Visszaeső csaló is felbukkant a Sólyomban

gazdaság
2013 szeptember 25., 12:30

A Sólyom ahhoz, hogy betörhessen az élelmiszerpiacra, bevásárolta magát a Sales One Kft.-be. A cég sok szempontból bűzlik: egyik tulajdonosa áfacsalás miatt előzetesben van, másikat üzletszerű vesztegetés miatt rúgták ki a seregből, az ügyvezetőről meg most kiderítette az Index, hogy rutinos csalónak számít.

Kenyeres Sándor Pált hétrendbeli csalás miatt ítélték el két évre egy 2004-es ügy miatt, amiből 8 hónapot előzetesben töltött. Ekkor már büntetett előítéletűnek számított, 2010-ben egy év négy hónap felfüggesztettre ítélték nagyobb értékű csalás és egyéb bűncselekmények miatt, évvel később pedig hamis vád miatt egy év 2 hónap felfüggesztettet kapott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt