Juhász Péter: Mesterházy alkalmatlan

  • Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke felajánlotta lemondását, de nem mondott le.
  • Nem adja az arcát ahhoz, hogy Gyurcsánnyal szerepeljen egy listán.
  • Szerinte Mesterházy nem adja vissza az emberek hitét a kormányváltásban.
  • Biztos bejutó lett volna, biztos fizetéssel.
  • Az interjút Magyari Péter és Plankó Gergő készítette, a képeket Botos Tamás.

Most akkor lemondott, vagy sem?

Ahhoz, hogy olyan listán szerepeljek, amin Gyurcsány Ferenc rajta van, és Mesterházy Attila vezeti, nem tudom adni az arcomat, mert van bennem egy morális gát. A pártban én a Milla-platform képviseletében vagyok pártelnök, így felajánlottam nekik a lemondásomat. Akiket képviselek, azoknak kell eldönteniük, hogy az én hibám-e, hogy ez a helyzet előállt, vagy a párt egészéhez kötik ezt inkább. Minden olyan döntést, amit személyesen meghozhattam, meghoztam.

Azt már mondta, hogy a most alakuló listán nem akar jelölt lenni, de az egyéni indulását nyitva hagyta. Miért?

Valószínűleg egyéni képviselőjelölt sem leszek, de ezt az utat még nyitva hagyom, attól függően, hogy a platformnak ez fontos-e. Megvárom, hogyan dönt a közösség. Még az is lehet, hogy holnapután kiderül, nem is Mesterházy a jelölt, és Gyurcsány nincs a listán.

Hány embert jelent ez a platform?

Körülbelül százat.

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_4

Befutó helye lett volna a közös listán?

Társelnökként az első öt hely egyikén lettem volna.

A pártban marad?

A pártban nem csalódtam, csak a konstrukcióban, amibe belement. Kezdő párt vagyunk, nem adnám fel a küzdelmet.

Akár pártelnök is maradhat?

Ha a platform úgy dönt, hogy tudjuk vállalni, akkor ez is lehet. Nem tudom, mi lesz egy hét múlva, és azt sem, milyen lesz a végső lista. Feladtam ezért a pártért egzisztenciám, a fizetésem. Ha kilépek innen, nem tudom, hogy miből tartom el a családomat. Nincs lakásom, nincs vagyonom, ezt nem olyan könnyű elmagyarázni a csajomnak három gyerekkel. Ha akartam volna, négy évig biztosan kaptam volna a fizetésem a parlamentben.

Az lehet, hogy nem lesz képviselő, de párton belül kibekkeli a következő időszakot?

Ez is lehet. Minden opció nyitva van.

Amióta kiállt, hogy ez az egyezség nem tetszik, beszélt Bajnaival?

Persze.

Jóban vannak még?

Hogyne, imádom, nagyon jó csávó.

juhasz_peter_egyutt_pm_milla_14_a

De ő se akadt ki?

Nem! Pontosan érti az indokaimat.

Lehet, hogy Bajnaiéknak is kellemetlen lett volna, ha ott marad úgy, hogy minden nap oda lehet dörgölni a nyilatkozatát arról, hogy “Gyurcsánnyal soha”. Lehet, hogy ez így nekik is jobb?

Nem hiszem, hogy ez felmerült volna. A személyes döntésem volt ez, és annyira nem lephettem meg vele őket, a levegőben volt. Nekik azt kellett mérlegelniük, hogy mi a legjobb a párt szempontjából. Itt Bajnai Gordon viszi a személyes felelősséget, és az ő személyes döntése sokkal fontosabb az enyémnél. Ő ugyanis a pártszövetség vezetője. Harag emiatt soha nem lesz köztünk.

Bajnai egyedül döntött?

