A miniforradalom, ami azért tört ki, mert a gyerekek játszani akartak az utcán

életmód
2013 december 12., 21:14
comments 12

1972-ben egy rakás amszterdami kisiskolásnak elege lett abból, hogy nem lehet az utcán semmit sem csinálni a száguldozó, mindent elfoglaló autók miatt. Összeálltak és tüntetni kezdtek: skandáltak, blokádot építettek, meg úgy általában, felforgatták a környéket. Ahogy látszik, a felnőttek heves rosszallását kiváltva.

De Pijp negyedben százéves házak, nem megtervezett utcák és nagy forgalom fogadta az ott felnövő gyerekeket. Ők meg egyszerűen ezt nem viselték el. Az eseményekről egy 40 perces dokumentumfilm készült, aminek itt a rövidített, tízperces, de angol felirattal ellátott verziója látható.

A dokumentumfilmet 1972 márciusában mutatták be. Másnap már az ország összes lapja tele volt azzal, hogy mennyire megindító volt a gyerekek fellépése. És bár a filmen azt látni, hogy a város előljárói nem éppen tisztelettel vagy segítőkészen beszélnek a gyerekekkel, a film után mégis több változás is beindult a környéken. Sétálóutcák jöttek létre, lassították a forgalmat, fákat ültettek.

photo_camera A környék ma, via Google StreetView

Ma amúgy ez a környék Amszterdam messze legélhetőbb környéke. És persze itt is a legnehezebb lakáshoz jutni. 1972-es negyvenezer lakóhoz képest 2009-ben már kevesebb mint 14 ezer lakója volt a negyednek. És persze rengeteg minden változott előnyére, akadnak még gondok. Míg Hollandiában a gyerekek 60 százaléka játszik naponta a szabadban, ez az arány Amszterdamban még mindig csak 16 százalék. (via AtlanticCities/BycleDutch)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.