Most zsebeli be a nagy pénzt a magyar állam a lenyúlt magánnyugdíjak egy részéből

gazdaság
2013 november 05., 15:16

Az MTI most közölte, hogy a magyar állam eladja az összes tulajdonát az Egis Gyógyszergyár Nyrt.-ben. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő döntött úgy, hogy eladjuk a cég öt százalékát kitevő részvényt.

Viszont a részvényeket eleve úgy szerezte a magyar állam, hogy lenyúlta. Ezek ugyanis a magánnyugdíjpénztárak tulajdonában voltak az államosítás előtt. Most már a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnál vannak. A cég francia tulajdonosa viszont úgy döntött, kivezeti az Egis-t a tőzsdéről, ezért felvásárolja a papírokat.

A cég 28 ezer forintért tett vételi ajánlatot részvényenként. Mivel az állam akkor vette át őket, amikor 19 500 forintot értek, most durván hárommilliárd forintos nyeresége van az eladáson. Az egész üzlet 10,33 milliárd forintot hoz a költségvetésnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.