A fideszes fórum, ahol Simicska Lajos volt a rosszfiú

POLITIKA
2013 szeptember 27., 14:41
  • Fideszes rendezvényen jártunk, ahol egyszer sem hangzott el Gyurcsány vagy Bajnai neve.
  • A rezsicsökkentés szó is csak összesen egyszer.
  • Beszóltak viszont Simicskának, és akadt bőven burkolt zsidózás is.
  • Orbán Viktor korábbi tanácsadója, Bogár László tartott előadást Pilisvörösváron.

Pilisvörösvár, a település, ahova még rezsifórum sem jutott. A sváb kisváros polgári éttermének aktrajzokkal díszített nagytermében gyűltek össze csütörtök este a környék polgárai, hogy a helyi Fidesz-KDNP meghívására érkező Bogár Lászlót meghallgathassák. A Kudlik Júlia-frizurás hölgyek és legszebb ingüket előkapó urak végül annyira sokan voltak, hogy az étterem hátsó termét is meg kellett nyitni.

Bogár László ezoterikus sztárközgadász, évtizedek óta a globalizmus harcos ellensége. 1990-ben még MDF-tag volt, az első Orbán-kormány idején pedig a miniszterelnök tanácsadója. Racionális keretekbe nehezen illeszthető érveibe gyakran bele lehet futni, teljesen jogos kérdés, hogy van-e értelme egyáltalán a helyszínen megnézni egy előadását és aztán írni róla.

Végül az döntött az igen mellett, hogy Bogárt a helyi Fidesz hívta meg, és a kampány hajnalán minden hasonló rendezvénynek lehet tanulsága. Lett is.

A legpusztítóbb erő

A félórás késéssel befutó professzort a láthatóan zavarban lévő műsorszervező hölgy azzal a felkéréssel konferálja fel, hogy korunk igazán sürgős és komoly kérdéseiről beszéljen az egybegyűlteknek, hogy utána

mi is jobban eligazodhassunk a világban.

Bogár pedig hatalmas lelkesedéssel vág bele. És hamar kiderül, hogy hihetetlenül jó előadó. Papír nélkül beszél, nagyon szuggesztíven, tökéletes lenne tévéshopos eladónak és szektavezérnek is. És bár eredetileg csak rövid vitaindítóval készül, hogy utána tere nyíljon a párbeszédnek, végül száz percen át nem áll meg.

Visszafogott dicsekvéssel kezdi: műsora éppen két éve fut az Echo tévén, és elmondása szerint a második évben már stabilan félmilliós nézettséggel ment, hetente tízezer levelet kap, érzi tehát a felelősséget.

photo_camera (A kép nem ezen az előadáson készült, forrás Bogár László Facebook-oldala)

És az bizony nagy, mert háromszáz éve csúszunk le egy lejtőn, anyagi, szellemi, erkölcsi értelemben. A magyarokat mindig támadták, de Szent István és Mátyás kora között még meg tudtuk magunkat védeni. Azóta nem megy. Hogy miért nem, az a legfontosabb kérdés, amire választ kell találnunk.

Olyan Fidesz-rendezvény volt ez, ahol egyetlenegyszer nem hangzott el Bajnai vagy Gyurcsány Ferenc neve, a rezsicsökkentés szó is csak egyszer. Bogár léptéket váltott, kozmológiai távolságból szemlélte a magyarok sorsát.

És szerinte önsorsrontó a nemzetünk. Példaként hozta, hogy 1990-ben másfélmillióan szavaztak az SZDSZ-re, holott

csak hetvenezren voltak, akik szdszesnek születtek.

Hogy ez mit jelent, azt persze nem fejtette ki, de nem volt nehéz felismerni a burkolt zsidózást. Főleg, hogy nem is az utolsó volt az este.

Az SZDSZ volt az egyetlen konkrét politikai formáció, ami még odafért Bogár politikai horizontjára, a pártra többször visszatért, nevezte őket pusztító mocsoktengernek, és eljutott odáig is, hogy

ennél pusztítóbb erőt a magyar társadalom történetében elképzelni sem lehet.

"Nem akarok ünneprontó lenni, de ha ezekkel a dolgokkal nem szembesülünk, akkor csak vakon vezettetjük magunkat" - mondta Bogár, miután még a kereskedelmi tévéket is ostorozta, mint álcázott tömegpusztító fegyvereket.

