Gyorsabban tudunk ma bejutni Vácról, mint 1846-ban?

közlekedés
2013 november 11., 06:46

Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.

Miért nem csináltatok
Eddig is már?... vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.

Minden itt kezdődött.

A Vasútont Petőfi Sándor írta 1847-ben, miután elég mély benyomást tett rá az első magyar vasúti utazás. Petőfi ott volt az első vonaton, ami a Budapest és Vác közötti pályán végigment.

vac_3

1846 június 15-én József nádorral és családjával együtt elindultak a pesti Indóházból Vácra. Az utat úgy is meg tudták tenni 59 perc alatt, hogy Dunakeszin megálltak tíz percet pihenni.

167 év technikai fejlődés

Ma a váci vonaton lehetetlen közlekedni. November 22-éig felújítják a két vágány egyikét, és addig folyamatosak a késések. Sőt, a vonatok annyira kiszámíthatatlanok voltak és annyit késtek, hogy a MÁV november negyedikén vágányzári menetrendet vezetett be, ami "gyorsabb nem lesz, kiszámíthatóbb igen". Azóta ehhez a menetrendhez képest késnek a vonatok.

Magyarországon a vonatozás a Vácot és Budapestet összekötő 70-es vasútvonallal kezdődött. Most mégis durván ugyanannyi idő lehet megtenni az utat, mint 1846-ban egy gőzmozdonyban ülve.

07:26

vac_1

Botos kollégával elindultunk, hogy megdöntsük ezt a 167 éves rekordot. Illetve nem pontosan ezt, mert ugyan a 6:57-es viszonylattal indultunk el Vácra, a mért szakaszt viszont Budapest felé teljesítjük majd. Az út 33,6 kilométer hosszú, elvileg 39 percig tart. Hát meglátjuk. Kifele mondjuk eléggé tele van a vonat fiatalokkal, egy srác mellettem arra panaszkodik, hogy túl hangos a vonat és nem hallja a fülhallgatóját. Nem is értem, miért nem, amikor 15 perce ordítva panaszkodik.

07:38

vac_4

Kezdem azt érezni, hogy az egész egy nagy átverés. A váci vasút egy teljesen európai viszonylat. Kifele nemhogy nem késtünk egy percet sem, de még ülőhelyünk is volt. XIX. századi Magyarország - XXI. századi Magyarország 0-1

07:42

vac_3

Pontosan elindultunk Budapest felé, mintha Svájcban lennénk. Még egy ülőhelyet is sikerült szereznem. Mondjuk elég csúnyán néztek miatta. A vonat azért tele van, de senki nem panaszkodik. Jól szituált idős hölgyek trécselnek családi problémákról. Mondom, ez a bázeli gyors.

07:49

vac_2

Sokan állnak, de fegyelmezetten. Nem történik semmi. Tökre elhinném, hogy tényleg Svájcban, vagy valami másik díszországban vagyok, ha nem lenne kikopva a fű és lennének rajta tehenek. Meg ha a vasutas nem akarta volna beverni az arcunkat a váci állomáson, amikor Botos Tomi megpróbálta lefotózni.

07:55

vac_9

Ez eddig a legnagyobb átverés, amit a balliberális sajtó valaha csinált. Méghogy késik a váci vonat. Simábban gördülünk, mint mondjuk a pécsi viszonylat valaha. Mellettem az idős hölgyek elsinkófált nemzeti vagyonról és igazságtalan privatizációról beszélgetnek. Ha ezt akarom hallgatni, megyek egy kört a 4-6-ossal. Pedig direkt kijöttünk reggel hétkor, hogy biztosan elkapjuk a nap legszarabb járatát.

08:00

Jó, én most mondom, hogy soha többet nem kelek fel ennyire korán egyetlen cikkért sem. Annyira nem történik semmi, hogy még elbohóckodni sem tudom, pedig az már tényleg a legutolsó menedék, ha rendes cikket nem lehet írni. Percre pontosan tartjuk a menetidőt, az emberek mosolyognak, kedvesek, semmi atrocitás sehol. Egyedül én morgok Botosnak, hogy ennél azért szarabbra számítottam. Legközelebb Ózdra megyünk lovaskocsival.

08:05

vac_7

Végre történik valami kellemetlen. Nagyon meleg van ugyanis a kabátom alatt, és nem tudom levenni, mert a laptopomtól nem férek el. Ez már valami, pont az ilyen harmadik világbeli iszonyatos szenvedések miatt vállaltuk be ezt a túrát. Ráadásul korábban elírtam egy évszámot is, úgyhogy többszörösen is van miért dühöngenem.

08:10

Elvileg öt percen belül Budapestre ér Magyarország legnagyobb kamuvonata. Gyakorlatilag is.

08:11

vac_8

Elképesztő, milyen erős a váci lobbi, ha ebből ilyen ügyet tudnak csinálni. Most gördülünk be a Nyugatiba, konkrétan ELŐBB, mint a menetidő szerint kellene. Magyarország jobban teljesít.

08:28

vac_10

Nyolc óra tizennégy perckor megállt a vonat a Nyugatiban. Egy perccel megvertük a menetidőt, és teljes 21 percet vertünk József nádorra és családjára.

Az úgynevezett tanulság

Egyszerűen semmit nem szabad elhinni a váciaknak és a magyar sajtónak. A MÁV egy remek cég, szinte örülök, hogy évente több százezer forintot fizethetek érte, attól függetlenül, hogy használom-e.

167 év technikai fejlődését elvitatni nem lehet. Ennyi idő alatt 21 percet dolgoztunk le a Vác - Budapest viszonylaton. És mindezt két forradalom, két világháború, a monarchia szétesése, ki tudja hány vészkorszak és a kommunista rémuralom árán. Most mondják, hogy nem érte meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.