Milliós állami támogatás a magyar popzene nagyjainak

KULTÚRA
2014 január 08., 11:00
comments 43
  • Balog Zoltán szereti az Eddát.
  • És Demjén Ferencet.
  • Meg Demjén Ferencet.
  • És Hobót, Fenyő Miklóst, az Első Emeletet, Balázs Fecót meg az R-gót.
  • Ezek a zenészeket saját keretéből tavaly 67,5 millió forinttal segítette meg.

Van Balog Zoltán miniszternek egy nagyjából kétmilliárdos kerete. Az egyebek között az ötöslottó játékadójának 90 százalékából megtámogatott Nemzeti Kulturális Alap pénze ez valójában, de nem a kollégiumok döntenek az elköltéséről, hanem maga a miniszter.

Havonta közzéteszik, kiknek jutott ebből a keretből. Hosszú a lista, a decemberi most jelent meg, most csak a könnyűzenére mennénk rá.

balogh_cimlap

Decemberben a következő zenészek örülhettek Balog döntésének:

  • Pataky Attila. Cége, a P. Management Kft.  5 millió forintot kapott "a Kör című Edda Muscial budapesti turnéindító előadásának megvalósítására. (A cég 2012-es árbevétele 51 millió forint volt, szerény egymilliós nyereséggel zárt.)
  • Földes "Hobó" László. Cége, a H-Blues Kft 12 millió forintot kapott "Hobológiai gyűjtemény megjelentetésére". (Ez nem kevés, a cég 2012-es árbevétele 24 millió forint volt, 8 milliós nyereséggel.)
  • Demjén Ferenc. Cége, a Rózsi és Rebecca 2,5 millió forintot kapott "Demjén Ferenc új CD-jének kiadására". (A cég 2012-es árbevétele 42 millió forint volt, 16 milliós nyereséggel.)

Balog nem decemberben adott először támogatást zenészeknek, sőt a Fidesz-kampánydalát éneklő, 2012-ben Kossuth-díjjal elismert Demjén Ferenc neve sem először szerepel a listán. Az egyébként minden évben megrendezett, teltházas Sport Arénás Demjén-koncertre tavaly 8 millió miniszteri segély jutott. Ezt nem Demjén cége, hanem Rózsa István kiadó, koncertszervező Kft.-je, az Aréna Média Consulting kapta meg.

Rózsának 58 millió

Balog kerete könnyen nyílik egyébként, ha Rózsa István cégeiről van szó (Rózsa egyébként az ATV igazgatósági tagja is). A miniszter az Első Emelet Finálé című koncertjének megvalósítását is megsegítette ötmillióval, ez szintén Aréna Média Consultingos volt. Ennek a cégnek jól jött a Balog-keret 13 milliója, 2012-ben összesen 27 millió forint volt az árbevétele, kétmilliós veszteséget termelt.

Szintén Rózsáé a Kő-Vár Park Kft. is. Ez a cég szervezte Fenyő Miklós decemberi arénás koncertjét, 10 milliós Balog-pénzzel. Balázs Fecó ugyanitt tartott koncertjét is megsegítette Balog, de azt már 15 millióval. (Balázs Ferenc 2001-ben és 2011-ben is állami kitüntetést kapott, részt vett fideszes kampányrendezvényen is). Csak ez a két támogatás több, mint a Kő-Vár Park 2012-es teljes árbevétele (akkor 21 milliós bevétel mellett 13 millió veszteséget termelt a cég).

És még mindig Rózsa. Övé a beszédes nevű Rózsa Records is. Bármilyen hihetetlen, ez is szervezett olyan eseményt, amit támogatásra érdemesnek talált Balog. A hagyományos Tabán Fesztiválra 20 millió jutott (fellépők: Török Ádám, Bikini, Beatrice, Charlie). Ez a cég már 2012-ben sem volt bajban, 255 milliós bevétel mellett 106 milliós volt az üzemi eredménye.

Az akkor a Rózsa-cégeknek összesen 58 millió forint.

Lovagkeresztesek

De nemcsak Rózsa-féle koncertek létrehozásába segített be Balog. Szikora Róbert zenekara, az R-Go jubileumi koncertje is megérdemelt 10 milliót. (53 millió árbevétel, 1 milliós nyereség 2012-ben, Hamza Zoltáné a cég).

Szikora egyébként augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozatának kitüntetését vehette át Balog Zoltántól. Lovagkeresztig már Pataky Attila is eljutott, de a békementes szereplése még feljebb repítheti.

A Magyar Narancs korábban utánajárt, hogy a miniszteri pénzpumpa nélkül, úgynevezett piaci alapon is megtarthatóak lettek volna-e ezek a koncertek. A meglepő válasz az volt, hogy simán. ráadásul a jegyárakon kicsit sem érződött, hogy közpénzekkel megtámogatott koncertekről volt szó.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.