Orbán Viktor Rejtő Jenő-könyveket ajánlott Kerényi sorozatába

POLITIKA
2014 február 07., 12:30
comments 29

Március 12-én indul útjára a Nemzeti Könyvtár 24 kötetet tartalmazó második hulláma. Ebbe most nyolc politikus, nyolc intézmény jelenlegi vagy egykori vezetője és nyolc egyházi méltóság ajánlása alapján állítottak össze.

Ezt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott jelentette be.

A felkért politikusok Orbán Viktor, Kövér László, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, Tarlós István, Balog Zoltán, Hende Csaba és Szőcs Géza, az intézményvezetők Pálinkás József, Matolcsy György, Fekete György, Csorba László, Baán László, Vidnyánszky Attila és Vizi E. Szilveszter, az egyházi méltóságok pedig Erdő Péter, Feldmájer Péter, Gáncs Péter, Steinbach József, Prőhle Gergely, Korzenszky Richárd, Bogárdi Szabó István és Köves Slomó voltak.

A felkért személyiségek 3-3 könyvet ajánlottak, ezek közül választottak a szerkesztők.

A tervezett menetrend szerint a második hullámban négy körben jelenik majd meg 6-6 kötet, a kiadások várható dátumai idén március 12. és szeptember 15., jövőre pedig március 3. és október 22. Kerényi Imre elmondta azt is, hogy az első kettőt további két hullám követi majd, a 3. hullám kínálatát jobb- és baloldalhoz kötődő értelmiségiek ajánlásai alapján állítanák össze, a 4. hullámot pedig a kortárs magyar irodalomnak szentelnék, egy tévéműsor keretében bevonva a széles nyilvánosságot a könyvek kiválasztásába. A négy hullámban a tervek szerint összesen 96 kötetet adnak ki.

photo_camera (Kovács Attila/MTI)

A várhatóan március 12-én megjelenő könyvek közül Orbán Viktor miniszterelnök egy Rejtő Jenő-válogatást ajánlott (A három testőr Afrikában, Piszkos Fred közbelép, Csontbrigád), Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pedig Kosztolányi műveit (Nero, a véres költő, Pacsirta, Édes Anna). Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Fraknói Vilmos Pázmány Péter és kora című munkájához írt ajánlást, Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke pedig Venetianer Lajos A magyar zsidóság története című művét ajánlja az olvasók figyelmébe.

Kerényi Imre kitért a jogdíjakkal kapcsolatos problémákra is. Mint mondta, néhány szerző esetében egyelőre nem sikerült felkutatniuk a jogtulajdonosokat, ezek közé tartozik Szentgyörgyi Albert, Cziffra György, Hamvas Béla és Patai József. Az ilyen esetekben az Artisjus elhagyott javakkal foglalkozó osztálya indít vizsgálatot. