A torontói polgármester bevallotta, hogy cracket szívott

bűnügy
2013 november 05., 20:02

A vád hónapok óta pörög, miután újságírók megírták, hogy láttak egy felvételt, amin állítólag a kristályosított kokaint szívó polgármester, Rob Ford látható. Ez a felvétel múlt héten eljutott a rendőrséghez is, akik megerősítették, hogy valóban valami ilyesmi látható a felvételen.

Ford ma elismerte, hogy valóban crackezett, nagyjából egy évvel ezelőtt, feltehetően ittas állapotban. A városházán őt megrohanó riportereknek arról is beszélt, hogy nem függő, egyszerűen csak kipróbálta.

A polgármester szerint nem hazudott korábban, amikor az újságírók a videó létezéséről kérdezték, mert egyszerűen nem a megfelelő kérdést tették fel. Azt Ford is belátja, hogy a múltat nem tudja megváltoztatni, tetteiért ugyanakkor elnézést kért.

(via Guardian)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.