A varjak intelligenciája a főemlősökével vetekszik

meghökkentő tudomány
2013 november 28., 14:04

A varjak intelligenciája és idegrendszeri folyamataik a főemlősökéhez hasonlítanak – állapította meg egy német kutatás, amiben a madarak memóriafeladatokat oldottak meg majdnem 100 százalékos sikerrel.

Nehéz döntések idején a varjak agyában hasonló folyamatok játszódnak le, mint a főemlősökében.

Tübingeni kutatók kormos varjakkal oldatták meg a memóriafeladatokat, és bár a főemlősök és a madarak agyának nincs sok közös tulajdonsága, a kísérletek alatt elképesztő párhuzamokat fedeztek fel köztük.

varjú

A varjakról azt tartják, nagyon intelligensek, sőt stratégiai döntésekre is képesek, a viselkedéskutatók ezért „tollas majmoknak” is nevezték már őket. A tudósok megtanították a kormos varjaknak, hogyan oldjanak meg kis rejtvényeket a számítógép képernyőjén. A feladatok alatt elemezték az állatok agytevékenységét.

Először egy képet mutattak nekik, amit meg kellett jegyezniük. Ezután egy monitoron két különböző képet láttak, közülük az egyik az volt, amit előtte megjegyeztek. A feladat vagy az volt, hogy a megjegyzett képre bökjenek a csőrükkel, vagy pedig éppen az ellenkezője: válasszák azt, amelyiket akkor láttak először. Ha jól oldották meg, jutalomfalatot kaptak.

A gyakorlási időszak után a varjak majdnem 100 százalékos találati arányt értek el. Ennek a teljesítménynek előfeltétele az erős koncentráció és a rugalmas gondolkodás, amire messze nem minden állatfaj képes.

Azt is megállapították, hogy feladatonként más idegsejtek léptek működésbe attól függően, hogy a varjaknak a már látott vagy a sosem látott képre kellett bökniük. A tudósok szerint ebben döbbenetesen hasonlítanak a főemlősökhöz. Az eredmények jelentősen hozzájárulnak az intelligencia evolúciós fejlődésének kutatásához.

A tanulmány a Nature Communications című szaklapban jelent meg(MTI)

Egy példa a varjak intelligenciájára:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.