Nem tudom, hogy milyen, amikor Sólyom László ideges, de most annak tűnt. Ráadásul egy alkotmánybíróra szórta a szeme a villámokat. De hogy jutottunk el idáig egy könyvbemutatón?

A fiatal jogászokból álló Stádium Intézet készített egy interjúkötetet az új alkotmányról, mérlegen az Alaptörvény címmel. Ennek a bemutatójára hívták meg Sólyom László volt köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság első elnökét. Meg Tölgyessy Péter alkotmányjogászt, az SZDSZ egykori elnökét, aki politikai pályafutását a Fideszben fejezte be. És két jelenlegi alkotmánybírót: Dienes-Oehm Egont és Stumpf Istvánt. Előbbi húzta fel Sólyomot. Lehet, hogy az utóbbi is azt tette volna, de addigra Sólyom László elment.

De akkor még ott volt, amikor Tölgyessy Péter belekezdett a Plebejus demokrácia - A magyar alkotmányosság helyzete az Alaptörvény elfogadása után című előadásába, aminek csak a címe volt ennyire modoros és unalmas. Nem az történt, hogy számos újdonságot elmondott volna ahhoz képest, amit leírt mostanában vagy akár csak nyilatkozott a kötetben, aminek meghívták a bemutatójára. Tölgyessy ugyanis képes elmondani, amit szeretne, és legfeljebb azon zökken meg egy kicsit az ember, hogy tényleg nem múltak még el a Lengyel Lászlós kardigános poénok, Tölgyessy ugyanis kényelmes, 90-es éveket idéző farmer-pulcsi-kombóban keveredett az öltönyős meghívottak között. A vendégek között ott volt Schiffer András is, de ő nemhogy nem szólalt fel, de még csak ki sem ültették az asztalhoz. Viszont a fotósok noszogatására odaállt Tölgyessyékhez közel, kissé félszegen.

Néhány gondolat Tölgyessy szóban nem lábjegyzetelt előadásából:

• Drámai helyzetben van Magyarország, 40 éve szinte folyamatos válságban van, kevés volt a jobb esztendő, a legjobbak pedig talán az első Fidesz-kormány legelejére estek.
• Olyan távol vagyunk Ausztriától, mint talán csak Mária Terézia idején. 1938-ban a magyar GDP az osztráknak 74 százaléka volt, most 32.
• Sora olyan országok előznek előznek meg minket, akik monoton egyhangúsággal mindig mögöttünk voltak.
• Nemcsak az objektív gazdasági adatok, a politikai helyzet is pusztító.
• A politika hozadéka a társadalom számára negatív, Észak-Bosznia, Nyugat-Moldávia között vagyunk valahol.
• A nyugati világba vetett hitt legitimálta a rendszerváltást, de nemhogy közeledtünk volna ehhez a célhoz, hanem folyamatosan távolodunk tőle.
• Ami 2010-ben történt, az az erre adott válasz, próbáljuk meg másként, a kiábrándultság miatt

Tölgyessy szerint az volt a lényeg, hogy próbálják meg másként működtetni az országot, úgy, ahogy a magyar mediánválasztó elképzeli, a gazdaságot pedig rendezzék át úgy, hogy helyzetbe hozzák a hozzájuk közel álló, feltörekvő magyar vállalkozói csoportokat, nem törődve a jogbiztonság több száz éves szabályaival sem. A lényeg, hogy a lejáratódott külföldiektől átkerüljenek a javak a mieinkhez.

Magyarország 1945 előtt erős jogi kultúrájú ország volt, a régi elit eltűnésével ez megváltozott. A 70-80-as években már nem érezte magáénak a jogot az ország, az elitben is az volt sikeres, aki átlépett a szabályokon, a kiskereskedőknél is azok boldogultak, akik kijátszották a szabályokat. Sokan egy erős vezetőtől remélik, hogy a jogszabályoktól, alkotmányosságtól függetlenül társadalmi igazságosságot hozzon, átlépve a hatalommegosztás elvét is.Mindezt a közönség nagy tapssal jutalmazza.

Pontosan érzékelte ezt Orbán Viktor az első pillanattól kezdve. Plebejus demokráciát visznek, ahol az emberek akaratát megvalósító kétharmados többség útjában nem állhat semmilyen más megfontolás: alkotmányos szabály, független hatalmi ág vagy piacgazdasági adottság.

Orbán számára az alkotmányozás leginkább a szimbolikus politizálásra egyszerűsödött le. Ezért kiemelkedő a preambulum, amiben meg lehet jeleníteni a család- és rendközpontúságot, ki lehet rakni közintézmények falára, oda lehet adni az iskolásoknak. Persze az is kiderült, hogy a hatalomgyakorlásban nem szívesen látnak korlátokat, ha ilyenekbe ütköznek, azonnal rákontráznak.

