Csináld, amit szeretsz, szól a tanács. De miért is kéne élvezni a munkát?

"Csináld, amit szeretsz. Szeresd, amit csinálsz."

Mario de Armas / Design Sponge

A jelmondat prominens helyen látható Jessica Walsh dizájner nappalijában. A nappaliról készült képet valószínűleg már látta. Akkor is, ha fogalma sincs róla, hogy ki az a Jessica Walsh. Mindegy is.

Ön, az olvasó és én, az újságíró ma valószínűleg egészen mást gondolunk erről. Ön - amúgy joggal - irigylésre méltónak gondolhatja a helyzetemet. Végül is, az újságírás nem rossz szakma. Érdekes helyeken, érdekes emberekkel beszélhetek érdekes dolgokról. De ma szombat van, és míg maga valószínűleg a megérdemelt szabadnapját tölti, én ezt a cikket írom.

Jól van ez így. Hogy per pillanat nem rajongok annyira a munkámért, az a magam nyomora. Általában nincs ez így, általában eléggé kedvelem a munkám.

De bárkinek az orra alá kéne dörgölnöm ezt?

Miya Tokumitsu szerint nem. A Slate-en megjelent cikkében leleplezi a cikket kezdő idézet hazugságát.

Alaptétele szerint az "Azt csináld, amit szeretsz" korunk nem hivatalos munkamantrájává vált. De van vele egy apró bibi.

Nem jelent megváltást.

Sokkal inkább leértékeli a tényleges munkát és elemberteleníti a dolgozó tömegek javát.

Hogy miért?

A jelmondat valójában a privilegizált elit leereszkedő jótanácsa. Azt sugallja, hogy a munkának igazából élvezetnek kéne lennie.

"De miért akarna bárki profitálni az élvezetből? És különben is, kinek szól az üzenet" - kérdezi Tokumitsu.

Hiszen ha azt csináljuk, amit szeretünk, akkor a munka nem pénzkereset, hanem a szeretet megnyilvánulása. Vagyis, ha nem élünk meg belőle, akkor nyilván nem elég szenvedélyesen csináljuk, amit csinálunk.

Osztályharcos elitizmus

A csináld, amit szeretsz Tokumitsu szerint két nagy csoportra osztja a dolgozókat.

A kreatív, intellektuális, nagy presztizsű munkát végző gazdagokra és a repetitív, feltűnésmentes munkát végzőkére, akiknek kevesebb jut a jóból. Ők nem azért dolgoznak, mert szeretik a munkájukat. Hanem mert valamiből meg is kéne élni. Ezáltal munkájuk alsóbbrendű is azokéhoz képest, akik a jelmondat alapján nem a megélhetés miatt, hanem pusztán szeretetből dolgoznak.

Mert szerelemből azok dolgozhatnak, akik megtehetik.

De nem ők a társadalom többsége. A többség a statisztikák szerint kifejezetten szerethetetlen munkákat végez.

Az érzelmek kizsákmányolása

A csináld, amit szeretsz mantra azokat sem kíméli, akik amúgy szerethetőnek vélt szakmákban dolgoznak. Vegyük például az újságírókat. Már mondtam, hogy ma pont nem érzem annyira szerethetőnek a szakmám. Tokumitsu is a médiában dolgozókat hozza fel példának.

Papíron irigylésre méltó a helyzetük. De pont azért, mert egy szerethető szakmát űznek, könnyebben ki is lehet zsákmányolni őket. Végül is, miért ne dolgozzon valaki hétvégén, ha olyasmit csinálhat, amit szeret? Miért ne legyen az újságíró fotós is egyben, ha a fotósokat már úgyis kirúgták az újságoktól? Miért ne olvassa hétvégén és betegszabadságon is az emailjeit, ahogy azt az amerikai médiában dolgozók 46 százalékától el is várják?

A csináld, amit szeress elve nem boldog és elégedett munkásokat adott a világnak, hanem fizetés nélkül dolgozó gyakornokokat, óraadó tanárokat. Embereket, akik olcsón vagy ingyen is hajlandók dolgozni. Mert azt csinálhatják, amit szeretnek.

A helyes kérdés tehát az, hogy

"Valójában kinek is éri meg, ha elhitetjük, hogy a munka nem is munka?"

Tokumitsu ennél jóval hosszabban fejti ki véleményét a Slate-en, érdemes elolvasni.

A címlapkép a 3-as számú sanghaji üveg-háztartásikellékgyár pártbizottságának propagandaposztere, innen.