Détári Lajos megfejtette Mexikó titkát

Ő kiszámíthatatlan. És ki a kiszámíthatatan? A zseni. Mi, földi halandók pedig ezt tudomásul vesszük.

Ezt mondta Komora Imre (volt após, volt edző) Détári Lajosról, amikor sokadikként ő is szabadkozni kezdett, hogy miért nem jött el az egykori játékos a róla szóló könyv bemutatójára. Az nem derült ki, hogy Détári miért hagyta ki a délelőtt 11 órás eseményt. Hivatalosan annyit mondtak, hogy elmentek érte, fél tízkor még kiszólt a lakásból, hogy mindjárt készen van, aztán már nem sikerült vele kommunikálni.

Ez alapján akár aggódni is lehetne a volt játékosért, törjék rá a lakást, hívják ki a mentőket, de nem törték rá a lakást, nem hívták ki a mentőket, inkább csak olyan viccelődésekre telt, hogy reméljük nem ütötte el a villamos. Én nem ismerem személyesen Détárit, a lakásában sem voltam még, remélem tényleg nem ütötte el otthon a villamos.

Détári távollétében olyan volt a rendezvény, mint egy temetés. Egy rakás szomorú és megtört ember értetlenkedik, hogy történhetett meg mindez, az érintettről ugyanakkor csak jó szavuk van, akit hibáival együtt is nagyon szeretnek. Ez onnan derült ki, hogy felváltva kaptak szót a megjelentek, hogy ha már ennyien összejöttek, valamivel teljen az idő, és mondjanak a főszereplőről bár jó szót. És mondtak. A moderátor szerepében feszengő Szöllősi György (a felcsúti Puskás Akadémia sajtófőnöke) például azt, hogy "annál jobban nem lehet futballozni, ahogy ő futballozott". A könyv előszavából meg az derül, hogy Szöllősi akkora rajongója Détárinak, hogy a banki és egyéb kódjait, jelszavait ma is Détári nevéből képzi.

Bognár György játékostárs pedig éppen Roberto Baggióval és Michel Platinivel (Európa-bajnok, BEK-győztes, KEK-győztes, sokszoros olasz bajnok, háromszoros aranylabdás) emlegette egy lapon, amikor inkább pakoltam, és mentem.

Én pont most kedveltem meg Détárit, hogy szarban hagyta az őt ajnározókat. De a könyv sajnos még akkor készült, amikor beleállt a tömjénezésbe.

Détári, az utolsó híres futballista

A könyvnek már a címe sem igaz: Détári, az utolsó magyar világsztár. Híresnek biztosan híres volt, mert például egy rakás pénzt kifizetett érte az Olympiakosz Pireusz bankár elnöke, aki csődbe is vitte a klubot. De például azt a magyarországi legendát ki terjesztette el, hogy ő volt a világ legdrágább játékosa? Maradonáért és Gullitért is többet adtak korábban. A rövid ideig őrzött harmadik hely sem rossz, sőt, nem is értem, miért nem volt elég az.

Egy világsztárnak valószínűleg nem az az ismérve, hogy háromszor megnyerte a magyar bajnokságot és gólkirály is volt, sőt nyert német és görög kupát. Bajnokságot viszont már egyik külföldi csapatával sem. A kupagyőztes Frankfurttal például csak 10. lett a bajnokságban, az Olympiakosszal a több mint harminc gólja ellenére pedig kétszer második.

Persze világsztárként majdnem elszerződött több nagycsapathoz is, mégis valahogy kisebb olasz klubok szerződtették, amelyekkel például kétszer esett ki az olasz bajnokságból, vagy nem tudott feljutni a másodból. A harmadikkal, a Genovával viszont nem esett ki, de nem is nagyon játszott a csapatban. És világsztárként a svájci bajnokság legjobbjának is megválasztották.

Tudom, persze volt a legendás bécsi meccsen az az óriási lövőcsele, de ki emlékszik arra, hogy ott Kiprich is lőtt egy fantasztikus gólt (meg egy kicsi csúnyát).

Annak ellenére tartják világsztárnak, hogy még a Détári-jelszavas Szöllősi is ezt írja: "Tény, hogy nem futotta be azt a karriert sem edzőként, sem játékosként, amit befuthatott volna, de nem szeretem, amikor olyanok bírálják ezért, akik a nyomába sem értek". Én például csak abban a csapatban játszottam, amelyik 1-1-et játszott a DJ Válogatottal, aztán két 0-4-es súlyos vereséggel zárta a Sziget-kupát. És például nem fizetett ki értem egy vagyont Görögország második számú lapkiadója sem. Détári 50, én 38 vagyok, így Puskásnak csak a temetésére tudtam elmenni, de Albertet sem láttam játszani. Nyilasit igen, őt imádtam. Détárit láttam játszani néhányszor élőben is, sokszor pedig a tévében, valahogy az maradt meg bennem, hogy mindig nagy várakozás kísérte, amikor hazajött, aztán soha nem játszott igazán jól. Vagy szarul, vagy sehogy. Meg ott van a lengyeleknek lőtt szabadrúgásgólja.

