280 dolog, amit csak a börtönökből rendelhetnek meg az iskolák

POLITIKA
2014 január 10., 11:00
comments 47

Úgy néz ki, hogy egészen bizarr fordulatot vett az iskolák államosítása, és a működés központosítása. Már sokat írtunk róla, hogy milyen súlyos gondokat okoz az átalakítás. De azt, hogy a zsebkendők beszerzést is szabályozni fogják majd, azért nem lehetett előre látni.

És akkor tanár úrnak hány temetői fejfát vihetünk a pisztolytokok mellé?

gyerekbilincs

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) levélben kérte az iskolákat, hogy azok írják össze mire lesz szükségük 2014-ben. A KLIK a feladathoz mellékelt egy táblázatot is. Ebben 280 olyan terméket sorolnak fel, amiket csak és kizárólag börtönökből  rendelhetnek meg a sulik. Hogy mik ezek?

Elég széles a termékpaletta:

  • Vécépapír (többféle)
  • Ablakpárkány
  • Szalvéta
  • Átszúrás ellen védő lábbeli
  • Bilincstartó tok
  • Doboz (?)
  • Papíráru (füzet, cetli)
  • Franciaágy
  • Gyorstok (pisztolyhoz)
  • Íróasztal
  • Könnyfakasztó tartó tok (könnygázhoz)
  • Könyv (csak így)
  • Lábujj-címke (hulláknak)
  • Nyuszi ház
  • Polc
  • Taktikai öv
  • Temetői fejfa
  • Tonfatartó
  • Zárkaajtó
  • Zárkabútorzat fából
  • Zsebkendő

Annyira jó ez a lista, itt lehet az egészet átpörgetni.  Ha én iskolaigazgató lennék, egész biztosan képtelen volnék dönteni a sok klassz termék között.

Mindenki csak börtönből rendeljen!

A közintézmények egy részénél már nyomják egy ideje, hogy csak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán (BVOP) keresztül szerezhetnek be olyan termékeket, amiket a börtönökben gyártanak. Itt készültek például a rendőrök egy részének ruhái is.

Sőt, tavaly év végén már a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság is megkapta az ukázt, hogy a 100 ezer forint feletti beszerzéseknél nekik is a börtönökből kell árut rendelniük, ha gyártanak olyan terméket, amire épp szükségük van.

Márpedig a börtönben, mint látható, elég sok mindent gyártanak.

Az csak nagyon vicces, hogy a hulla-címkék meg bilincstok jellegű dolgok a jogszabály szövegéből ész nélkül átemelve benne maradtak az iskoláknak küldött terméklistában. Az viszont már kevésbé, hogy a központból írják elő azt is a suliknak, hogy honnan vehetnek füzetet vagy vécépapírt.

Ráadásul a szociális intézményekre vonatkozó szabály például azt mondja, hogy csak abban az esetben mehetnek máshoz vásárolni az intézmények, ha bizonyítani tudják, hogy a 20 százalékkal olcsóbban jutnak az áruhoz, mint amennyiért azt a börtönből kapnák.

Na, most ha nincs a börtönben

Ha a börtön nem tud szállítani, vagy eleve olyat rendel az iskola, ami náluk nem kapható, akkor sem kérhetnek bárkitől ajánlatot. Van ugyanis a BV-sen kívül egy másik, 188 terméket és szolgáltatást tartalmazó lista, ami azokat a termékeket és szolgáltatásokat tartalmazza, amiket a suliknak a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságon (KEF) keresztül kell beszerezniük.

Hogy innen miket kaphatnak az iskolák? Többe közt ezeket:

  • Borítékok
  • Hagyományos és diszkont (fapados) repülőjegy és kapcsolódó szolgáltatások
  • IIIB titkossági fokozatú iratmegsemmisítő gépek
  • Irodabútorok
  • Írószerek
  • Készülékek(0101030000) ??????????????
  • Nemzetközi utazáshoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások
  • Összeadógép-szalagok

Szóval itt is vannak nagyon mókás illetve enigmatikus holmik, és olyanok, amiknél tényleg szomorú, hogy előírják, kin keresztül kell megvenni.

Gyorsan kell dönteni

Annak végképp örülhetnek az iskolákban, hogy egy összesen 468, köztük száznál is több teljesen haszontalan elemből álló listát kell átböngészni január közepéig, és most megmondani előre, hogy egész évben hány tekercs vécépapírra, vagy füzetre lesz majd szükségük.

Megkerestük KLIK sajtóosztályát, hátha ők meg tudják mondani, hogy miért kell a suliknak totál fals listákat nézegetniük, mikor találták ki, hogy bizonyos dolgokat csak a börtönökből rendelhetnek meg, és hogy pontosan mi értelme van ennek rendszernek, de a poszt megjelenésééig nem válaszoltak. Ha küldenek valamit, akkor azt be fogjuk rakni ide.

UPDATE: Megjöttek a KLIK válaszai

  • Miért a BVOP?

A BVOP „preferálása” nem döntés kérdése a KLIK szempontjából, hanem jogszabályi kötelezettség.

  • Mikor lehet máshonnan?

Abban az esetben, ha beszerzési igényével a KLIK érintett tankerülete megkeresi a BVOP-t mint Központi Ellátó Szervet, és az általa adott árajánlat alapján a tankerület hitelt érdemlően bizonyítja, hogy az adott terméket, vagy szolgáltatást 20%-kal olcsóbban be tudja szerezni máshonnan, vagy a BVOP jelzi, hogy a beszerzési igényt nem tudja kielégíteni, akkor beszerezhetik a szükséges termékeket máshol.

  • Mi történik, ha év elején nem tudják pontosan megmondani, hogy miből mennyi kell?

Amennyiben a tervezési időszakban előre nem látható igény merül fel [tehát, akkor a KLIK a beszerzési, illetőleg közbeszerzési tervet módosítja, ezt követően realizálható az igény.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.