A közgazdász az egész rendezvény alatt nagyvonalúan dobált be számokat érvei alátámasztására, itt például azt, hogy az RTL Klubnak tavaly 70 milliárdos reklámbevétele volt, amit "mi adtunk össze". Mint általában, az adatainak most sem volt köze a valósághoz.

De nem kevésbé volt nagyvonalú akkor sem, amikor tudományos bizonyításokkal állt elő.

Például amikor arról beszélt, hogy a bolsevikok és a neoliberálisok mindent megtettek, hogy elterjedjen, hogy mindennek anyagi az alapja. Nincs pusztítóbb hazugság ennél, mondta.

Hogy Bogár rendet tegyen a fejekben, levezetéssel állt elő:

  • A nyelvben a hitel szó a hit szóból, latinban pedig a credit szó a credo-ból képződött.
  • Látszik mi épül mire, ráadásul láttuk, hogy ha elfogy a bizalom, összeomlik a pénzvilág.
  • Ez az egyetlen példa is jól bizonyítja, hogy fordítva van, mint ahogy tanítják.

Troll_science

Majd hirtelen váltással ugrottunk át a gazdasági kérdésekre. A legfontosabb tézis, hogy nincs olyan, hogy magyar gazdaság, jogos volt, hogy Orbán Viktor szabadságharcról beszélt.

Bogár információi szerint az elmúlt három évben Magyarországon keletkezett profit 93 százalékát vitték ki külföldi vállalatok az országból. Ez négyezer milliárd forint. 1988-ban ez az arány még amúgy nulla százalék volt, hiszen akkor nem voltak itt külföldi vállalatok, de akkor Kádárék még a kamatokra hivatkozva rabolták ki a népet.

A kormány vezetői közül többekkel jóba vagyok, tanítottam őket a nyolcvanas években.

"És mondtam nekik, hogy ez az elmúltnyolcévezés anyázástechnikailag rendben van, de inkább elmúlt harmincnyolcévezni kéne. Mert az elmúlt harminc évben összesen 550 milliárd dollárt vittek ki az országból külföldiek. Közben pedig a bérek összege negyvenszeres lett 1978 óta, a szolgáltatásoké viszont kétszázszoros."

Bogár egy 42 országot felölelő kutatásra hivatkozott, ahol csak Nigéria végzett mögöttünk.

Ún. cukiság

Időnként nem állta meg, hogy ne kanyarodjon el egy kis önfényezésre. Például amikor felemlegette, hogy tavaly az Indexen volt egy cikk, amiben az szerepelt, hogy a szerző csak a jogi tanácsok miatt nem írja le, hogy Bogár a nemzet hülyéje. Na és ezt a cikket Bogár tudomása szerint 3,4 millióan olvasták.

A mondat amúgy az Örülünk, Vincent blogon jelent meg, és gondolom nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy egészen biztos, hogy nem olvasták 3,4 millióan.

De Bogár szerint a hasonló gonoszságok mindig megbosszulják magukat, másnap a közgázon a szokásos harminc diák helyett ötszáz diák várta, hogy beszélgethessenek, végül egy nagyobb termet kellett keresniük.

A hasonló vidám történetek után mindig a fenyegető jövő felemlegetése jött. Például, hogy 15 éven belül megpecsételődhet a magyarság sorsa. Ekkor történhet meg az, hogy helyet cserél az élet és a halál, azaz kétszer annyi ember fog meghalni, mint ahány gyermek születik. És  Bogár szerint minden népességkutató egyetért abban, hogy innen már nincs visszaút egy modern társadalom számára.

Két évvel ezelőtt 88 ezer gyermek született Magyarországon. Ennyire kevesen utoljára 1675-ben, a törökök dúlása alatt születtek a mai magyar területen.

- húzott elő még egy erős adatot Bogár.

És miközben látszólag csupa jó dolog történik velünk (Cukiság, ahogy az Index írja), például béke és az unió, mégis kétmillióan kevesebben vagyunk mint kéne, és idővel elfogyhatnak az aktív keresők. Ez pedig súlyos katasztrófákat jelenthet.

Melyik Fidesz nyert?

A globális alapzat felvázolása után Bogár áttért az elmúlt négy év kormányzásának értékelésre. És kimondott néhány olyan dolgot, amit vélhetően nem gyakran szokott elhangozni Fidesz-rendezvényen.