Détári erről a következőket diktálta a társszerző, nemzeti sportos Pietsch Tibornak.

A válogatottban egyébként is volt rajtam egyfajta nyomás. Sokan azt várták, hogy ha nem állunk jól, majd én a nyakamba veszem a csapatot. Ez hiú ábránd volt. Megtettem, persze, hogy megtettem mindent, de arról az ellenfelet is kellett volna értesíteni, hogy nekem kellene eldönteni a meccset.

Nem tudom, talán más világsztároknál tényleg szólnak az ellenfeleknek. Azt egyébként tudják, hogy miért mondta le a válogatottságot? Mert az illetékesek kötelezni akarták, hogy nyilatkozzon egy olyan lapnak, ami korábban összevissza írt róla mindenfélét és megjelentetett egy gusztustalan cikket a feleségéről. 31 éves volt ekkor.

A magyarországi vegyes megítélését Détári is érzi. "Külföldön klasszisként kezeltek. Mindenütt úgy írtak rólam, mint a magyar világsztárról. Itthon más volt a helyzet. Meglehet, azért is, mert alig láttak Magyarországon játszani. Ha erősebb a válogatottunk, lehet, hogy úgy emlegetnének, mint Sztoicskovot Bulgáriában, vagy Hagit Romániában. Ha a tévé adta volna a kinti meccseimet, akkor is más lenne a megítélésem."

Sztojcskovot tényleg többször is lehetett látni a tévében, mivel a Barcelonával néhány bajnokság mellett KEK-et és BEK-et nyert, a bolgárokkal meg negyedik lett a világbajnokságon, és Aranylabdát is kapott. Hagi pedig nemcsak előszerződést kötött valamelyik nagycsapattal, hanem játszott a Realban és a Barcelonában is, UEFA-kupát nyert a Galatasaray-jal. És amikor világbajnokságon szerepelt, nem kapott egy hatost a csapata a Szovjetuniótól.

És persze ott vannak a világválogatottnak nevezett gálafellépések, közös képek Maradonával, aki egyszer kölcsönadta a cipőjét, amit nem kért vissza. De aztán ehhez társul egy olyan történet, ami elképesztően nevetségessé teszi a profi sportoló képét, meg a magyar foci állapotát.

Détári azt meséli, hogy még a Bologna játékosaként volt egy komoly térdsérülése, amiből gyorsabban épült fel a vártnál, az edzője bedobta a mélyvízbe, és egy 0-0-s meccsen őt választották meg a mezőny legjobbjának. Így aztán üzent haza a válogatottba, hogy mégis számíthatnak rá. De hogyan? Felhívta Hegyi Ivánt, a Népszabadság újságíróját, aki jóban van az akkor szövetségi kapitány Mészöly Kálmánnál, hogy szóljon neki, jönne mégis a négy nappal későbbi, Ciprus elleni meccsre. Hegyi fel is hívta a Mészölyt, aki visszaüzent az újságírón keresztül, hogy már késő, megvan a keret. Rendben, gondolta Détári, akkor elmegy a világválogatott meccsére, amit Pelé 50. születésnapjára rendeztek. Ezt közvetítették itthon is, "amikor feltűntem a képernyőn, Kálmán bá' állítólag veszettül puffogott, hogy hogy képzelem én ezt?"

A linkeskedő világsztár és a nem linkeskedő világsztár

Mit lehet kezdeni azzal a játékossal, aki például azt írja, hogy 1986-ban 27 góllal lett gólkirály, "még úgy is, hogy a szezon végét nem vettem igazán komolyan. Akkor ősszel 19 gólig jutottam, ha minden igaz, azzal Európában is első voltam, de tavasszal már nem akartam minden áron gólt lőni. Ezt mai fejjel annyiban bánom, hogy ha nem linkeskedem el a végét, nem kizárt, hogy lenne otthon mondjuk egy Ezüstcipőm. Simán szerezhettem volna 30-35 gólt, de nem voltam kellően egoista. Ötvenévesen gondoltam bele, hogy a büdös életbe, ezt azért elszúrtam. (Abban a szezonban bizonyos Marco van Basten volt annyira egoista, hogy az Ajaxban lőtt 37 góllal Európa legjobb góllövője legyen. Érdekes módon őt valóban elvitte a Milan. Akár még világsztárnak is nevezhetjük.)

