Nem másolható a finn modell, mondjuk nem is próbáljuk

  • A finn oktatási rendszer a világ egyik legjobban működő rendszere.
  • A finn oktatáskutató, Pasi Sahlberg könyvet írt erről a rendszerről, ami sok nyelv után most magyarra is lefordítottak.
  • A kötet bemutatóján annyi derült ki, hogy a finnek szinte mindent másképp csináltak, mint ahogy most az épp Magyarországon történik.
  • De szerencsére a modell nem is másolható.
  • A Finn példa című kötetet Pokorni Zoltán mutatta be.

Nincs olyan kutatás, ami ne a finn oktatási rendszer sikereit igazolná. A legutóbbi PISA-felmérésben olvasási és matematikai képességekben második helyen végeztek a finn diákok a dél-koreaiak előtt, természettudományos készségekben pedig meg is előzték őket. De az OECD Jobb élet-indexének idei eredménye szerint is a finnek a legelégedettebbek az oktatási rendszerükkel.

A finn oktatási reform egy hosszú folyamat eredménye, három évtized munkája kellett hozzá. Ezt az átalakulást foglalja össze Pasi Sahlberg könyve, ami most magyarul is megjelent A finn példa címmel.

A kötetet többek között az oktatásügyekben a Fidesz szelíden morgó belső ellenzékének számító Pokorni Zoltán mutatta be. A könyv előszavát is ő írta.

Jó tanárnak lenni

A könyvbemutatót a finn nagykövetség gellérthegyi épületében rendezték, és a finn nagykövet, Pasi Tuominen nyitotta meg. Aki röviden össze is foglalta, miben látja hazája iskolarendszerének sikerét.

Tuominen szerint a kulcs két tényező: a decentralizált rendszer, ami hatalmas önállóságot biztosít a tanároknak, és az a társadalmi megbecsültség, ami a tanári szakmát övezi náluk.

Finnországban jó tanárnak lenni.

- foglalta össze röviden a nagykövet, aki szerint egy ilyen rendszer kiépítéséhez egy évtized is kevés, és széleskörű társadalmi-politikai egyeztetések eredménye kell legyen, amit főleg a nyitottság, a rugalmasság és az együttműködés jellemez.

És akkor a valóság

A nagykövet után a könyvet kiadó vállalat, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) vezérigazgatója, Kiss János Tamás sokkolta lehangoló adatokkal a közönséget. Például hogy míg a finn diákok több mint negyven százaléka kerül a legjobb matematikai tudással rendelkező diákok csoportjába, nálunk az arány nincs harminc százalék sem.

Vagy ami még elkeserítőbb adat, hogy míg

Finnországban a legjobb és a legrosszabb iskolában tanuló diákok teljesítménye között 7 százalékos különbséget mérnek, addig ez az adat nálunk 60 százalék fölött van.

Pedig a hetvenes években még sok szempontból együtt mozgott a két oktatási rendszer, hasonló arányban voltak a két országban azok, akik befejezték a középiskolát, és azok is, akik diplomát szereztek.

A rendszer egyik legtöbbet idézett tulajdonsága, hogy teljesen ingyenes. A finn háztartásoknak csak 2,5 százaléka fizet az oktatásért, és ebben a diploma megszerzése is benne van.

Ugyanakkor Kiss szerint a könyvet olvasva azt a tanulságot kell levonnunk, hogy a saját rendszerünket kell megvalósítani. Nem azon ámulni, hogy a finneknél ingyen van az iskolai étkezés és a taneszközök, vagy hogy a középiskoláig fele annyi időt töltenek a diákok az iskolában, mint nálunk, hanem belátni, hogy az az út, amibe a finnek belevágtak, nem megspórolható.

Minta, ami nem másolható

Hasonló irányból közelített Pokorni Zoltán is, aki Sió László oktatási szakértővel beszélgetett. Sió elmondása szerint amikor Finnországban jártak, a szerző direkt elmondta nekik, hogy nem szabad másolni a könyvben olvasottakat, és nem lehet találomra szemezgetni sem a megoldásokból. Egy oktatási rendszer ugyanis nem így épül ki.

Pokorni szerint mégis minden olvasó szemezgetni fog majd a könyvből, hogy aztán a neki tetsző részleteket érvként hozza fel. Példája szerint a könyv segítségével lehet érvelni a központi kerettanterv mellett és a tanfelügyeleti rendszer ellen is.

Ez a könyv ennyiben nem fogja elérni célját.

- mondta a fideszes politikus. Aki szerint a finn oktatás igazi sikere abban rejlik, hogy a kilencvenes években kihagyták a sztenderdizálás szakaszát, azt a csapdát amibe a többi ország mind belépett, és ahonnan csak most indultak el az egyéni oktatási igények felismerése felé.

Pokorni szerint bár a finn példa tényleg nem másolható, de az attitűd eltanulható. Az, ahogy konzekvensen és nyugodtan nyúltak a kérdéshez, mindig szántak arra időt, hogy mindent végiggondoljanak.

Nem instrumentális gondolkodás jellemezte őket, folytatta Pokorni, hogy beleszerettek egy eszközbe, és azt alkalmazzák mindenre.

Mint amilyen most az államosítás

- szólt ki a túlzott centralizációról már sokszor rosszat mondó politikus. A finnek helyette mindig rákérdeztek, hogy mi is az, amit el szeretnének érni.