Az egész rendszert úgy építik fel, hogy ne kelljen attól félni, hogy négy év múlva menniük kell. A 89-es alap ugyan megmaradt, de apró részletekben, különösen a választójogi törvényben, 200 ponton voltak olyan változtatások, amik a bebetonozást szolgálják.

Az összes hatalmi ág gyorsan baráti kézbe került. A hosszú mandátumokkal pedig elintézték azt is, hogy ha netán mégis kormányváltás lenne, fékezni tudják az új hatalmat, és amilyen gyorsan lehet, rántsák vissza az országot az általuk helyesnek tartott útra.

Magyarországon Mohács óta minden kormány úgy érzi, hogy csak ő vezetheti az országot, vele szemben az ellenzék csak sérelmi politikát visz. Az ellenzékről sincs jobb véleménye Tölgyessynek, ők ugyanis 500 éve csak annyit tesznek, hogy az égre mutatnak, és elsorolják - na nem az igazságot, hanem - a magyarok sérelmeit. A nép meg tapsol.

Visszatérve a kormányokra: küldetéstudatuk van, feladatuk a magyar haza megmentése. Így minden kormányváltás szinte rendszerváltás is. És amíg az ellenzék nem a kormány, hanem az egész rendszer ellenzéke, ez így is marad. Ezért most sokat is tett a Fidesz, például azzal, hogy az alaptörvénybe beleírta a baloldal történelmi felelősségét.

Ebből pedig az következik, hogy a jelenlegi hatalom egy százalékot sem mer kockáztatni, túlbiztosítja magát, nehogy mennie kelljen. Miközben éppen attól szenved az ország, hogy túl sok rendszerváltást élt meg az elmúlt száz évben.

Tölgyessy szerint csak a kapitalizmus révén emelkedhet fel tartósan Magyarország. Nyugati, alkotmányos, kapitalista, de ezen belül sajátosan magyar modellre van szükség, amiben visszaállítják a jogbiztonságot.

Végül, ha már ez volt a téma, azt mondta: az alkotmányosságból annyi marad meg, amennyit alkotmányosságért hajlandó tenni az ország. Ebben egyébként nem volt pesszimista, szerinte a szabadsághoz, alkotmányossághoz való vonzódás évszázadok óta benne van a magyarokban.

Sólyom László Tölgyessy előadását a maga kissé merev tartásával ülte végig, faarccal. Dienes-Oehm Egon alkotmánybírónál is sokáig tartotta magát, addig például végig, amíg a kormányzat szándékait finoman szólva sem kontrázó AB-tag tíz percig arról beszélt, hogy miről is fog beszélni.

Róla azt kell tudni, hogy rendszeresen különvéleményekkel látja el azokat a döntéseket, amíg szembe mennek a kormányzati akarattal. 2011 óta alkotmánybíró. Azt ő maga is megemlítette, hogy kíméletlen, becsületsértés határáig elmenő bírálatokat szokott kapni ezek miatt.

Dienes-Oehm Egon beszéde eléggé szakadozott és helyenként követhetetlen volt, de azt sokszor megismételte, hogy a morális és politikai válságot gazdasági vészhelyzet is tetézte 2010-re, ezt pedig figyelembe kell venni, lényegében vészhelyzet volt.

Néhány elkapott gondolat a beszédéből:

• A rendszerváltás után kialakult magyar modell a szabadversenyhez állt közel. Ez a modell hozzájárult a csődhöz közeli állapothoz. Közvetlen szükségszerűség a lecserélése erős kézzel vezérelt, fenntartható, centralizált gazdasági modellre.
• Gazdasági síkon evidens, hogy a modellváltás elkerülhetetlen volt, abban nem foglal állást, hogy kellett-e ehhez alkotmányváltás. Aztán mintha azt mondta volna, hogy igen.
• Sokan felszisszentek, amikor a közpénzügyi szabályozásoknál korlátozták az AB hatáskörét korlátozni. Kiderült, hogy a gyakorlatban ez nem érvényesült, felesleges volt ettől félni.
• Nem volt kormányzati vendetta, csak represszió a kormány részéről.
• A magánnyugdíjpénztárakra érkezett panaszokat ugyan már nem tudta tárgyalni az AB, mert addigra megtörtént a pillanatnyi csődhelyzet elkerülése érdekében. De az élet igazolta a lépést, mert a strasbourgi bíróság is kénytelen volt elutasítani a panaszt. Talán nem gondolkodott rosszul a törvényalkotó.
• A bírók nyugdíjazásánál viszont azt mondta, hogy abban nem fogadja el az Európai Bíróság döntését. Meg azt is, hogy amiben nincs jogköre az Európai Bizottságnak, ott brókerként a Velencei Bizottságot használja.