De azt a kérkedést is nehéz hova tenni, hogy egy évvel korábban az utolsó meccs előtt Détári inkább elment mulatni, minthogy megpróbálja megelőzni a góllövőlistát vele közösen vezető Kiprich Józsefet.

Egy önéletrajzi könyv nem a tépelődésről szól, legalábbis ez nem. Détári diktált, Pietsch Tibor leírta. A közbevetés, a következetlenségekre való visszakérdezés tökéletesen hiányzik belőle. Ami a könyvből kiderül: Détári Lajos nem hibázott semmiben. Pénzéhes, gonosz állami vezetők, pénzéhes klubvezetők, rossz edzők, és sok szerencsétlen szituáció akadályozta meg, hogy kiteljesítse tehetségét. Vegyük például azt a könyvön végigvonuló fájdalmat, hogy miért nem lett a Juventus játékosa.

Juventus 1.

Détári 1987 májusban Bécsben egyeztetett a Barcelonával, adtak volt érte kétmillió dollárt. Másnap meccse volt Debrecenben, hajnalban ért haza, fáradt volt, már tétnélküli volt a meccs, mégis beállt, gyorsan rúgtak kettőt, meleg is volt, nem erőltette meg magát. Nem tudta, hogy ott volt a lelátón az akkori Barca-elnök, Nunez fia, aki kérdőre is vonta a meccs után Détárit, hogy mi volt? Meleg - hangzott a válasz. Másnap már csak egymilliót adott volna érte a Barca, de annyiért nem engedte el a Honvéd. A kétmilliót viszont kifizette érte az Eintracht Frankfurt. Így került ki Németországba, ahol fél év után állítólag felkeltette több nagy klub érdeklődését, így a Juventusét is. Détári szerint egyetlen rossz meccse volt tavasszal, az is azért, mert előtte gyilkos meccset játszottak a kupában a Brémával. Nem fogják kitalálni, hogy melyiket látta Gianni Agnelli, a Juve legendás vezetője. De hogy még rosszabb legyen a helyzet, Agnelli eleve morcosan ült fel a lelátóra, mert a parkoló meglehetősen messze volt a lelátótól, és szegénynek elég sokat kellett gyalogolni, botra támaszkodva, sérült lábbal. Agnelli állítólag csak annyit mondott, hogy jó, jó ez a Détári, de nem egy Platini. Aztán másfél héttél később megnézték Anglia ellen a válogatottban is, akkor meg azt mondták, hogy száz százalék, hogy a Juventus játékosa lesz.

A Juventus a szezon végén tett egy 13 millió márkás ajánlatot a Frankfurtnak. Csakhogy kiderült, hogy ebből 7,1 millióra igényt tart az MLSZ vagy a Honvéd, vagy mindkettő. Így a német klubnak csak 5,9 milliója maradt volna (3,6 millióért vették egy évvel korábban). Ezért inkább eladták az Olympiakosznak 18 millió márkáért. Détári persze a Juventusba ment volna, de azt is írja, hogy talán Görögországban érezte magát a legnagyobb sztárnak. Az első bajnokságot azért nem nyerték meg, mert az AEK elleni meccsen a bíró ellenük fújt, aztán pedig a klubelnök volt kénytelen elmenekülni a rendőrök elől, ezzel be is dőlt a csapat.

Juventus 2.

Másodszor akkor nem vitte a Juventus, amikor a Bologna játékosa volt. 1991 tavasza, Détári a Bolognával küzd a kiesés ellen, egyébként sikertelenül. A Juventus állítólag 13 milliárd lírát adott volna érte, de a haszonleső klubelnök még jobb üzletet kötött, és inkább eladta az egész klubot összesen 20 milliárdért, amiből 18 milliárd volt állítólag Détári játékjoga. Érdekes módon Détárit nemcsak a Juventus nem vitte, hanem egyetlen elsőosztályú csapat sem, mert ő inkább becsületből marad a másodosztályban is a Bolognában, hogy visszavigye a csapatot az élvonalba. Ez amúgy nem sikerült, egy rossz edző miatt.

