A drogfutár: 4. rész - Hogy lehet szarni egy perui börtönben?

  • 2012-ben filmet készítettünk TBG-vel a Peruban raboskodó magyar kokainfutárokról, itt lehet megnézni, 41 perc.
  • A szereplők közül Gyuri már szabadlábon van, és Limában él.
  • Sokat beszélgettem vele azóta, egy netkávézóból hívott heteken át, itt éjszaka volt, ott délután.
  • Az ő történeteiből állt össze ez a sorozat. Lesz hogy kalandregénynek tűnik, de igaz.
  • Az első részt itt lehet elolvasni.
  • A második részt itt lehet elolvasni.
  • A harmadik részt itt lehet elolvasni.

Jesús ágyat ad

Gyuri igazán megijedt. „A fizikai erőszaktól félek” – mondta nekem. Pedig Gyurit nehéz kihozni a sodrából, és nagyon megértő tud lenni minden kényelmetlenséggel szemben. De azt nagyon nem akarta, hogy őt is megverjék.

Sosem tudta meg, hogy miért ütötték lemeztelenítve azt az embert előttük, amikor először léptek be a Sarita Colonia nevű börtön udvarába. Tizenöt új rab állt döbbenten. Pár méterre tőlük néhányan egy szép zöld asztalnál biliárdoztak. Akkor mondták nekik, hogy a megvert ember megérdemelte amit kapott, de amúgy általában nyugalom van, ne izguljanak, nem lesz baj.

Eredetileg ez egy igazán jól felszerelt és kulturált börtön volt. 10-10 cella két folyóson, egymás felett két emeleten. Mindegyik cellában két darab emeletes ággyal. Minden cellában wc-vel és zuhanyzóval. 80 embernek teljesen elfogadható feltételek. Csakhogy 1100 ember élt ezen a helyen.

Ahogy Gyuri és Cristian felmentek a lépcsőn az emeleti folyósora, alig fértek el.

„Teljesen elvesztetted az intim szférádat. Túl közel ülnek egymás mellett, túl közelről néznek, hozzájuk érsz, ahogy haladsz. Bennszülött arcok, nem érted mit mondanak, minden idegen. De nekik te vagy idegen: bohóc vagy, malac vagy, úgy bámulnak rád. Mintha egy arénába lépnél, és őrjöngenének körülötted. Félhomály, gyengén világító neonok” – mondta az első benyomásairól.

Hármójukat, Gyurit, Cristiant és egy orosz férfit bevitték az egyik cellába. Cristian fordított. A folyosófőnöknél voltak. Úgy hívták, hogy Jesús. A folyosófőnök 15 éve élt már ebben a börtönben, és még 10 éve volt hátra. Perui indián volt, a Fényes Ösvény nevű terrorszervezet egykori tagja. A 90-es években a Fényes Ösvény átállt a drogra, a gerillákból maffiózók lettek. Ezt a férfit is több tonna kokainért ültették le. Amikor elkapták, az apját az orra előtt lőtték agyon.

A folyosófőnök keveset kérdezett. Leginkább az érdekelte, hogy mennyi most Európában a kokain. Legyen min röhögni, méltatlankodni. A börtönben kevés az új téma, de leginkább beszélgetéssel lehet megölni az időt. A peruiak nagyon szerettek a kokain európai áráról beszélgetni. A folyosófőnök a börtönviszonyokról csak annyit mondott, hogy semmi sincs ingyen, de pénzért sok lehetőség akad.

Az ételt például egy hatalmas műanyag hordóból osztották, merőkanállal, de nem adtak se tányért, se kanalat hozzá. Akinek nem volt tányérja, az éhes maradt. Vagy nyújtotta a markát, és azt tartotta a merőkanál alá, és így maradt éhes. Venni viszont nemcsak tányért lehetett, hanem sokféle egyéb ételt is. Volt például az udvaron pizzéria, kávézó, étterem. Csak a nagyon csóróknak kellett beérniük az állam által biztosított koszos, félig nyers rizzsel, amibe szőrös disznóbőrt vagy csirkecsontot főztek. De ezek felfedezése még odébb volt.

Egyelőre az volt a kérdés, hogy Gyuriék hol fognak aludni. A folyosófőnök azt mondta, hogy ez a pénzüktől függ. Ha az egyik cellába szeretnének egy ágyat, akkor az 1500 dollárba kerül (kb. 350 ezer forint), de éppen nincs eladó ágy egyik cellában sem. Ennél olcsóbb a folyosón egy ágy, ennél is olcsóbb egy matrac, és még olcsóbb egy kartonpapír. Amúgy meg lehet aludni a puszta földön ingyen.

Gyuri a maradék pénzéből befizetett egy folyosói háromemeletes ágy egyik matracára. A matracon ketten osztoztak Cristiannal. Sokan aludtak így, ketten egy helyen. Ez is kiváltság volt. Mert már ilyen szűkös helyből sem volt érkezésükkor szabad. A folyosófőnök viszont úgy vélte, hogy a fehér emberek előbb-utóbb sok pénzt fognak kapni otthonról. Megéri megadni nekik ezt a kényelmet, a következő években jó vevők lesznek a börtönmaffia szolgáltatásaira. Úgyhogy szólt az embereinek, akik lerángattak a a matracukról matracáról két rabot. És megkapta a helyüket az újonnan érkező magyar és a román fogoly.

