Az ombudsman is kiállt a kishantosi biogazdaság mellett

gazdaság
2013 december 10., 12:42
comments 1

Székely László és helyettese, Szabó Marcell azután folytatott vizsgálatot, hogy a kishantosi biogazdálkodás vezetői panasszal fordultak hozzájuk.

Kishantoson 21 éve működött nemzetközi támogatással egy 452 hektáros biogazdaság. A népfőiskolát is fenntartó vállalkozásnak viszont most itt lehet a vége, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) pályázatán a tíz parcellára szabdalt terület egyikét sem nyerték meg a kishantosiak. Az új bérlők között viszont több furcsa, gyanús szereplő is felbukkant. A kishantosi gazdaság vezetői végül nem is adták át a területet az NFA-nak, hanem bírósághoz és ombudsmanhoz fordultak.

Az ombudsmani hivatal pedig végül vizsgálódott az ügyben. Mert bár elvileg a földbérlet magánjogi aktusnak számít, de az ombudsman a

az egészséghez és az egészséges környezethez való alapvető jog érvényesülése és értelmezése

miatt vizsgálhatta az állami kötelezettségek teljesülését.

És arra jutottak, hogy a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt létrejött környezeti értékek méltóak az alkotmányos szintű védelemre, mert az ökológiai gazdálkodás képes megfordítani a természeti értékek romlásának folyamatát és javítani az ökoszisztéma szolgáltatásokat.

"A Kishantosi Nonprofit Kft. a pályázatokkal érintett földterületeken 15 éve nemzetközi hírű ökológiai mintagazdaságot működtet és tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a gyakran kedvezőtlen gazdasági viszonyok között fennmaradt hazánkban az ökológiai gazdálkodás. A Kft. tájközpontként működve és népfőiskolai tevékenységén keresztül megőrizte, fejlesztette és terjesztette a szakmai ismereteket."

Az ombudsman azt is megállapította, hogy nem világos, hogy az NFA a pályázatok elbírálásánál minderre miként volt figyelemmel, miként érvényesítette a Kft. közhasznú tevékenysége miatt a Nemzeti Földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiát. Pedig az ezekhez való illeszkedés a pályázat feltétele volt.

És az Alaptörvény által is védett  értékek esetén eleve jogállami követelmény, hogy az ezekkel kapcsolatos eljárások, döntések és azok felülvizsgálata átlátható, kiszámítható módon, a döntéssel érintettek számára is elérhető eljárási garanciák mellett szülessenek, illetve történjenek meg.

Az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak biztosítania kell a nemzet közös örökségével kapcsolatos, Alaptörvénybe foglalt követelmények maradéktalan érvényesítését, a biogazdálkodás eredményeként létrejövő környezeti értékek figyelembe vételét.

Ezért Székely László és Szabó Marcell felkérték a vidékfejlesztési minisztert, hogy a civil és szakmai szervezetek bevonásával, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiával és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiával összhangban dolgozzon ki olyan intézkedési tervet, amely biztosítja az Alaptörvény követelményeinek érvényesülését az NFA földhasznosítási tevékenységében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.