Még egy gyilkosság elkövetésével megvádolták az ároktői banda egyik tagját

A házi őrizetből megszökött, majd Svájcban elfogott bűnözők egyikét, R. Henriket az eddigi bűncselekmények mellett a mai tárgyalási napon még egy emberöléssel, két rablással és több más bűncselekménnyel is megvádolták.

A mai tárgyaláson dőlt el az is, hogy az ügy hatodrendű vádlottja, K. András most házi őrizetbe fog kerülni. A férfi a bíróságon arról beszélt, hogy nem követte el a bűncselekményeket, mikkel megvádolták, és a strasbourgi bírósághoz fog fordulni, ha nem mentik fel.

A tárgyaláson az elsőrendű vádlott, id. R. Elemér nem volt jelen, ezért a bíróságnak el kellett halasztania egy szakértő meghallgatását.

Az ügyészség szerint a hattagú ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, ezen belül az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant.

Ketten, id. R. Elemér és R. Henrik tavasszal házi őrizetbe kerültek, mert letelt az előzetes letartóztatás törvényben megszabott négyéves felső határa, s ezért meg kellett szüntetni fogva tartásukat. A két férfi október 4-én szökött meg Ároktőről, majd október 9-én fogták el őket a svájci Oftringenben egy bérlakásban.

A per november 18-án folytatódik. (MTI)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.