Gyuri most is hamar elaludt. Nem törődött a mellette szuszogó Cristiannal, az előtte földön kuporgó peruival, és a háromemeletes ágy többi szintjének lakóival. Azt se tudta pontosan, hogy hányan vannak azon a négyzetméteren.

A folyosón alvás melós volt. Olyan szorosan álltak egymás mellett az ágyak, hogy alig lehetett mozdulni tőlük. Ezért napközben szét kellett szedni ezeket a fakeretes fekvőhelyeket. Mint reggel kiderült, ennek pontos rendje volt. A folyosó végén lévővel kezdték, és deszkánként adták tovább egymásnak a rabok. Aztán jött a második ágy, ugyanezzel a módszerrel. Ezért is volt nagy kiváltság a cella, ott sokkal tovább lehetett heverészni az ébresztő után. Kint már 40 perce pakoltak, amikor bent ráért átfordulni a túloldalra. Persze a legkorábban a folyosói ágyak előtti résekben, a földön alvók keltek. Nekik már ahhoz is ki kellett menniük az udvarra, hogy a szétszedhető nyugvóhelyeket gazdáik pakolni kezdjék.

Akinek napközben szétszedték az ágyát, az estig nem tudott leülni. Annak nem volt egy saját helye, ahova félrehúzódhatott volna. Ezért is volt nagy kincs a cellában lévő ágy. Meg néhány folyosói is, amiket a szabály ellenére valamiért nappal se szedtek szét.

Másnap kiderült, hogy van még négy román a körletben Cristianon kívül. Gyurin kívül magyar egy sem volt. Mint később megtudta, a szomszédos Maximában voltak még. Általában drogfutárok, de az egyik azt mondta, hogy ő Mexikóban bérgyilkos is volt.

A románok elmondták Cristiánnak, hogy nem nagy ügy engedélyt szerezni a folyosófőnöktől, hogy ne kelljen szétszedni reggel az ágyat. Csak ki kell fizetni ennek is az árát. Cristian szervezkedni kezdett, és hitelbe nemcsak örökké álló ágyat, de külön matracot is szerzett. Néhány nap után Gyurinak saját, éjjel-nappal használható fekhelye lett. Fejenként ez 800 solba került (65.500 forintba). Gyuri hamar rájött, hogy nagyon gyorsan pénzhez kell jutnia.

Üríteni csak a pénztárcát könnyű

Az éjszakának volt még egy kellemetlensége, amit soha nem lehetett igazán megszokni. A folyosókat lezárták, és a wc-k a zárt területen kívül voltak. Vagyis este 9 után nem lehetett kimenni. Semmiképpen sem. A cellalakóknak ez nem volt probléma, nekik volt saját wc-jük. Ha viszont a folyosón alvókra jött rá a szükség, akkor a túlzsúfolt helyen egy műanyag edénybe pottyantva kellett ezt megoldaniuk. Ezek egyliteres bilik voltak, olcsón adták őket, szinte mindenkinek volt.

Aki hasmenéssel küzdött, annak sem volt más volt választása, mint hogy az ágyak között az edényébe igyekezzen üríteni. Aztán őrizgethette tartalmát reggelig. Egy rosszabb gyomorrontás esetén ha megtelt az edény, lehetett még próbálkozni konzerves dobozokkal. Az így keletkező bűz nem tette népszerűvé a sürgősen székelni kényszerülőket.

A két év alatt egyszer jutott ki Gyuri éjszaka a folyosóról, de akkor hányt is. Rettenetes állapotban addig dörömbölt, amíg csak elvitték a gyengélkedőre. Az ilyenekben a fehérekkel elnézőbbek voltak, főleg azért, mert a spanyol követség rendszeresen gyűjtötte a panaszokat. A börtön pedig rendszeresen kapott támogatást a spanyoloktól, az igazgató nem akart rosszban lenni a madridi kormány embejada-jával.

A wc-re járás hasmenés nélkül és napközben sem volt kényelmes. Folyóvíz ugyanis csak naponta háromszor volt a börtön területén. Reggel fél 7-től 8-ig, aztán délután 1-től fél 2-ig, végül pedig kora este 5-től fél 7-ig. Wc-t lehúzni, kezet mosni, a biliket kimosni máskor nem volt mód. Illetve lehetett még pénzért vizet venni, az ezzel kereskedő raboktól.

Ráadásul wc-ből nem volt túl sok. 9 guggolós hely és egy vizelésre használható lyuk volt a cellákon kívül, utóbbihoz egyszerre ketten is mehettek. Ez a tíz alkalmatosság valamivel több mint 900 főt volt hivatott kiszolgálni. Úgy, hogy naponta összesen 3,5 óra volt, amikor le is lehetett öblíteni ezeket.

