Az, hogy Vidnyánszky Attila istenadta tehetség, az egyre kevésbé kérdéses, de hogy nemcsak színházi ember, hanem nagy nevettető, igazi szakember és jó iparos is, azt egy olyan habkönnyű darabnál lehet a legjobban tesztelni, mint amilyen a Bolha a fülbe. A darabot a Nemzeti Színház igazgatója még Debrecenből hozta magával, és most tartották a pesti premiert. Az elmúlt évad nagy sikerű előadását a POSZT-ra is beválogatták.

Georges Feydeau századfordulós darabjának alapszituációja az, hogy egy gazdag francia nő arra gyanakszik, hogy megcsalja a férje, pedig a biztosítási céget vezető férfinak merevedési problémái vannak. A nő csapdát állít neki, amibe, ahogy az lenni szokott, maga esik bele, a sorozatos félreértéseknek pedig se vége, se hossza, és a várva várt harmóniára két és fél órát kell várni.

De mi az, amitől egy ilyen könnyű darab is zajos sikert arathat a Nemzetiben? Vidnyánszky séf tudja mi az a tíz komponens, ami ahhoz kell, hogy egy színdarab életre keljen a színpadon, úgyhogy fogta az alábbi tíz összetevőt, megfőzte, megkeverte, és kiöntötte egy pataki tálba.

1. A kritika

Ha látjuk, hogy Koltai Tamás, a nemzet vitriolos tollú színikritikusa egy Élet és Irodalommal a kezében tolakszik befele nézőtér közepére, akkor biztos, hogy jó helyen járunk: ahogy nincs színház nyitott nézők nélkül, úgy a kritikamentes befogadás is a halála lehet az előadásnak.

Ha a színészek is látják, hogy van kinek megfelelni, akkor mindent meg fognak tenni, márpedig itt nemhogy a zsöllyén, a karzaton vagy a páholyban, de még talán a súgólyukban is nyomorogtak páran.

2. Humor

Mi sem bizonyítja jobban, hogy Vidnyánszky humorban nem ismer tréfát, mint az, hogy a nevettetés összes eszközét belesűrítette két és fél órába, és csatasorba állította a humor minden válfaját: repkedtek a csattanós pofonok, pukkantak a minőségi szóviccek, és metszett a maró gúny. Csak néhány példa a sok poén közül:

• „Milyen bolyhos!” – simogatja meg a nő a skót férfi mellszőrzetét. „Ne szőrözzünk!” – vágja rá a kanos skótszoknyás. „És a dudája?” – kérdezi a nő, mire jön a válasz: „Azt fújhatjuk!” :DDD
• A részeg görög szereplő neve: Iszakosz. :ĐĐĐ
• A kínai akcentussal beszélő, leállíthatatlanul tangózó torreádor pedig azt mondta, amikor le akarta lőni a riválisát inflagranti közben: „Nem Velázquez, hanem »Fel asz kez!«” XDDD

3. Politika

Egy jó előadás elképzelhetetlen aktualitás nélkül, és itt nemcsak arra kell gondolni, hogy elhangzott, hogy „Ugye mi jó barátok vagyunk?” vagy hogy „Nika se perimeno”. A kilógó politikai üzenet eddig is a Nemzeti Színház egyik fontos összetevője volt, és az már most látszik, hogy a vörös farkat Vidnyánszky Attila is rendre megcsóválja.

Szinte a teljes második felvonás egy forgószínpadra állított kuplerájban játszódik, aminek a közepén egy poliészter EU-s zászló lobog. A beszédhibás olasz fel is kiált: „Ideragadtam ebbe az Unióba! Most szabad az út, most kell meglépni.” Mire a spanyol csak annyit tudott mondani: caramba. Ezek után három prostituált – akik egyébként egy bajor népviseletbe öltöztetett német orvos vezényletével folyton az Örömódát énekelték – „Teret a tyúkoknak!”, „Ne tömd a libát!” és „Ne öld a bikát!” feliratú táblákkal tüntetett. A bábeli zűrzavar a mű egyik kulcseleme.

4. Interaktivitás

Nagyon fontos, nélkülözhetetlen a modern színházban. Vidnyánszky jól kifundálta, hogy ahhoz, hogy igazán átjöjjön a darab, be kell rántani a nézőket. Ennek egyik kiváló példája, amikor az egyik színésznő a szünetben marcipánszívecskéket és szerelmes leveleket osztogatott a közönségnek, vagy amikor a második felvonásban egy bábszínházi előadáshoz hasonlóan megkérdezték, hogy melyik pisztollyal érdemes párbajozni.

