Hogy miért nem figyelték házi őrizetben az ároktői bandatagokat? Mert nem egyeztek bele, hogy nyomkövetőt rakjanak rájuk

bűnügy
2013 október 07., 13:39

A banda tagjai az ügyészek szerint idős embereket raboltak ki, és kínoztak meg, ketten bele is haltak a verésbe. Na, miután az ő ügyükben a bíróság röpke 4 év alatt képtelen volt ítéletet hozni első fokon, ezért házi őrizetbe helyezték őket, mert ugye ítélet nélkül nem lehet valaki előzetesben ennél tovább.

A banda két tagja otthonról járt be a tárgyalásokra, de most, hogy közeledett az ítélet inkább leléptek. Őket körözi a rendőrség.

Ma Póta Péter bírósági szóvivő magyarázkodott egy kicsit az ügyben. Nem, arra nem tért ki, hogy négy év miért nem elég egy bírósági ítélethetez. De azt tisztázta, hogy hogyan szökhettek meg a bandatagok. Nem volt rajtuk nyomkövető. Hogy miért?

Az ároktői banda tagjainak házi őrizetbe helyezésekor a bíróság még nem alkalmazhatta automatikusan a nyomkövető eszköz használatát, mert az akkor hatályos jogszabály még a vádlott hozzájárulásától tette függővé annak felhelyezését. A jelenleg szökésben lévő két vádlott pedig nem kért a nyomkövetőből.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.