Zsigó Róbert nem ismer lehetetlent, ha saját emberének állásáról van szó

POLITIKA
2014 január 29., 12:18
comments 11

Tavaly májusban járt le az Ady Endre Városi könyvtár és Művelődési ház vezetőjének mandátuma. Letenai Mária egyetlen indulóként nyáron újra megpályázta az állást, támogatták is, de nem nyert. Török József, a bírálásra felkért közművelődési szakértő szerint nem volt rendben a végzettsége. A jegyző mégis továbbküldte a megyei kormányhivatalhoz a kinevezést, ott megállapították, hogy megfelel a végzettsége, ki lehet nevezni. A következő testületi ülésen mégsem nevezték ki Letenait, inkább új pályázatot írtak ki.

zsigock-342

A rejtély, hogy miért nem kapta meg az állást, hamar megoldódni látszott. Zsigónak volt egy titkos jelöltje, akit szeretett volna az állásban tudni, de az akkor hatályos törvények szerint meg sem pályázhatta volna a pozíciót. Dr. Munczig Dénesné, a bajai polgármester közvetlen munkatársa ez a jelölt, és nem rendelkezik a két intézmény vezetéséhez szükséges dupla végzettséggel. Az 1992-es kulturális törvény előírja, hogy az összevont intézmény (esetünkben könyvtár és művház) vezetéséhez két végzettség kell. Zsigó kijárta Halász János államtitkárnál a törvény módosítását. Eltörölték a kettős végzettség előírását.

Az új pályázatra három ember jelentkezett: Zalavári László, a művelődési ház igazgatóhelyettese, Munczigné és Menczer György helyi rendezvényszervező. A Cink megszerezte Török József szakértői véleményét a három jelöltről, amiből kiderül, hogy Munczigné nagyvonalúan kezelte számokat. Kamuzott a szakmai gyakorlatának időtartamáról, mert még a módosított előírásoknak sem felelt meg. Az előírt 5 évből. csak 3 év 3 hónapot lehet elfogadni gyakorlatnak.

19e14gzyani96png

A Cink információi szerint kedden összeült Baján a szakmai bírálóbizottság, ahol Papp Gábor jegyző kijelentette, hogy megvan az 5 év gyakorlata Munczignénak, mert bele lehet számolni a Baja Hangja nevű helyi rádiónál ügyvezetőként ledolgozott éveit. Ami igaz, hogy nem kulturális tevékenység, nem művelődésszervezés (ezt írná elő a jogszabály), hanem cégvezetés. De beleszámít, kész, Zsigó emberének bele.

Városi hírek szerint azóta előkerült még egy papír a Baja Marketing Kft.-től, hogy rádiós ügyvezetőként a városnak végzett művelődésszervezői munkát Munczigné, és akkor meg már bőven meg van az előírt 5 év gyakorlat.

A pozícióról holnap döntenek. Meglepő eredményeket várunk. (Cink,Nol)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.