Nem, erről folyamatosan tárgyaltunk. Én kisebbségben maradtam, aztán eljött a pont, amit már nem tudtam vállalni. Ez nem az a pálya, amiért a Millát megalapítottuk, és amiért bejöttem a pártba. A politikai kultúrát akartuk megújítani, de nem érzem az óriás változást. Ebben azonban továbbra is hiszek, és ha kell, akkor várok 2-4-6 évet, vagy akár nyolcat.

Az MSZP-vel augusztusban és októberben is kötöttek választási együttműködést. Miért most jött el ez a pont, hogy nem adja ehhez a nevét?

Akkor hittel tudtam képviselni, hogy az én listavezetőmért dolgozom. Sőt, a közös listával is egyetértettem, hogy teljes ellenzéki együttműködés kell. De annak nemcsak a mennyisége, hanem minősége is számít.

Akik nagyon utálják Orbán Viktort, azoknak ez kielégítő. Csak szerintem ez nem elég a kormányváltáshoz. Meg kell tudni szólítani azokat is, akik nem aktívak politikailag. Azokat is, akiknek zsigeri undoruk van az elmúlt 20 évről, és azt mondják, ezekre soha többet. Vagy azokat, akik kétharmados többséget adtak a Fidesznek 2010-ben. Nekik ezzel a konstrukcióval mit kínálunk? Márpedig szükségünk van az ő szavazataikra is a kormányváltáshoz.

juhasz_peter_egyutt_pm_milla

Ez úgy hangzik, amit az LMP szokott mondani. Nem mozdul akkor most inkább feléjük?

Nem. Egyrészt az elmúlt húsz év arcainak elutasításába nem értem bele Bajnai Gordont és Szigetvári Viktort, mert látom, hogy ugyanazt a jót akarják, mint én. Világ életemben konszenzusra törekvő fickó voltam. Az LMP viszont azt mondja, „csak mi vagyunk érvényesek”, és ez nekem elfogadhatatlan.

Amikor jogvédőként jártam Borsodba romákat képviselni a jobbikos polgármesterhez, akkor azon dolgoztam, hogy megértsék egymást, és úgy lehessen együtt élni, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon.

Ez a baja Magyarországnak, hogy állandóan ágálunk egymás ellen. Ennek erősítése óriási bűne a Fidesznek, és ebben Gyurcsány Ferenc a Fidesz partnere volt. Ezt szeretném túlhaladni, ezért mentem bele a politikába.

Miért Gyurcsány a kizáró ok?

Mert ő szimbólum. MSZP-s sok van, szimbólum egy.

Ha egyetértett a közös listával, akkor annak hogyan kellene kinéznie?

Sokan gyűlölik a rendszert, de nem látnak alternatívát, és elvesztették a hitüket, hogy van kire szavazni. Bajnai erodálódott ebben a folyamatban, pedig szerintem alkalmas jelölt lenne, de elfogadom, hogy ez van. Ettől viszont Mesterházy nem lesz alkalmas. Mivel mindketten erodálódtak, harmadik jelöltet javasoltam. Olyat, aki visszaadja a hitet az embereknek. Nem Mesterházy személyével van bajom, hanem nem hiszem, hogy alkalmas erre.

Ki volt ez a harmadik jelölt?

Nem a név a lényeg. Bárki, aki új és hiteles szereplő, alkalmas lenne. Casting nem volt, nem hangzott el se Róna, se Surányi, se más neve. A lényeg az lenne, hogy be tudunk állni valaki mögé, vagy nem. Az MSZP úgy döntött, hogy nem.

Az MSZP úgy éli ezt meg, hogy ők megmentik a bejutás küszöbén táncoló két kis pártot, és innen természetes, hogy ők adják az első embert.

Nem gondolom, hogy mi a bejutás küszöbén lennénk. Ha most lennének választások, mindenféle kampány nélkül is kényelmesen hoznánk 8-10 százalékot. Persze azt elhiszem, hogy az MSZP-nek ez hatalmi kérdés, hiszen mi mással lenne magyarázható Mesterházy Attila listavezető helye?