Feladták a leckét a magyar rezsiharcosoknak

Ahogy arról a Kobold stúdió blogja beszámol, az egyik amerikai közszolgáltató cég infografikákkal dizájnolja meg a számláit, hogy a fogyasztó számára egyértelműbb legyen, a fizetendő végösszeg, hogyan, milyen fogyasztásból áll össze.

Vizsgálatok szerint ugyanis a fogyasztók szívesebben fizetnek, ha értik, miért ennyi az annyi.

Itt egy példa a ComEx új számláira:

)

Mindez azért aktuális, mert már a parlament előtt van az a, Németh Szilárd által benyújtott törvényjavaslat, amely meghatározná az új magyar számlaképet. Egyrészt a színeket (víz: kék, gáz: narancs, kémény: sárga stb.), de azt is, milyen szavakat, kifejezéseket használhat a szolgáltató a számlán.

Az 1-12. mellékletben meghatározott adatokat a szolgáltató az ott meghatározott elrendezésben, Times New Roman betűtípussal köteles feltüntetni.

- fogalmaz Németh Szilárd javaslata, érdemes belepillantani

Aki nem ismerni, mutatjuk a Times New Romant:

Csatornadíj köt. számla. fiz. képes. ügyfélazonosító. fogy. hely, idő. szül.szám., párkáp, főosztály, osztály, műszak.

A kormányfő már 2010-ben többször hangot adott annak, hogy milyen bonyolultak a számlák. Orbán Viktor be is vallotta egyik videójában, hogy bár diplomája van, fogalma sincs, hogyan kell értelmezni egy sárga csekket (sajnos a videót most nem találom).

UPDATE: Olvasónk megtalálta a videót, amiben Orbán populizmusában teljesen hülyének tetteti magát, mert meglát egy számlát az asztalon.

A számlakép egyszerűsítésére tett törvényjavaslat a kormány rezsicsökkentésének második hullámában született.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.