Gyurcsány: Komolyan gondolom, hogy jobb, ha nem tudjuk, honnan volt az MSZP pénze

POLITIKA
2013 október 17., 09:01

"Közismert tény, hogy a választási kampányokban minden párt lényegesen többet költött, mint amennyit szabad lett volna, és mint amennyire legális forrásai lehetőséget adtak volna. Erre a közismert tényre utaltam hétfő este,

ez pedig nem az MSZP sara, hanem az egész magyarországi pártfinanszírozási rendszeré,

amelynek rendbetétele kulcskérdése lenne nem csak a politika megtisztulásának, hanem a korrupció elleni küzdelemnek is"

- mondta Gyurcsány Ferenc kérdésünkre, hogy mire gondolt hétfőn azzal a kijelentésével, hogy

“én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”.

A volt miniszterelnök közölte, minden részét komolyan gondolta, azt is, hogy jobb, ha nem tudjuk. Ezen kívül szerinte két lépést is tett a korrupció ellen: megszüntette a pártpénztárnoki rendszert és kezdeményezte az új pártfinanszírozási törvény elfogadását.

Eredeti kijelentésére Puch László volt pénztárnok azt mondta, Gyurcsány mindig is hülyeségeket beszélt, Szanyi Tibor pedig már Lipótot és Csillag börtönt kezdett emlegetni.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.