)

Félidő Nagyon régen fordulhatott elő utoljára, hogy a spanyol válogatott kezdő tizenegyében csak egyetlen Barcelona-játékos van. Ráadásul a csapat eddigi negyedik gólját szerző David Villa szeptemberben már valószínűleg valamelyik angol csapatban fog játszani.

45+2 perc Vége az első félidőnek. A spanyoloknak eddig négy gólt sikerült bepakolniuk, pedig teljesen tartalékos csapatuk nem játszik jól.

45+1 perc Villa egyfajta kínai figurát próbált meg Matával, de a Chelsea-játékos ollózása fölé ment.

photo_camera David Silva gólja (REUTERS/Satiro Sodre)

45+1 perc Tahiti kapura lövés! Jobbról és jó messziről tűzték rá, Raina simán leszedte.

45. perc Őrület! Santi Cazorla össze tudott szedni egy sárgát! Elkövetett egy szabálytalanságot, aztán valószínűleg túl hevesen gesztkulált az algériai játékvezető ízlésének.

44. perc Végül is egy négygólos első félidő nem rossz, mivel Tahiti biztosan fárad a második félidőre. Még nem kizárt a tíz gól.

photo_camera REUTERS/Pilar Olivares

41. perc Vahiruán látszik, hogy ő hazája egyetlen profija. Most például egészen futballszerűen ugratta ki egy csapattársát.

40. perc "Torres gólkirály lesz ezen a tornán is" - írja fenti címünkre Barnabás. Van benne valami.

38. perc GÓL! 4:0 Silva balról beadta, Villa a tizenegyes pontnál szépen átvette, majd jobbal elpöckölte Roche kapus mellett.

37. perc Most viszont jó volt Villa. Egy jobboldali beadást mellel levett, majd egyből kapura lőtt. Csak oldalhálót talált, de ez szép mozdulat volt.

photo_camera Fernando Torres és Mikael Roche, Tahiti kapusa (REUTERS/Pilar Olivares)

36. perc Villa magát próbálta kiugratni a teljes tahiti védelmen keresztül, de ez nem az a szezon, amiben neki ilyesmi összejönne.

34. perc Tahit szögletet lőhetett, és bár Reina kicsit bizonytalanul futott ki, végül nem lett belőle semmiféle veszély.

33. perc ÚJABB GÓL! Most Mata ugratta ki Torrest, aki kicselezte Roche kapust, aztán már nem volt nehéz dolga.

32. perc GÓL! Villa szépen ugratta ki a védelem mögé befutó Silvát, aki nyugodtan gurított a tahiti kapus mellett a hálóba. 2:0 Spanyolországnak.

31. perc Torres kiugrott, majd a középen érkező Villához akart passzolni, de olyan rosszul, hogy a labda el sem ért a másik spanyol csatárhoz.

30. perc Roche nem véd rosszul. Most Cazorla egészen jó lövését ütötte ki.

photo_camera REUTERS/Satiro Sodre

28. perc Sem a spanyol tévé kommentátorja, sem az interneten közvetítő spanyol újságírók nincsenek elájulva a csapat teljesítményétől. OK, hogy ez a B válogatott, de akkor is. A brazil közönség is folyamatosan fütyüli a spanyolokat, amikor a szokásos tiki-takájukat játszák ahelyett, hogy gólokat rúgnának egy harmatgyenge csapatnak.

26. perc Belelövik a sorfalba.

25. perc A Maracaná közönsége extázisban ordít, amikor Tahiti kontratámadásra indul. Albiol tisztán szereli az előre törő játékost, de a bíró megkönyörül a kicsapaton, és befúj egy szabadot 30 méterre Reina kapujától.

photo_camera REUTERS/Satiro Sodre

24. perc David Villa még semmit nem csinált ma, ami idei barcelonai szezonja után nem különösebben meglepő.

23. perc Azért ez a Javi Martínez-David Silva-Cazorla középpálya nem egy Busquets-Xavi-Iniesta, és nemcsak azért, mert az utóbbi három év közben is együtt játszik.

21. perc Lassan a meccs negyedénél tartunk, és még mindig csak egygólos a spanyol előny. Igaz, Nigéria ellen is a végén omlott össze Tahiti, de ez egyelőre nem néz ki mészárlásnak.

photo_camera Az első gólt Torres lőtte Tahitinek (REUTERS/Pilar Olivares)

19. perc Végre összeszedte magát a tahiti kapus. Ükonokáinak is mesélni fogja, hogy egyszer Fernando Torres elnézét kért tőle mosolyogva.

