Orbán törvénysértésre szólította fel Horváth Andrást

politika
2013 december 20., 12:38
comments 51

„Három dologra vagyok kíváncsi ebben az ügyben már elég régóta: ki, mit és mikor követett el?”

– szólította meg Orbán Viktor pénteken Horváth Andrást Brüsszelből, amikor ment az autójához, kifele az Európai Tanácsról.

A Népszabadság tudósítója arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy nem tartja-e megfélemlítőnek a Horváth András elleni rendőrségi eljárást.

Orbán Viktor azt várja, hogy Horváth álljon elő a konkrét vádakkal az adócsalókkal szemben. Csakhogy Horváth már többször elmondta, hogy törvényt sértene azzal, ha nyilvánosságra hozná a nála lévő adatokat. Adótitkot sértene.

photo_camera MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Burger Barna

Éppen azért tartottak nála házkutatást csütörtök reggel, mert egyáltalán nála vannak az adatok. A NAV feljelentése szerint már ez is bűncselekmény. Vagyis ha hallgatna Horváth a miniszterelnökre, és ezeket az adatokat még meg is osztaná a nyilvánossággal, akkor Horváth még nagyobb bajba kerülne.

Ráadásul a csütörtöki házkutatáskor Horváth állítása szerint a rendőrök elvitték a bizonyítékokat, és abból nincs több példánya.

Horváth már többször elmondta, hogy a nála lévő bizonyítékokat átadná az ügyészségnek, illetve kész megosztani egy parlamenti vizsgálóbizottsággal is. Ezek a szervezetek ugyanis kezelhetnek érzékeny adatokat.

Orbán Viktor azt is mondta a Horváth elleni nyomozásról és házkutatásról, hogy a jogalkalmazó hivataloknak a megfelelő rend szerint kell eljárniuk, ehhez nem tehet hozzá semmit.

Néhány perccel korábban azonban határozott véleményt mondott a Kúria devizahitelekkel kapcsolatos határozatáról.

„A Kúria a bankok oldalára állt, de mi maradunk az emberek oldalán”

– mondta, emberellenesnek bélyegezve ezzel egy jogalkalmazó hivatalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.