Az meg már maga volt a 3d IMAX-élmény, amikor a színpadról begurítottak pár citromot a nézők közé, és még hozzá is tették, hogy az magyar. Akkor beszélhetünk katarzisról, ha néző és színész között létrejön a kémia.

5. Provokáció

Mára már teljesen természetes, hogy a provokáció az underground, független pinceszínházakból felkúszott a patinás kőszínházak színpadára is. Na de itt Alföldi után is maradt dögivel: úszott a színpad a testnedvekben, és bár a darab tényleg megköveteli a pajzán erotikát (heremarkolászás és merevedő sétapálcák fogdosása), amikor a főhős (Trill Zsolt) a zakója zsebében egy füzérnyi óvszerrel, egy guminő hátát nyalogatva csoszogott be jobbról, ott még Schilling Árpád is felsírt volna az irigységtől.

És még ezeknél is fontosabb, hogy ha igazán provokálni akar az ember, akkor 2013-ban nincs magyar előadás férficsók nélkül. Még egy visszafogott komédiánál is tudni lehet, hogy ahogy alapszabály az, hogy ha pisztoly van a színpadon, az el fog sülni, ugyanígy igaz, hogy ha két férfi megjelenik a Nemzeti Színház deszkáin, akkor smárolni fognak. Amikor a micisapkás részeg megcsókolta a szoknyabolond skótot, akkor a közönség meg volt véve.

6. Közösségi élmény

Most, hogy a magyar családok visszafoglalták a nézőteret a liberális huligánoktól, még a szünet is sokkal családiasabb volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hazai ízek megjelenése a kultúra templomában.

Annyira bensőséges volt a hangulat, hogy az ember csak attól retteghetett, hogy mikor jön egy krétakörös terrorista, és rondít bele megafonnal az idillbe.

7. Önirónia

Ez a legnehezebb feladat minden színházcsináló számára. Nincs annál tiszteletreméltóbb, amikor a buggyos blúzos rendező önmagán is tud nevetni, márpedig Vidnyánszky itt sem hibázott. A második felvonásban derült égből, két pisztollyal betört jobbról a mezítlábas Pista betyár, és azt ordította, hogy: „Majd én rendet teszek! A kassza pedig nálam lesz a legjobb helyen.” Amilyen gyorsan jött, úgy is ment, így még egy könnyed bohózatban is sikerült komolyan elgondolkodtatni a nézőket.

8. Látvány- és hangorgia

Bár Vidnyánszky azt mondta, hogy a másodpercenként gerjesztett effektekkel és hatásokkal szembemenve megpróbálja visszapucérítani a színházat az alapjaihoz, ehhez képest villogtak a kések, durrogtak a puskák, repkedtek a párnák, kánkánt járt az egész társulat, és annyi volt a füst, mint az alsóörsi Dexion diszkóban.

9. Hátrány = előny

Az előadás bravúrja, hogy a Nemzeti Színház kedvezőtlen adottságait az előnyére tudta fordítani. A komikum fő forrása, hogy az egyik szereplőnek farkastorka van, tehát nincs szájpadlása, emiatt nem lehet érteni, amit mond. A többiek mindeközben humoros akcentussal üvöltöztek, általában egyszerre. Így senkit sem zavart, hogy a Nemzeti híresen rossz akusztikája miatt sok helyről egyébként sem lehet hallani vagy látni a szereplőket.

10. A pici plusz

Mindig az a nagy kérdés, mielőtt az ember elmegy a színházba, hogy vajon aznap este is megtörténik-e a csoda. A véletlenek szerencsés összejátszása vagy talán az isteni akarat, de valami a Bolha a fülbe alatt is azt akarta, hogy Vidnyánszkyék ezt az utolsó próbát is kiállják, ami tőlük már független: ez az, amit nem lehet tervezni, nem lehet rendezni, ez vagy megtörténik, vagy nem. Hát tegnap este ez megtörtént, a színpad életre kelt.

A Bolha a fülbe mind a tíz pontot kipipálhatja, tehát a Nemzeti Színház olyan előadást kapott, amilyet érdemel.

Ács Dániel, Herczeg Márk