A bírók nyugdíjazásáról egy kicsit bővebben, mert ebből érthetővé vált Dienes-Oehm gondolkodása. Itt ugye arról volt szó, hogy 70 évről leszállították a bírók kötelező nyugdíjkorhatárát. Az alkotmánybíró szerint a személyes véleménye nem arra vonatkozik, hogy a lépés jó volt vagy sem (személyes véleménye szerint felesleges volt, idegenen az alaptörvénytől),

"de kéremszépen, benne volt".

Az Európai Bíróság a hátrányos megkülönböztetésen keresztül bírálta, ők ezt elvetették. "Ne azt kérjék számon, hogy igazságos vagy sem, de egyértelművé tette a törvényhozó szándékát". Érdekes amúgy, hogy például Dienes-Oehmot is érinti az a döntés, hogy a Fidesz felemeli a hivatalban lévő alkotmánybírók nyugdíjkorhatárát.

Aztán amikor Dienes-Oehm arról beszélt, hogy a kormánynak az a szándéka is érthető, hogy kivételes szükséghelyzetben a törvényhozó meg kívánta szüntetni azt, hogy az alkotmánybíróság mondja meg, mi a jog, akkor Sólyom László elkezdett idegesen fészkelődni.

Dienes-Oehm kínosan hosszúra nyújt előadása után pár rövid kérdés erejéig Sólyom is megkapta a szót, és rögtön válaszolt Dienes-Oehmnak. Szerinte más országokat is elért a válság, de nem kezdték el lebontani az alkotmányosságot.

Sólyom szinte saját gyerekeként védte az általa vezetett első Alkotmánybíróság alatt létrejött láthatatlan alkotmányt. Szerinte az első AB deklarálta, hogy nem befolyásolják válsághelyzetek, nem a valósághoz igazodtak, hanem a valóság igazodott az ő döntéseikhez. Nagy felelőssége van az Alkotmánybíróságnak, hogy azt képviseli-e amit régen, vagyis felülbírálja a törvényhozó szándékát, ha az az alkotmánynak nem felel meg,vagy azt tekinti feladatának, hogy megértse a törvényhozó szándékát.

Szerinte nem igaz, hogy azért kellett új alkotmány, mert a régi nem tudott meggyökerezni az emberekben. Ő legalábbis azt tapasztalta, hogy 5-6 év után elkezdték tisztelni az emberek, ahogyan komoly respektje volt az Alkotmánybíróságnak is. "Volt olyan közmondás, hogy ha gáz van, hogy menj az Alkotmánybíróságra" mondta, és elmeséltem hogy megállították az utcán, és azt kérdezték tőle, miért hagyja, hogy így beszéljenek a parlamentben. "Mi komoly társaságnak látszottunk" - jegyezte meg. Meg azt is mondta, hogy az ELTE jog aulája ostromlott város.

A Dienes-Oehm által erőtlenül védett új alkotmányozást aztán Stumpf István, volt kancelláriaminiszter, már alkotmánybíró próbálta menteni. Nem direkt, hanem a "csak kérdezem, nem állítom"- módszerrel.

Sőt, úgy indított, mintha azonnal az egyetem forradalmi tanácsa élére akarna állni. A könyvet készítő, a konferencia elején a jelenlegi helyzetet éles kritizáló fiatalokról azt mondta: egyfajta intellektuális generációs lázadásnak a tanúja, és ezt megélte már 30 éve, mert akkor is a jog volt az az eszköz, amivel egy generáció megfogalmazta magát. Ez a Bibó szakkollégium egyik vezetőjeként eltéveszthetetlen utalás.

De aztán megjegyezte, hogy szerinte kicsit egyoldalú lett a könyv, érdemes lett volna megkérdezni olyanokat is, akik részt vettek az új alkotmányozásban. Miért nem lehetne felülvizsgálni az alkotmányt 23 év után? A korábbi, Sólyom-féle Alkotmánybíróságra utalva azt mondta, vajon nem érdemes-e leköltözni az Olümposzról, felhagyni az arisztokratikus távolságtartással? Mi korlátozhatja az Alkotmánybíróságot? Korlátozhatják-e a legfontosabb kérdésekben a megválasztott pártokat bírák, akik a láthatatlan alkotmányra hivatkoznak? Mi az erősebb, a plebejus demokrácia vagy a joguralom? Elképzelhető-e, hogy ami most zajlik, az tulajdonképpen helyreállító alkotmányozása, és éppen a láthatatlan alkotmányozás nem volt alkotmányos? A pártállam jogi nihilizmusával szemben sokkal követhetőbb volt ugyan, de fetisizálta a jogot, és kivonta a demokratikus döntéshozatal hatálya alól.

A konferencia legszenvedélyesebb előadását Sólyom László már nem hallgatta végig, mert el kellett mennie. Bár nyilván jól ismerik egymás érveit.