Bogár szerint Orbánnak tökéletesen igaza volt, amikor 2010-ben használta a forradalom kifejezést, mert tényleg háború zajlik a nemzet ellen. Ellenfelünk a birodalom,

ami nyilván csak az összeesküvés-elméletekkel teli agyak terméke

gúnyolódott a gúnyolódókon Bogár, aki azt még azért hozzászúrta, hogy az meg gyűlöletbeszédnek számít, ha meg akarjuk nevezni, kik alkotják ezt a birodalmat.

Szerinte a Fidesz azért nyert ennyire fölényesen, mert 2010-ben rengeteg az elmúlt 20 évre nemet mondó szavazat hullott igenként a Fideszre. De a Fidesz nem nagyon mondta meg akkor, hogy mire igen. Bogár felidézte azt az esetet, amikor évekkel ezelőtt beszélgetett Kövér Lászlóval, és akkor

Laci mondta, hogy a legfontosabb kérdés, hogy mi nyerjük meg a következő választást.

Mire én azt mondtam, hogy ennél fontosabb, hogy ki az a mi.

Ezután Bogár pedig feltette a mindenkit meglepő kérdését:

Melyik Fidesz nyerte meg ezeket a választásokat? Ángyán József Fidesze vagy Simicska Lajos Fidesze?

Majd közölte a néma csendben figyelő hallgatóságával, hogy tudja, hogy összerezzentek. És hogy neki is kellemetlen erről beszélnie. Simicska Lajos is a tanítványa volt, Ángyánnal együtt mindkettejüket nagyra becsüli. Ahogy Bayer Zsoltot is, mégis nagyon fájt neki, amikor Bayer nekiment Ángyánnak, akit Orbán még úgy hívott a kormányába, hogy azt mondta, ez számára megtiszteltetés.

Olyan ez, mint ahogy az elvált szülők gyermekei érzik magukat. - folytatta Bogár. De erről beszélnünk kell, mert különben ezek gennyedző sebként maradnak ott a szervezeten, amire óriási történelmi feladatok várnak.

"Sokunk szíve érzi úgy, hogy nem tudja, mit csináljon. Szeretnénk továbbra is szeretni ezeket az embereket, de nem tudjuk, mi történik. Ha úgy teszünk, mintha ezek a konfliktusok nem léteznének, előfordulhat, hogy egy váratlan helyzetben esik majd szét minden" - adott szokatlanul borús helyzetértékelést Bogár, aki amúgy többször hangsúlyozta, hogy a konfliktusokat nem ismeri, csak érzékeli, hogy léteznek.

Aki szerint amúgy Orbán vitathatatlanul történelmi jelentőségű személyiség, de ennek a helyzetnek a megoldásához ő kevés. Ezt Bogár szerint Orbán maga is bevallotta két évvel ezelőtti évértékelőjében, amit úgy kezdett, hogy mikor kérdezte a feleségét, mit mondjon a közönségnek, azt mondta, mondj el nekik mindent.

Na abból baj lenne.

- mondta erre Orbán.

Bogár szerint a miniszterelnök nem mondhatja ki a legfontosabb dolgokat, csapdában van. De biztató, ami az elmúlt négy évben történt, az, hogy egyre több profit marad itthon. Ekkor hangzott el a más Fideszes-rendezvényeken kötelező berendezési tárgynak számító rezsicsökkentés szó is.

Háború a birodalommal

Bogár szerint nem mi akartuk ezt a háborút. Orbán megpróbálta elmagyarázni a világbanknak és az uniónak, hogy ha tovább zsigerelik az országot, akkor elpusztul. És akkor a parazita is rosszul jár. De nem értették meg, háború kezdődött, pénzfegyverekkel támadták az országot. Bogár szerint sokszor rezgett ugyan a léc, de most majd egyezség jöhet, és jól állunk a tárgyalások előtt. Igaz, ehhez kellett egy békemenet, meg hogy nem hagytuk magunkat.

De nem szabad elfelejteni, hogy az ellenség sem ma kezdte a harcot, több ezer éves birodalom. De inkább nem mondom ki, hogy hány ezer éves.

- zsidózott megint sejtelmesen Bogár, amit a közönség hálás nevetéssel fogadott.

Még egy pillanatra visszatérve a Fideszen belüli konfliktusokra, Bogár szerint szükségszerű, hogy ekkora győzelemre megérkeznek ilyen erők.

És hatalmas energiákat kell mozgósítanunk, hogy ezek ne járathassák le a tiszta nemzetstratégiai kísérletet.

