https://444.hu/assets/kekpont_tuntetes_7.jpg

Demagógbombával ment neki egy tucatnyi tüntető a tűcsereprogramnak

Egészségügy
2014 január 18., 13:49
comments 149
  • Húsz-harminc ember tüntetett szombat délelőtt a Kék Pont alapítvány tűcserét biztosító Magdolna utcai irodája előtt.
  • A tüntetésen fideszes önkormányzati képviselő is felbukkant.
  • A tiltakozók üzenete nagyjából annyi volt, hogy költözzön el innen a Kék Pont, és akkor majd eltűnnek a drogosok a környékről.

A tüntetést az Orczy Egyesület szervezte. A szervezetről nem sokat lehetett megtudni az interneten, de annyi kiderült, hogy egyik céljuk, hogy az önkormányzatban létrejövő projektekben részt vegyenek. Ennek lehetett állomása ez a szombati kitérő is.

A tüntetésről amúgy nem értesítették a Kék Pontot sem, ha a Cinken nem bukkan fel a rendezvényt egy óvodában hirdető plakát képe, az alapítvány munkatársai nem is tudtak volna arról, hogy tüntetnek majd ellenük. Szombat délelőtt, amikor amúgy zárva szokott lenni az irodájuk. Erre a délelőttre viszont kinyitottak, hogy beszélgetésre invitálják a tüntetőket. Hiába hívták azonban a tüntetés szervezőjét, Gondos Judit közölte, hogy ez most nem a beszélgetés ideje, és nem a tárgyalás a céljuk.

photo_camera Gondos Judit (fotók: Botos Tamás)

A rendezvény egyetlen felszólja maga Gondos volt, papírról olvasta fel nagyjából negyedórás beszédét. Ez a következő elemeket tartalmazta:

  • A hétköznapi embereket képviselik
  • adóból épülő közterek
  • boldogan futkározó kutyákat szeretne
  • helyette százezer drogos tű évente
  • már az óvodák udvarán is
  • kisebbség korlátozza a többség jogát
  • magukat önjelölt módon szakértőnek kinevezett budai és belvárosi hölgyek és urak
  • ha pénzükről van szó, az sem érdekli őket, ha fertőzött tűbe nyúl egy kisgyerek
  • borzalmas méreggel lövik magukat és képtelenek a többségi társadalom érdekeire gondolni
  • kontroll nélkül segítenek abban, hogy halálra mérgezzék magukat
  • a mi városunk nem ilyen volt azelőtt
  • álszent, megélhetési jogvédők
  • valódi segítség kell
  • hagyják abba borzasztó károkat okozó, értelmetlen tevékenységüket.

De persze nem akarjuk ezt a kérdést elviccelni. A VIII. kerületben valóban nem jó a helyzet, sok az intravénás szerhasználó, és tényleg vannak eldobált tűk. Ezt a Kék Pont munkatársai sem tagadják. A tüntetésen megjelentek úgy látják a helyzetet, mintha a tűcsere hozta volna magával a szerhasználókat. Az alapítvány munkatársai szerint pont fordítva történt, Budapest legfertőzöttebb részének közepére hozták a programot, oda, ahol a leginkább szükség van rá.

photo_camera A Fidesz-székházról ismert módon molinók várták a tüntetőket

Elmondásuk szerint az ő elsődleges feladatuk, hogy a fertőzések elterjedését megakadályozzák. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol a válság vagy egyéb okok miatt a hasonló ártalomcsökkentő tevékenységet visszavágták, ott berobbant a HIV. Jelenleg Magyarországon szerencsére nem tudni HIV-fertőzött intravénás szerhasználóról.

Ilyesmiről persze képtelenség volt beszélni a szombati közegben. Gondos felszólalása után néhány tüntető és egy fideszes önkormányzati képviselő esett neki szóban az alapítvány munkatársainak és a megjelent pár szimpatizánsnak.

Az egyik legtöbbet hangoztatott vád az volt, hogy a tűcsere más kerületek és városok drogosait szolgálja ki, ráhúzva ezzel a fogyasztókat Józsefvárosra. De a szervezet statisztikái szerint nem ez a helyzet, az utóbbi időben klienseik 87,2 százaléka józsefvárosi lakos volt. Támadási felületet jelentettek az eldobált tűk is, amiknek összeszedését amúgy végzi ugyan a Kék Pont is, de alapvetően önkormányzati feladat lenne. Erre a célra amúgy az Emmi decemberben 13,5 millió forintos támogatást ígért a józsefvárosi önkormányzatnak.

A Kék Pont munkatársai szerint a tüntetőknek azt kéne megérteniük, hogy a tűcsere csak az egyik elem kéne legyen a kábítószer elleni küzdelemben. Ettől nem fognak kevesebben fogyasztani, ezzel azt lehet elérni, hogy ne terjedjenek veszélyes fertőzések. A tűcsere mellett-fölött kéne működjön rendes ambulancia, tanácsadás, megelőzés. Ezekhez pedig kéne egy kidolgozott kerületi drogstratégia, de ennek nem sok nyomát látni. A nemzeti drogstratégia meg valószínűleg nem ad sok fogódzót, mivel abban azt tűzték ki, hogy 2020-ra kábítószermentes lesz az ország. Aha.

Az alapítvány kommunikációs vezetője, Barna Erika próbált is erre rákérdezni a tüntetésen felbukkanó fideszes képviselőnél, Kaiser Józsefnél, de nem sok sikerrel.

kekpont_tuntetes_5

A polgárőrök gyűrűjében érkező Kaiser valószínűleg nem kívánta szakmai vitákra fecsérelni a szombat délelőttjét, mondanivalóját összefoglalja az az egy mondata is, hogy

Mi itt rendezzük a magunk dolgait, maguk meg menjenek oda vissza, ahonnan jöttek.

Az önkormányzat és az alapítvány viszonya tavaly ősszel vált feszültté, amikor a képviselő-testület többször is fellépett a Kék Pont ellen. Előbb minden előzetes egyeztetés nélkül felmondták az együttműködést az alapítvánnyal,  novemberben pedig a kábítószerügyi fórumból is kizárták őket.

A szombati _civil_ tüntetés alapján nem lennénk nagyon meglepve, ha a kampányidőszakban egyre hevesebb támadások indulnának az alapítvány munkája ellen. Hogy ez miért egyszerre nagyon veszélyes és nagyon ostoba dolog, azt nemrég még a Magyar Nemzetben is szépen összefoglalták, de a témáról készült videónkat is ajánljuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.