Egyébként a Milan is vitte volna, a megsérült Gullit pótlására. Arrigo Sachi, a Milan akkori legendás edzője szemelte ki Détárit, aki tárgyalt is a Milannal, de a becsület kedvéért az őt figyelő Juventusnak is szólt a tárgyalásokról, ahol azt kérték tőle, hogy még ne kötelezze el magát. Détári pedig azon morfondírozott, hogy akkor most a Milant vagy a Juventust válassza. Még Mezey Györgyöt is megkérdezte, aki azt tanácsolta neki, hogy inkább a Juventust, mert ott új csapat épül, a Milan már egy kész gépezet. Végül a Milannal írt alá egy előszerződést, de a Juventus is azt ígérte neki, hogy viszi, ha el tudják adni a német Thomas Hasslert. Aztán előbb a Milan lépett vissza az előszerződésből, mert Gullit sérülése nem is volt súlyos, ráadásul új edző jött, bizonyos Fabio Capello, akivel aztán háromszor megnyerték zsinórban az olasz bajnokságot, úgy hogy volt egy 58 meccses veretlenségi szériájuk, 94-ben pedig BL-t nyertek.

Juventus 3.

A Juventus aztán elvitte Détárit egy dél-amerikai túrára, ahol előbb az Egyesült Államok ellen játszottak egy 0-0-t, a meccs emberének pedig Détári elmondása szerint őt választották, aztán egy salvadori csapat ellen ugyanez az eredmény, ugyancsak meccs embere cím, majd 2-0-s vereség Mexikóban. Vagyis egy gólt sem lőtt az egész csapat sem a három meccsen. Végül az edző Trappattoni lett, aki nem szerződtette le Détárit. A Juventus irányítója amúgy Robert Baggio volt. Amikor aztán Détári először játszott a Juventus ellen, kihagyott ellenük egy 11-est. Baggio azon a meccsen belőtt egyet. Ezzel nyert a Juventus 1-0-ra Bolognában. Végül Détárit az abszolút újonc Ancona szerződtette, kiestek a szezon végén, mert nem volt egy jó kapusuk.

Az egész könyv egyébként olyan, mint egy mese. Kis legény az ötgyerekes családból, akinek gyerekkorában labdája sem volt, játéka is talán csak autó, de imádott focizni. Felnőttként lett egy Lamorghinije, pedig a hatalmasságok ott gáncsolták el, ahol csak tudták, kihasználva őt a végtelenségig. Miközben ő egy becsületes, tisztességes, egyszerű ember, aki nem érti, hova jutott ez a világ. És hiába Ulpius-os sportkönyvről van szó, dugás például nincs benne. Sőt, elképzelni is rossz, mi lenne, ha Détári lánya lenne Szepesi Nikolett.

Régen nem úgy volt, mint ma, hogy a 13-14 éves kislány kézen fogva sétálgat a pasijával az utcán. S ki tudja, szűz-e még egyáltalán?

Néhány érdekesség Détáriról:

  • 10 évesen hamisított igazolással játszhatott csak a 12 évesek között.
  • Eltanácsolták egy kispesti tehetségkutatóról, mert hosszú volt a haja.
  • 14 évesen abbahagyta a focit, annyira beleszeretett a pingpongba. Kilenc hónapig egyetlen fociedzésre sem ment el.
  • Amikor Bécsben a lövőcseles gól után ünnepelt, Kardos letépte a nyakából a láncot, de meglett.
  • Tíz meccsnél többet nem játszott egy cipőben.
  • A Bologna-Budapest vonalon (840 kilométer)  6 óra 45 perc volt a rekordja egy feltuningolt Maseratival.
  • Détárinak saját stylistje volt a Fradi-edzőjeként

És végül a három fő téma.

  • Mexikó

Détári szerint nem doppingoltak, így annak az időzítését nem is ronthatták el. Arra a következtetésre jut, hogy valamit belekeverhettek az ételükbe, azért volt ilyen gyenge a csapat. Azért megemlíti azt is, hogy a magyarokon kívül senki nem edzett délben, hogy a játékosok megszokják a hőséget, és minden tréningen elveszítsenek 2-3 kilót, így pedig a vb-t teljesen legyengülve kezdjék.

  • Alkoholista-e?

Détári szerint ő nem alkoholista. Megissza a magáét, ahogy minden magyar, de a rövidet például nem szereti. És volt négy olyan hónap is, amikor egyáltalán nem ivott.

  • Bundázott-e?

Játékosként is keveredett gyanúba, ahogy volt olyan csapatnak az edzője, amelynek a játékosai bundáztak, de ő erről semmit sem tudott. A tulajdonosok hibája is, hogy a családfenntartó játékos könnyen áldozatul eshet egy bűnszervezetnek.

Amúgy pedig a könyv végén lényegében egy házassági hirdetést ad fel. Csinos 40-45 éves hölgyek jelentkezését várja.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.