Kerékbilincset kapott a szlovák Bentley

autó
2013 július 15., 12:02
photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

A szerkesztőség előtt tilosban parkoló Bentley körül megjelent a közterület-felügyelet két munkatársa. Megkérdeztük, hogy miért vannak ott, azt mondták, hogy bejelentés alapján jöttek ki, és a a normális eljárás szerint fogják elszállítani a 60 milliós matt fekete luxusautót.

photo_camera GIF: Szarvas

Később, fél öt körül a helyszínre érkezett egy rendőrautó. A rendőrök azt mondták, hogy mivel nem akadályozza a forgalmat, nem viszik el, csak bilincset kap. Ezt rá is rakták, és el is mentek. Egyébként a központ dönti el, hogy mi legyen a kocsi sorsa. A tulajdonosnak 25 ezer forintot kell majd fizetnie.

photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

A Bentley délutánját itt is közvetítjük élőben. Legalább 12:30 óta állt a járdán tilosban, és még egy rendőrautó is elaraszolt mellette, de a nyugalmát nem zavarták meg négyig.

photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

Nem most láttuk itt először az állítólag rokkantigazolvánnyal közlekedő Bentley-t (mi ilyet nem láttunk a szélvédő mögött), de legutóbb hagytuk meglógni. Most viszont még pózoltunk is vele.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.