https://444.hu/assets/mezokovesd-mse.jpg

Megsegíti a mezőkövesdi stadionépítést is az állam

sport
2013 július 12., 14:28
  • A 38 éve alapított mezőkövesdi labdarúgóklub története során először idén feljutott az elsőosztályba.
  • A csapat stadionja nem alkalmas első osztályú mérkőzések rendezésére.
  • Ezért a klubházat és a stadiont is átépítik.
  • Eddig arról volt szó, hogy a 6-700 milliós építkezést társasági adókedvezményből finanszírozzák, akárcsak a szintén most elsőosztályba jutó Felcsút miniarénáját
  • De most váratlanul a kormány 400 millió forintot adott a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból a klub sportlétesítményeinek fejlesztésére
  • A Mezőkövesd Zsóry Futball Club elnöke Tállai András államtitkár

kovesdistadion

Augusztus 17-én nagy ünnepre készül Mezőkövesd. Ekkor rendeznek először első osztályú bajnoki labdarúgómeccset a városban - jelentette be büszkén Tállai András, a Mezőkövesd Zsóry Futball Klub elnöke a Hír TV-n július elsején sugározott riportban. Az ünnep így legalább közel lesz augusztus 20-ához, bár lehetett volna korábban is. Ehhez az kellett volna, hogy a története során először az első osztályba jutó Mezőkövesd stadionja alkalmas legyen NBI-es meccsek megrendezésére.

Felcsúton mindenki hozhat még egy embert

Nyár elején két csapat jutott fel a második vonalból az elsőbe, nyugatról az Orbán Viktor patronálta Felcsút, keletről a belügyi államtitkár vezette Mezőkövesd. Mindkettő most először próbálkozik az NBI-ben, az induláshoz teljesíteni kell a szövetség stadionokra vonatkozó előírásait. Ilyen például az, hogy elsősorban a tévéközvetítések miatt legyen világítás, megfelelő mennyiségű ember le tudjon ülni, legyen vécé, büfé, öltöző, és például ne szétrohadt vasból legyen a korlát.

Felcsúton ezt úgy oldották meg, hogy Makovecz Imrét megidéző vadonatúj stadiont építenek Orbán Viktor háza mellé. Így lesz az 1789 fős településnek akkora stadionja, hogy minden egyes lakója két széket is elfoglalhatna. Ehhez direkt állami pénzt nem használtak fel, de kellett hozzá az a fajta kormányzati nagyvonalúság, ami engedélyezte, hogy a vállakozások kifejezetten kedvező feltételekkel támogathassanak sportberuházásokat. Hogy a társasági adókedvezmény micsoda is pontosan, abba most nem mennék bele részletesen, itt olvashat a rendszer működéséről egy plasztikus példát.

Tavaly ezren is voltak Mezőkövesden

Mezőkövesden is azt mondták eddig, hogy a meglévő stadion és klubház 6-700 milliós felújítását TAO-pénzekből oldják meg. Tállai klubelnök, államtitkár szerint ha már hozzányúltak a pályához, akkor mertek nagyot álmodni, és angol mintára alakítják ki a stadiont, és a pályát teljesen körbevevő lelátó közvetlenül a gyep mellett kezdődik majd, lesz világítás, büfé, vécé, öltöző, egyszerűen minden, ami kell. Az eddig ezerfős lelátót ötezresre bővítik majd, be is fedik. Mezőkövesden többen laknak, mint Felcsúton, 17 ezer lakosra jut majd a 4-5 ezer férőhely a stadionban. Tavaly a hazai meccseken Véber György edző szerint átlagosan ezren voltak, egy törzsszurkoló szerint 800-an. Véber arra számít, hogy ez fel fog menni 2-2,5 ezerre.

Júniusban kezdték a munkát, csakhogy nem fognak elkészülni az első hazai meccsre, a Debrecen ellenire, ezért azt idegenben játsszák le. Ez augusztus első hétvégéjén lesz. A következő mezőkövesdi meccsre, augusztus 17-ére viszont az ígéretek szerint már minden készen áll, illetve a lelátók csak 3/4 részben, de az már nem lesz akadály, hogy futballtörténelmet írjanak a vársoban.

A kormány a legnagyobb támogató

És ehhez most egy 400 millió forintos ajándékkal hozzájárul a kormány is. Ez elvileg a stadionépítésre fordítható csak, de hogy mekkora összeg a klub kasszájában, arra jellemző, hogy a csapat működtetésére 250-300 milliót szánnak a szezonban, amivel amúgy a legvékonyabb pénztárcájú klubok között van. Viszont a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból kikanyarított 400 millióval simán a klub legnagyobb támogatója lett a kabinet. Mivel a szponzorlistán erős multik amúgy sincsenek, és a csapatfotós mezeken sincs még reklám, esetleg lehetne jelezni ezt valahogy.

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék népszerűsítése azért sem lenne hálátlan feladat, mert azt jóideje már nem vésztartalékként használja a kormány. Az előre nem látható rendkívüli tételek finanszírozása helyett lényegében bármire elverhető a félretett pénz, ezt 2011 óta az új államháztartási törvény meg is engedi (korábban csak gyakorlat volt). Ebből a keretből jutott például 6,9 milliárd forint a Fradi-pálya bontására és építésére is.

De 400 millió forintot simán megér, ha Tállai András és Véber György már az első osztályban, a felújított öltözőfolyóson fenyegeti meg és zavarja haza az ellenfél játékosait, pusztán azért, mert hajtottak a meccsen, és nem voltak hajlandók veszíteni. És nem egy lepukkant klubházban, mint tavasszal.

(Illusztráció: TBG)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.