Semjén Zsolt is kiállt a náci megszállásnak emléket állító szobor mellett

POLITIKA
2014 január 24., 08:39
comments 33

A miniszterelnök-helyettes Steiner Pál szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott választ.

A budapesti Szabadság térre tervezett emlékmű nem a magyar holokauszt 70. évfordulóján tartott emlékévi események része, attól elkülönült kérdés, az emlékmű annak mementójaként fog állni, hogy Magyarország a területét megszálló német hadsereg bevonulása okán elveszítette önrendelkezését.

- írja ebben Semjén.

Semjén ugyanakkor helyesnek gondolja, hogy a magyarok szembenézzenek a magyar történelem örökségével.

A magyar holokauszt, benne a magyar állam felelőssége és a megszállás eredményeként az ország szuverenitásának elvesztése pedig egyaránt történelmünk megmásíthatatlan ténye.

- válaszolta.

Majd kitért arra is, hogy ha lesznek, akik a múlt tragédiáit a jelenben politikai hangulatkeltésre használnák, a magyar állam meg fogja védeni állampolgárait. Szemben persze a szocialista kormányokkal, akiknek az ideje alatt náci szervezetek masírozhattak a budai várban büntetlenül.

A kormány döntése az emlékmű felállításáról segíti a társadalmi párbeszédet, a múlt megismerését és a felelősség feldolgozását

- zárta Semjén.

Szerda délelőtt, rendkívüli közgyűlésen bólintott rá az V.kerületi képviselő-testület Párkányi Raab Péter pályaművére, amit a 2014. március 19-ig kell elkészüljön a Szabadság téren, és nagyjából abban a szimbolikus mélységben mozog, hogy szegény szerencsétlen magyar társadalmat külső erőként megszállták a gonosz nácik, belekényszerítve őket minden borzalomba.

A szobor nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként épül, 211 millió forintból. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.