Bogár szerint a kétharmados táboron belül is kisebbségben vannak azok, akiknek tudása van a valódi helyzetről, és bátorsága is, hogy tegyen érte. Ezért térítői feladat hárul a teremben megjelentekre is. Alázattal, szelídséggel, türelemmel kell téríteni a többieket, mondta Bogár.

Bármennyire is idegesítő egynémely nemzettársunk aberrált gondolkodása, de csak így lehet téríteni.

- intett türelemre a közgazdász professzor.

photo_camera Egy szorosan nem kapcsolódó kép az Echo TV műsorából.

Bogár végül két órát beszélt végig, ezért a beígért beszélgetés is elmaradt. Összesen két hozzászólóra volt idő. Egyikük egy helyi nyugdíjas tanárnő volt, aki elmondása szerint hetek óta nyugtatókon él, mert a pilisvörösvári német nemzetiségű óvoda negyvenéves születésnapi ünnepségén mozgalmi dalokat játszottak le.

Felolvasta azt a kétoldalas levelet, amit a Klik vezetőjének és más előjáróknak írt, és amiben felelősségre vonást követelt. Mert szerinte ez nem nosztalgiázás volt, mint ahogy a szervezők mondták, hanem a kampány kezdete. Tanácsa ez volt a teremben összegyűlteknek is: ne sunnyogjanak, hanem jelentsenek bármit, legyenek bátran szókimondóak.

Bogár válaszában annyit mondott, hogy bármennyire is lejáratott fogalom lett ez az ötvenes években, és bármennyire is furcsa konnotációk tapadnak hozzá, hiszen még Bástya elvtárs is használta, mégis egy valamire van szükség igazán szükség:

Éberségre.

Majd egy negyvenes férfi következett, aki szintén azt tanácsolta, hogy szélsőségmentesen, de merjünk ütközni. Nézzük át, milyen tankönyveket használ a gyermek, és ami a legfontosabb, a nők dobják el a hölgymagazinokat, mert annál nagyobb fertő nem létezik. Ő sokáig külföldön dolgozott, olyan cégnél, aminek nagyobb volt a devizakészlete, mint Magyarországé. És a világon még háromezer hasonló cég van. Ezért megtanulta, hogy anyagiakban nem győzhetünk. Csak szellemileg.

Ehhez azonban az kell, hogy a nőlapokat tényleg dobjuk el.

Bogár utolsó válaszában optimista hangot ütött meg: szerinte az a szuperstruktúra, más néven globaloma, ami leigáz minket, sokkal könnyebben összeroppantható, mint azt gondolnánk. Annyi kell, hogy a teljes emberiség, hétmilliárd ember, két hétig ne érintkezzen vele. Azaz ne használjon tévét, telefont, ne vásároljon, ne vezessen autót. Mert ez csak egy parazita, nincs más teljesítménye, mint hogy rajtunk élősködik. A két hetet Bogár számította ki.

De azt is belátta, hogy ezt egyelőre nem tudjuk megszervezni. Mint ahogy azzal is gond van, hogy kitaláljuk, utána mit rakjunk a helyére. Bár vannak ígéretesek gondolatok, például Papp Lajos szívsebész ötletei, de még az új világban gondolkodók között is sok az ellentmondás.

Bogár amúgy nem ért egyet azzal a mondattal, hogy ki kéne lépnünk az EU-ból.

Lépjenek ki ők belőlünk. Mi vagyunk Európa.

Szerinte az elmúlt ezerév legnagyobb nemzetgyűlésére, a Kossuth-téri 2002-es Fidesz-nagygyűlésre is azért mentek el másfél millióan, mert azt várták, hogy Orbán Viktor, a spirituális vezető mondja ki, amit mind gondolunk: hogy ha a nyugatias demokráciák ide vezettek, akkor nem kérünk belőlük.

De nem mondta még ki, mert még nem volt itt az ideje.

Ez azonban el fog jönni, mert a nyugati demokrácia csak szemfényvesztés, a pusztító hatalmak diktatúrájának eszköze.

Láttuk Orbán Viktort Brüsszelben felszólalni, láttuk kivel harcol.

Trockistákkal, maoistákkal, leninistákkal.

- sorolta egy férfi a közönségből

És pedofilokkal.

tette hozzá egy idősebb nő. Ezzel ért véget Bogár László előadása Pilisvörösváron. Utána a közgazdász professzor a sarokban könyveit kezdte el árusítani, amikben leleplezi, hogy a gonosz gazdasági érdekek átveréssel és csalással hogyan lopják el a megtévesztett kisemberek pénzét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.