A sétálás módjából megmondható, kiből lesz könnyen áldozat

Van két viszonylag jól ismert kriminalisztikai megállapítás:

Kevés bűnöző felelős a bűncselekmények viszonylag nagy számáért

és

a bűncselekmények nem egyenlően oszlanak el az emberek között: vannak akik gyakrabban és könnyebben válhatnak áldozattá.

Az persze régóta kérdés, hogy min múlhat, kiből lesz támadás áldozata. Vannak persze viszonylag egyértelmű tényezők, kutatások viszont olyan szempontokra is felhívták a figyelmet, ami nem feltétlenül jutna eszünkbe.

Például sokat számít, hogy hogyan mozgunk.

Tízből hét elítélt önt választja!

Az egész még a nyolcvanas években kezdődött, amikor két amerikai pszichológus, Betty Grayson és Morris Stein elkezdte kutatni, hogy mi alapján választják ki áldozataikat a bűnözők.

Ehhez lefilmeztek egy rakás New York-i polgárt, miközben gyanútlanul az utcán sétáltak,  majd a filmekkel az East Coast börtönbe mentek, és 53 olyan elítéltnek vetítették le azokat, akik utcai támadások elkövetéséért ültek. Majd azt kérték az elitélektől (amúgy nem feltétlenül túl etikus módon), hogy értékeljék, a videón látható személyek közül ki mennyire tűnt könnyen megtámadhatónak.

Voltak persze eleve borítékolható különbségek, például hogy a rabok a nőket általában mindig könnyebb célpontnak gondolták, hasonlóan az idősebbek is könnyebb célpontot jelentettek, mint a fiatalok. De még ezen a kategóriákon belül is jelentkeztek egyéni különbségek, amikor az elítélteket arra kérték, osztályozzák a megtámadhatóság nehézségét egy tízes skálán.

A kutatók ezek után a gyalogosokról készült filmeket profi táncosoknak mutatták meg, akik a Laban-féle mozgásanalízis segítségével apró részletekre bontották a sétálók mozdulatait. Az eredményeket a két kutató utána összevetette a rabok értékelésével, és az jött ki, hogy azok tűnnek könnyebb célpontnak, akik kevésbé koordináltan mozognak.

Stein és Grayson a kutatásában a mozgás jellegét hozta ki a legfontosabb olyan tényezőnek, ami befolyásolhatja egy támadó döntését, de kísérletüket nem sikerült megtisztítani egy csomó olyan szemponttól, ami szintén meghatározó lehet egy támadás során. Az esetleges áldozat neme, ruhája, viselkedése mind jelentősen befolyásolhatja a támadó döntését.

Önvédelem magában nem segít

Két évtizeddel később az új-zélandi Cantenbury Egyetemen kutató Lucy Johnstonnak és csoportjának sikerült egy jóval letisztultabb kísérletet végrehajtaniuk. Egy olyan technológiát alkalmaztak, ami képes magát a tiszta mozgást rögzíteni. Egy sötét szobában fekete ruhába bújtatott ember ízületeinél helyeznek el fényt adó eszközöket, és így a filmen csak az apró pöttyök látszódnak, kirajzolva a test mozgását, anélkül hogy bármilyen egyéb tényező, például a végtagok láthatóak volnának.

walking-male-points

Ennek segítségével lehetséges tényleg csak a mozgásból magából jellegzetességeket megfigyelni. Márpedig mozgás közbeni jellegzetes sajátosságai mindenkinek vannak, elég csak arra gondolni, hogyan ismerjük fel néha ismerősünket már jóval azelőtt, hogy a távolban ki tudnánk venni az arcát.

Ezeket a felvételeket felhasználva, még mindig voltak olyan emberek, akik sebezhetőbbnek tűntek tesztvetítések után, és a videót megtekintőbb könnyebb áldozatnak érezték őket. A kísérlet annyiban módosult amúgy nyolcvanas évekhez képest, hogy már nem elítélt rablókat kérdeztek meg, hanem önkéntesek egy csoportjának kellett megítélnie a mozgásokat.

Johnston csoportjával ezután azt kezdte el vizsgálni, hogy lehet-e változtatni a mozgásunkon, hogy ne tűnjünk annyira sebezhetőnek. Egy csoportnyi önkéntest elküldött egy rövid önvédelmi kurzusra, mozgásukat pedig a tanfolyam előtt és után is rögzítette. A videók értékeléséből pedig az derült ki, hogy az önvédelmi kurzus nem befolyásolta azt, hogy a mozgása alapján ki mennyire tűnik támadhatónak.

A második kísérletben kifejezetten arra képezték ki a sétálókat, hogy hogyan járjanak, hogy ne tűnjenek megtámadhatónak. Olyan dolgokra kellett ehhez odafigyelniük, mint hogy mennyire van szinkron a mozgásukban, vagy hogy mekkora energiára van szükségük a gyalogláshoz. Ezek a tanácsok jelenetős javulást hoztak az értékelésekben, és még mindig kimutatható volt, amikor egy hónappal később újra lefilmezték őket.

Az egész jelenség persze nem túl meglepő: az, hogy az agyunk ennyire gyorsan képes olvasni mások mozdulataiból, legfontosabb képességeinek egyike, ennek segítségével igazodunk el a világban. Leggyakrabban a mozdulatain keresztül találkozunk először a másik emberrel, még azelőtt, hogy látnánk az arcát vagy hallanánk, hogy mit mond. Az pedig, hogy megtanuljuk, hogyan olvasható a saját mozgásunk, éppen a kísérletekben említett esetek miatt fontos: tudatosítva magunkban, hogy mit sugározhatnak mozdulataink, csökkenthetjük az esélyét annak, hogy támadhatónak tűnjünk mozgás közben.

(via BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;