A volt oktatási miniszter kitért arra is, hogy a finnek azért sokban különböznek a magyaroktól: északiak, sokszor sötét van, protestáns feladattudat jellemzi őket és kooperációs kényszer is, ezek a tulajdonságok pedig másmilyen megoldásokat szülnek. De a döntésekre rászánt luxusidő olyan, amit érdemes lenne tőlük elsajátítani.

Pokorni a beszélgetés egy későbbi pontján maga futott bele a két társadalom különbségéből fakadó csapdába. Egy ponton arról beszélt, hogy korábban 365 önkormányzat működött Finnországban, de a válság után a kormány 190-re csökkentette számukat, majd hogy biztos legyen abban, hogy jó adatokat mondott, a nagykövettől kért segítséget. Aki udvariasan javította ki, hogy valóban ennyire akarja csökkenteni az önkormányzatok számát a kormány,

de ilyen rövid idő alatt ezt nem lehetett végigvinni.

Sió is hozott példát a két ország törvénykezése közötti eltérésekre: amikor legutóbb rövid időre Finnországba utazott, addig itthon gyakorlatilag meg is alkottak egy új köznevelési törvényt. Hasonló módosítás Finnországban elképzelhetetlen lenne, ott most a 15-20 év múlva várható hatásokról folynak az egyeztetések.

Mindenki tanár lenne

Sió szerint a legfontosabb különbség, hogy Finnországban mindenkit arra ösztönöznek, hogy a helyi igények szerint, a saját elképzelései szerint tanítson. Egyetlen minőségbiztosító elem van a rendszerben: a tanár. Az országban hihetetlen társadalmi megbecsülés övezi a pedagógusokat, volt év, amikor a helsinki egyetem tanítóképző karán a 120 helyre 2400-an jelentkeztek. Ezért az iskolák a legjobb jelöltek közül válogathatnak.

Ezzel szemben itthon egy rossz spirál működik, hiányzik a megbecsülés, hiányzik a pénz, ezért pedig a legjobb diákok nem tanárként szeretnének elhelyezkedni. De az igazi ösztönző Finnországban sem a pénz. A helyi tanárok kicsivel keresnek a helyi átlagbér fölött, a megbecsülés és a szabadság miatt vonzó ez a szakma. Sió idézett egy kutatást, ami szerint a tanárok nem vágynak több pénzre, de ha tanfelügyelőket és egyéb megkötő tényezőket építenének a rendszerbe, más pályát keresnének. Többségük ugyanis a kreativitás és az innováció lehetősége miatt választotta ezt a hivatást.

Nem a XIX. század

Újságírói kérdésre mondta el Pokorni, hogy Hoffmann Rózsa is ismeri a finn modellt, járt is az országban, hogy megtekintse azt. Szerinte Hoffmann szokott is hivatkozni a finnek rendszerére, például a pedagógus életpályamodell esetében. Igaz, annak kulcseleme éppen a finn példával szemben hat: a finneknél viszonylag magas belépési bérezés után kisebb emelkedések vannak csak a fizetésben, ezzel pedig a pályakezdőknek teszik szimpatikussá a rendszert. Pokorni is hasonló bérezés bevezetését javasolta, de Hoffmannék végül egy lépcsőzetes modellre szavaztak, ahol nincs lehetőség arra, hogy a többet vállaló tanárok munkáját jutalmazzák.

Arra a direkt kérdésre, hogy akkor a magyar változások szembe mennek-e a könyvben felvázolt modellel, Pokorni annyit válaszolt:

Nehéz azt mondani, hogy ellenkező irányba megyünk, de hogy a változások rossz szöget zárnak be, az biztos.

Pokorni szerint fontos különbség még a jelenlegi köznevelési törvény lehetőségei és a finn rendszer között, hogy a finn tanárokat képzik arra, hogy megértsék helyzetüket, tanuljanak abból. Emellett pedig nagy hangsúly jut arra is, hogy a tanárok egymástól tanuljanak. Nem egy központ mondja meg, hogy merre kell menni.

Nem a XIX. századi kormányzati szerep érvényesül, hogy mi mindent megoldunk. Hanem egy segítő, támogató szerep.

Pedig Pokorni szerint az elmúlt évtizedekben a magyar pedagógusok hallatlan értékeket halmoztak fel, az oktatásirányítás dolga pedig az kéne hogy legyen, hogy ezt a rengeteg szunnyadó gyakorlatot és tapasztalatot a felszínre segítse.

Szerinte a jelenlegi túlcentralizált rendszer sokáig nem tartható fenn, túl nagy feladat jut a KLIK-re, és az sem járható út, hogy az iskolákat kettős királyságok, azaz a tankerületi igazgatók és a polgármesterek irányítják.

Nem az állami tankönyv a baj

Kérdezték Pokorni véleményét az állami tankönyvpiacról is. Szerinte ezt a kérdést a kormány túldimenzionálja. A fő kérdés nem az, hogy az állam vagy a piac adja-e ki a könyveket, hiszen bármelyik szereplő képes lehet jó és rossz könyvet készíteni. Hanem hogy hányféle könyvből válogathatnak a tanárok.

Azt, hogy egy könyv legyen csak egy iskolatípusban, szomorúan látnám.

Szerinte eddig minden kormány azt gondolta, hogy legkönnyebben a tankönyveken keresztül tud kontrollt gyakorolni az oktatás fölött. De ez alapvető téves, a mit? kérdésénél mindig fontosabb a hogyan? kérdése.

Azt már komolyabb problémának látja, hogy a tankönyvek többségét a tanárok igényei szerint alakítják ki, alig fordul elő olyan könyv, ami tekintettel lenne az eltérő tanulási képességű gyerekek igényeire.