18. perc A spanyol válogatott legnagyobb arányú győzelmére 1933-ban került sor, amikor 13:0-ra verték Bulgáriát.

17. perc Végre egy újabb spanyol helyzet. Azpilicueta futott el a jobbszélen, beadását a tahiti kapus szedte le Torres lábáról, aki cserébe - akaratlanul ugyan - de megtaposta.

13. perc Tahiti játékos a spanyol tizenhatoson belül! Megpróbált eljátszani egy tizenegyest, de sajnos a bírót nem lehetett becsani. Ő egyébként az algériai Dzsamel Halmúdi.

photo_camera A spanyol válogatott Felső sor balról: Pepe Reina, Javier Martinez, Raul Albiol, Sergio Ramos, Nacho Monreal, Fernando Torres. Alsó sor: Cesar Azpilicueta, David Silva, David Villa, Juan Mata, Santi Cazorla. (REUTERS/Satiro Sodre)

11. perc Eltelt a meccs kilencede, és a spanyolok még csak egy gólt szereztek. Ilyen ütemben soha nem lesz itt tíz gól.

10. perc Aki még ennél is jobban szeretne szórakozni, mindenképpen kövesse a Tahiti Labdarúgó Szövetség hivatalos Twitterét, ami meglepően szórakoztatóan követi az eseményeket. És időnként közbeveti, hogy Vahirua jobb, mint Messi.

8. perc Tahiti átlépte a félpályát! Sőt, már egy perce a spanyol térfélen van a labda!

6. perc Ó elnézést, Tahiti kezdő lemaradt. Ők a Roche, Lemaire, Ludivion, Vallar, Jonathan Tehau, Aitamai, Bourebare, Caroine, Vahirua, Chong Hue Alvin Tehau összeállításban játszanak a Maracanában. A 11 játékosból csak Vahirua profi,  egy görög kiscsapatban, a Panthrakikoszban játszik.

4. perc Gól! Fernando Torres. Egy kiugratás után balról gurított a Tahiti kapus rövid sarkába. Szegénynek nehéz estéje lesz.

photo_camera Tahiti játékosai. Felső sor balról: Marama Vahirua, Teheivarii Ludivion, Ricky Aitamai, Jonathan Tehau, Henri Caroine, Mikael Roche. Alsó sor: Steevy Chong Hue, Edson Lemaire, Nicolas Vallar, Alvin Tehau, Heimano Bourebare. (REUTERS/Satiro Sodre)

21:01 Megy a meccs!

20:54 A spanyolok teljesen tartalékosan álltak ki. Reina, Azpilicueta, Albiol, Ramos, Monreal, Javi Martínez, Mata, Silva, Cazorla, Villa és Torres a kezdő, tehát szinte csak olyan játékosok, akik Uruguay ellen a kispadon ültek.

20:51 Tahiti viszont úgy kapott ki 6:1-re Nigériától, hogy az afrikai csapat se nem hajtott, se nem koncentrált. A két meccs képe alapján ha a spanyolok csak egy kicsit is komolyan veszik a mai meccset, simán rúgnak 7-8 gólt az óceániaiaknak. A kérdés csak annyi, hogy mennyire lesz kedvük hajtani, illetve hogy ha többgólos vezetést szereznek, hajtja-e őket tovább bármi. Amennyiben 90 percen át küzdenek keményen, előfordulhat 10 gól feletti különbség is. Az én tippem 8:0.

20:47 A Konföderációs Kupa B csoportjának első meccsén Spanyolország 2:1-re verte Uruguayt, miután az első félidőben magukhoz képest is jól játszottak, aztán a a végét elszórakozták.

20:42 Külön cikkben szedtük össze minden idők legegyenlőtlenebb focimeccseit. Kilencből háromban magyarok voltak a főszereplők, és nem a vesztes oldalon.

20:38 Aloha és hola, kedves futballrajongók, bár tahitiül jó eséllyel nem így kell beköszönni. A spanyol stimmel. Ma este kilenckor, brazil idő szerint délután négykor futballtörténelmi meccsre kerül sor a legendás riói Maracaná stadionban. Ilyen egyenlőtlen párharcra valószínűleg még soha nem volt példa a világtörténelemben: a világ- és kétszeres Európa-bajnok Spanyolország csap össze Tahitivel, a világ 138. legjobbjával.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.