Mindig nagy volt ezért a sor, a tülekedés, a türelmetlen sürgetés. Gyurinak egy szarás a következő két évben átlag napi félórás sorban állásba került. Főleg reggel volt durva a helyzet, a fekália több rétegben állt már nagyon hamar a lyukak körül. Tovább rontotta a helyzetet, hogy sokszor fordult elő dugulás. Az újságpapír olcsóbb volt a wc-papírnál, viszont a perui sajtó rendszeresen eltömítette a guggolósokat.

A tisztálkodás sem volt egyszerű menet. Nyolc darab zuhany állt rendelkezésre az udvaron, és ezekből is csak ritkán folyt víz. Általában egyszerre ketten álltak a zuhany alatt, és a perui rabok többsége ilyenkor vizelt is, hogy ügyesen kihasználja a rendelkezésre álló kevés időt. Ezért aki zuhanyzott, azt jó eséllyel le is pisilték. Gyuri ezért ha tehette, akkor inkább befizetett, hogy a folyosófőnök cellájában zuhanyozhasson. Jesús sajnos a wc-jét nem adta ki.

peru-lima-cim-04-borton-zsufolt

Pedig a jól szervezett börtönönkormányzat takaríttatott sokat. A wc-ket például minden délelőtt csillogóra mosták, és hetente kétszer a folyosót is patyolattisztára nyalták. Ezt a munkát azok végezték, akiknek semmi más esélyük nem volt pénzhez jutni. A munkáltató a folyosófőnök, illetve az ő főnökei voltak, ezt sem a börtön hivatalos vezetése intézte. Nagyon jól szervezett belső hierarchia működött: igazi arisztokráciával, belső rendőrséggel, szakácsokkal, szerelőkkel, takarítókkal, dílerekkel. Még választásokat és népgyűléseket is tartottak. A következő részben jórészt erről lesz szó.

Gyülekező

Egyetlen alkalom volt minden nap, amikor néhány őr bement a rabok közé. Minden reggel nyolckor névsorolvasást tartottak az udvaron. Hogy ez működjön, pontos rendben kellett kimenni, hogy az elhangzó nevek sorrendjében álljanak az emberek, mindenki hallja amikor sorra kerül, ne legyen kavarodás, látszódjon, hogy ki következik.

Hivatalos ébresztő nem volt, a lámpák felkapcsolásának idejéről is a folyosó vezetői döntöttek, de azt biztosítani kellett, hogy nyolckor mindenki a helyén álljon. Amikor a lámpák felgyulladtak, akkor lehetett bekapcsolni a tévéket is. A cellában lakó gazdag raboknak ugyanis jellemzően tévéjük is volt. Minden cellában egész nap két-három tévé bömbölt, olyan hangzavart okozva, amit Gyuri nagyon nehezen bírt elviselni. Egy életre megutálta a perui lakodalmas rockot. Akinek nem volt tévéje, annak rádiója volt.

Nyolcra tehát ki kellett menni az udvarra a névsorolvasásra. Ezt a rituálét nagyon komolyan vették. Gyuri azt gondolta, ha valami alól nincs kibúvó, akkor az a jelenlét ellenőrzése. Aztán rájött, hogy Peruban minden szabály áthágható.

Volt az a pénz, amiért lehetett helyettesítést kérni a névsorolvasásra. A leggazdagabb rabok bent feküdtek a cellájukban, élvezték a nyugalmat, és valaki más biztosította a börtönőröket, hogy nem szöktek meg az éjjel. Egy dúsgazdag amerikai fogoly kifizetett tízezer dollárt, és gipszkartonból leválasztották neki a folyosó egy részét, és így lett saját cellája, 9 négyzetméteres. Zárható volt, a kulcsot pedig magánál tarthatta. Ez volt a legnagyobb tér ami egy embernek jutott Saritán.

A névsorolvasás háromnegyed óráig tartott. Mindig mindenki megvolt. Egyetlen egy ember próbált megszökni, amíg Gyuri ott raboskodott. Egy vézna angol. Köteleket szerzett, amin felmászott a tetőre. Onnan szintén köteleken egy üres őrtoronyig kúszott. Tovább nem jutott, ott elkapták. Nem derült ki, hogy mi történt vele, elszállították, nem látták többet.

Napközben rabok nagy része az udvaron tengett-lengett. Üzletelt, beszélgetett, drogozott. Gyuri leginkább visszavonult az ágyához, elfüggönyözte magát a külvilágtól, és olvasott. Nem akart berendezkedni. Nem akarta elfogadni, hogy ott él, és ezért a kényelméért sem tett sokat. Úgy érezte, ha otthonosabbá teszi a környezetét, akkor ezzel elfogadja, hogy Sarita lakója lett. A körmét sem vágta le, alig evett. Az elején próbált úgy élni, mintha nem is élne.

Az elején szinte korlátlanul kapott hitelt. Az volt a benti tapasztalat, hogy a fehér ember jó adós. De arra is hamar rájött, hogy a fizikai erőszaktól leginkább annak kell tartania, aki tartozik.

(Itt van a sorozat Facebook oldala.)