Lopédia - Minden, amit Magyarországon 2013-ban elloptak

F

feszulet

Fa

[A szabálysértők 80-90 százaléka hátrányos helyzetű, többségük saját családjának lopta a tüzelőt.]

Fagyasztott hús

[A rendőrök találtak egy hátizsákot is, amiről azt állította a gyanúsított, hogy a sajátja. Arra viszont nem tudott magyarázatot adni, hogy akkor azon miért a sértett neve szerepel.]

Fagylalt

[Egy gyanúsan viselkedő férfit igazoltattak a hajdúszoboszlói Thököly utcán, aki észlelve a járőrautót megpróbált elbújni a parkoló járművek mögé.]

Fal

[A melléképület OSB falazatát lebontották, majd megkísérelték eltulajdonítani.]

Faléc

[A helyszínen megállapították, hogy a melléképület oldalát a gyanúsított csaknem két négyzetméteren bontotta meg és ezeket a faléceket tulajdonította el.]

Farmer

[Kihallgatása során elmondta, hogy megtetszett neki a farmer, de már nagyon megbánta tettét.]

Fatábla

[Az egyik helyi buszmegálló oldaláról a fatáblákat egy férfi leszerelte és kerékpárján elvitte.]

Fegyver

[A sértett fél sem jogszerűen vette a fegyvert.]

Fejsze

[Megtalálták a tolvajnál a pincéből lopott tárgyakat.]

Fejtámla

[A fiú betörte egy autó ablakát, majd ellopta a jobb első ülés DVD lejátszót tartalmazó fejtámláját.]

Fenyőfa

[A házkutatások során több fadarabot is lefoglaltak a rendőrök.]

flex

Festmény

[A rendőrség a lopásról érkezett bejelentést követően azonnal megkezdte az adatgyűjtést az ismeretlen tolvaj mielőbbi elfogása érdekében.]

Feszület

[Van, akiknek Isten háza sem szent.]

Fém

[Fémlopáson érték tetten.]

Fémhulladék

[Nyírtelek külterületén a rendőrjárőrök tetten értek, amikor kerékpárján különböző fémhulladékot szállított.]

Fémlemez

[Nyolc mázsa fémlemezt loptak le a téglagyár tetejéről.]

Fényképezőgép

[Az ott dolgozók csak egy pillanatra hagyták őrizetlenül a gépet.]

Flex

[Lebukott a szerszámtolvaj betörő.]

Fogyasztószer

[Ugyanebből a termékből tavaly augusztus 22-én egy komáromi üzletből is ellopott négy dobozzal.]

Fotóstáska

[A fiatal a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható.]

Futballkapu

[Egy futballpálya vaskapuját akarták ellopni a napokban a honvédségi objektum melletti futballpályáról.]

Fúrógép

[A gyanú szerint L. Tamás megbeszélte ismerősével, G. Gáborral 2013. augusztus 25-én hajnalban, hogy Csólyospáloson elindulnak lopni.]

Függöny

[Szerep területén 2013. április 29-én éjszaka a polgárőrök jelzése alapján fogták el a járőrök a férfit.]

galamb

Fülbevaló

[Az elkövető az ékszeren kívül még két parfümös üveg tartalmának nagy részét is magára fújta.]

Füstölt áru

[KÉPPEL!]

Fűkasza

[A tulajdonos aznap vette észre, hogy szerszámtárolójából eltűnt motoros fűkaszája, de megtudta, hogy az egyik helybéli férfi - aki nála korábban alkalmi munkásként dolgozott - pont egy ilyen portékát árul.]

Fűnyíró

[Egy decsi családi ház tárolóhelyiségéből ismeretlen tettes ellopott egy sárga színű fűnyírót.]

Fűrész

[A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi egy helyi bolt udvaráról és a szomszédos lakóház melléképületéből lopta.]

Fűszerpaprika

[A szőlőhegyen található egyik pincéből bort, fűszerpaprikát, kést és egy fejszét tulajdonított el.]

G

Galamb

[Száz galambot röptetett el a tolvaj.]

Gallyak

[Egy telekről gyümölcsfa gallyakat vittek el engedély nélkül körülbelül 3 ezer forint értékben.]

Gázfejlesztő

[Egy ott parkoló személygépkocsi szélvédőit betörték, az ajtait megrugdosták.]

Gázolaj

[Több kanna megtelt, amikor a tolvajokat megzavarták és az üzemanyagot hátrahagyva elmenekültek.]

Gázkazán

[A nő értesítette a rendőröket, hogy az üresen álló szomszéd ház udvarán egy számára ismeretlen férfit látott.]

Gázpalack

[B. Róbert 37 éves helyi lakos eltulajdonított egy gázpalackot, melyet azután sógorának 4.000 forintért kínált megvételre, aki a vételárat 3.000 forintra lealkudta.]

pisztoly-fegyver

Gereblye

[WC-papírt és lapátot is lopott az egyeki tolvaj.]

Gerenda

[A 15 és 16 éves helyi férfiakat előállításukat követően törvényes képviselőjük jelenlétében gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.]

Gokart

[Volt olyan apartman, amiből egy vendég az összes beépített háztartási gépet, például a tűzhelyet is kiszerelte.]

GPS-készülék

[Több mint húsz betörést ismert be.]

Gumiabroncs

[Néhány nappal később vevőt is találtak, aki a nyolc felnit megvásárolta.]

Gumicukor

[Szőlőt és gumicukrot ettek, de fizetni nem akartak az áruházi tolvajok.]

GY

Gyermekruha

[Unokája táskájában lopott a hipermarketben]

Gyertya

[Mezőcsokonyán újhagymát loptak a fiatal fiúk egy ház udvaráról, majd vérszemet kaptak.]

Gyertyatartó

[Önnek nem ajánlottak feszületet megvételre?]

Gyógyszer

[Bódult állapotban találtak a két fiatalra, akik valószínűleg fogyasztottak a megszerzett pirulákból.]

Gyöngyhajú lány

[Kanye West ellopta a magyar énekes hangját.]

Gyümölcs

[Néhány darab gyümölcsöt loptak el, amit meg is ettek.]

Gyümölcslé

[Egészséges tolvajok – gyümölcslevet lopott két fiatal Debrecenben.]

Gyűrű

[Műtőben lévő betegtől is lopott a debreceni klinikai tolvaj.]

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.