Ausztriában és Párizsban is írtak a Szabadság térre tervezett emlékműről

POLITIKA
2014 január 28., 13:55
comments 28

A Der Standard és a The International New York Times is írt a tervezett Szabadság téri emlékműről – írja az MTI.

Der Standard (osztrák lap)

Az Orbán-kormány kizárólag a németek és a nyilasok nyakába akarja varrni a felelősséget csaknem 600 ezer zsidó elpusztításáért – írja a lap. Paul Lendvai, a magyar származású ausztriai újságíró beszámolt az 1944. március 19-i német megszállás tervezett budapesti emlékművét övező tiltakozásokról. Azt írta, hogy a megszállással szemben valójában nem volt semmilyen ellenállás, a német csapatokat a lakosság többsége barátságosan fogadta, 437 ezer ember deportálását 7 hét alatt nem a kis létszámú különleges SS-kommandó, hanem az olajozottan működő magyar csendőrség és rendőrség szervezte meg, és sok magyar profitált a zsidó vagyon szétosztásából. Beszámolt arról, hogy a magyar holokausztot ismertető alapmű szerzője, a történész Randolph L. Braham a „történelemhamisítás” elleni tiltakozásul visszaadta az Orbán-kormánytól kapott magas kitüntetését.

The International New York Times

A Párizsban megjelenő lap is írt arról, hogy Randolph L. Braham amerikai magyar holokausztkutató visszaadta a magyar kormánytól kapott magas kitüntetését. Magyarország – sok más kelet-európai országhoz hasonlóan – megpróbálja összeegyeztetni azt az értelmezést, hogy a nácik áldozata volt, azzal a történelmi ténnyel, hogy eközben tétlenül nézte a zsidók elpusztítását. Braham szerint az utolsó csepp a pohárban a kormánynak az a terve volt, hogy emlékművet állít az 1944-es német megszállásnak.

Németország korábban azt mondta: a megszállásért Németország a felelős, az emlékműért a magyar kormány.

A német megszállásra emlékeztető szoborra rendkívüli közgyűlésen bólintott rá az V.kerületi képviselő-testület. Március 19-ig kell elkészüljön a Szabadság téren, és nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként épül, 211 millió forintból.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.