Szükségállapot bevezetésével fenyegetőzik az ukrán igazságügyminiszter

Olena Lukas figyelmeztette a kormányellenes tüntetőket, hogy amennyiben nem hagyják el a minisztérium épületét, szükségállapotot fog hirdetni.

A tüntetők vasárnap késő este foglalták el az igazságügyi minisztérium épületét Kijevben. Közben ország szerte egyre több épületet foglalnak el, több mint tíz városban szálltak már meg tüntetők közintézményeket és hivatalokat.

Kormányellenes tüntetők a minisztérium bejárata előtt. (REUTERS/Vasily Fedosenko)

Tudósítók szerint a minisztérium épületét ellenállás nélkül foglalták el a tüntetők, azt mindössze három őr védte. Egy Oleg néven bemutatkozó tüntető elmondta, hogy az épületet innentől menedékként fogják használni, hogy az utcán fagyoskodó tiltakozók behúzódhassanak ide.

Mi nem fogunk huligánkodni, senkinek nem lesz bántódása. Békések vagyunk, az igazságért vagyunk itt.

Lukas minisztert viszont mindez nem érdekelte. Az egyik ukrán televíziónak elmondta, hogy ha a tüntetők nem hagyják el az épületet, fel fogja kérni a Nemzeti Biztonsági és Védelmi Tanácsot, hogy hirdessen szükségállapotot.

Barikádépítés (REUTERS/Vasily Fedosenko)

A miniszter amúgy részt vesz a kormány és az ellenzéki vezetők között folyó tárgyalásokon, de most azzal is fenyegetőzött, hogy a tárgyalások felfüggesztését fogja javasolni az államfőnek, mindaddig, amíg a tüntetők el nem hagyják az épületet.

A múlt héten a krími autonóm köztársaság parlamentje, Janukovics elnök régi szövetségese is arra biztatta az államfőt, hogy hirdessen szükségállapotot.

Az ukrán parlament kedden rendkívüli ülésen fog tárgyalni a belpolitikai krízisről, de korábban arról volt szó, hogy a szükségállapot kérdése semmiképp nem lesz napirenden.

( REUTERS/Konstantin Chernichkin)

A tiltakozások legújabb hulláma azután tört ki, hogy az ellenzék vezetői, Arszenyij Jacenyuk és Vitalij Klicsko visszautasította az államfő ajánlatát a miniszterelnöki és a helyettesi posztra.

Miközben a tiltakozó mozgalom magja, az EuroMajdan néven futó tüntetés továbbra is békés, radikális tüntetők egy csoportja folyamatos, heves harcot vív a rohamrendőrökkel Kijev belvárosában.

Vasárnap már az ország keleti részében is foglaltak el épületeket, ahol jellemzően Janukovics elnök tábora erős, és szorosabb szálak fűzik a helyieket az oroszokhoz.

  • Az észak-keleten fekvő Szumi városában a tüntetők elfoglalták a városi tanács épületét
  • Több ezer tüntető próbálta meg a dél-keleti Zaporizzsjában elfoglalni regionális közhivatalokat, de a rendőrök könnygáz és füstgránátok bevetésével visszaverték őket. Hasonló ostromot jelentettek Csernyihiv városából is.
  • Több mint kétezren tüntettek a Kijevtől nem messze fekvő Cserkaszi városában, legalább negyven embert vettek őrizetbe.
  • Tüntettek Odesszában is, a keleten fekvő Dnyipropetrovszkban pedig összecsapások voltak a közhivataloknál, 14 embert tartóztattak le.
  • Az észak-keleten fekvő Harkovban baseballütős fiatalok támadtak rá kormányellenes tüntetőkre.
(REUTERS/Konstantin Chernichkin)
REUTERS/David Mdzinarishvili
REUTERS/David Mdzinarishvili

(Cikk tetején kép: REUTERS/David Mdzinarishvili

via BBC)