Top 10 legütősebb alcím Tölgyessy Péter Az Orbán-rendszer természete című publicisztikasorozatának első három részéből <sup><a href="">1</sup>

politika
2013 június 20., 11:05

10. Köztes-Európában2 maradva

A Kádár-korszak felemás kispolgárosodásából nincsen közvetlen átjárás a valódi piaci kapitalizmushoz.

9. Az elszegényített közintézmények3 centralizációja

A felsőoktatási szféra előremutató finanszírozási reform nélküli korábbi hatalmas bővítése új intézmények és karok szétaprózott felállításával, helyenként meglehetősen szerény színvonalú képzést hozott.

8. Káoszba fordult régi reformmodell4

Mindezekkel Orbán Viktor megkapta a lehetőséget, hogy a jobboldal régi mítoszaiba illesztve beszélje el a történteket, értelmet adjon a Fidesz korábbi kudarcainak, és ezúton ismét irányt szabjon a jövőnek: a "kommunisták" folyvást hazugsággal és csalással szerzik meg a hatalmat, amit aztán a szenvedő magyar nép akaratával szembeni kíméletlen erőszakkal próbálnak megtartani, miközben ismételten tönkreteszik az országot.

7. A hatalommegosztás által nem korlátozható közjó5 igénye

A Fidesz vezetőiben mélyen benne él a korai tömegdemokráciák vezéreire olyannyira jellemző megváltásképzet. A hazai hétköznapi élet valósága, de különösen közéleti harcaik húsz esztendős tapasztalata alapján arra a következtetésre jutottak, hogy jogra és józan mértéktartásra hagyatkozó politikával csak veszíthetnek küzdelmükben.

6. Állandóan éleződő politikai szembenállás6

Horn Gyula és szocialistái hozták vissza a kisemberek antikapitalizmusára építő, az államot később ismét túlterhelő jóléti gesztuspolitikát. Orbán Viktor hagyott fel véglegesen a jobbközép centrumpolitikával, és mozgósította híveit egyetlen harci blokkba.

5. Hatalmi eszközökkel7 vezényelt őrségváltás

Mint a huszadik században annyi más hazai politikai irány, a Fidesz sem bízik a szorgos nyugatos felemelkedésben, inkább az állam hatalmával óhajtja a fennálló körülményeket radikálisan megforgatni.

4. A nyugatos piacosító konszenzus8 felbomlása

Ez negyedszázados közéleti pályája alatt elejétől fogva a politikai küzdelmek akció-reakció viszonyaiban pragmatikusan formálódott. Ugyanakkor a mindenkori erőviszonyokhoz igazított orbáni-magatartás mögött általában mindig volt valamilyen tartós közéleti világlátás.

3. A mezővárosi elitek horizontjáról9 nézi az egész világot

Olyan szerzésközpontú helyi társadalmakból jöttek, amelyeket gyakran zárt, klánszerű rokonsági-szomszédsági, összefonódottsági csoportok uralnak, amelyeket századok óta erős akaratú, olykor zsarnoki vezetők mozgatnak.

2. Orbán Viktor évszázados állampolgári beállítódásokat aktivizál10

A hosszú ideje a külföld után igazodó országban Orbán Viktor megszólalásaiban meggyőző újdonságként hat a nemzeti érdek képviseletének folytonos hangoztatása.

1. Egymásból táplálkozó gyűlöletszerkezetek11 irányította politika

A lemaradásban nem csekély szerepet játszanak a magyar társadalom régről hozott értékvilágának ellentmondásai: az állampolgári beállítódások, a hazai vállalkozói szféra, a közszolgálat korlátozott alkalmazkodóképessége a globalizálódó kapitalizmus piaci elvárásaihoz.

1Szubjektív, nem reprezentatív, kvalitatív (nem kvantitatív!!444!!!) vizsgálat alapján. (A szerk.)
2In: Tölgyessy Péter: Az Orbán-rendszer természete – III. rész: Plebejus demokrácia (Origo, Komment.hu, 2013. június 20.)
3Tölgyessy Péter: Az Orbán-rendszer természete II. (Irányított nemzeti kapitalizmus) (Origo, Komment.hu, 2013. június 20.) https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CCkQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.komment.hu%2Ftartalom%2F20130618-az-orbanrendszer-termeszete-2.html&ei=IwbDUdOhE8rGswbsrIGgAQ&usg=AFQjCNEwBszLp18HbreHpYwS6F6Gc5c8GQ
5Tölgyessy Péter: Irányított nemzeti kapitalizmus; in: Az Orbán-rendszer természete 1-2-3. (Origo, Komment.hu, 2013. június 19.)
6Tölgyessy Péter: Plebejus demokrácia; in: Az Orbán-rendszer természete 1-2-3. (Origo, Komment.hu, 2013. június 20.) Lásd még: i.sz.: Irányított nemzeti kapitalizmus (Origo, Komment.hu, 2013. június 19.) ill. i.sz. Lemaradó ország (Origo, Komment.hu, 2013. június 18.) https://www.google.hu/url?sa=f&rct=j&url=http://www.komment.hu/tartalom/20130619-az-orbanrendszer-termeszete-3.html&q=&esrc=s&ei=SRHDUcHNNMjXswbyq4H4Dg&usg=AFQjCNEoJ9IgKHYcHp-wnPh8k8mMDz2ngg
7Tölgyessy Péter: Az Orbán-rendszer természete II.; Irányított nemzeti kapitalizmus (Origo, Komment.hu, 2013. június 19.)
8Tölgyessy Péter Az Orbán-rendszer természete (1. rész: Lemaradó ország) (Origo, Komment.hu, 2013. június 18.)
9Tölgyessy Péter i.m., Origo 2013. június 19. (Irányított nemzeti kapitalizmus; in: Az Orbán-rendszer természete)
10Tölgyessy Péter: Irányított nemzeti kapitalizmus; in: Az Orbán-rendszer természete, 2. rész (Origo, Komment.hu, 2013. június 19.)
11Tölgyessy Péter i.m. I. rész: Lemaradó ország (Origo, Komment.hu 2013. június 18.) http://www.komment.hu/tartalom/20130617-tolgyessy-peter-az-orbanrendszer-termeszete-1.html v.ö.: Tölgyessy Péter: Az Orbán-rendszer természete – III. rész: Plebejus demokrácia (Origo, Komment.hu, 2013. június 20.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.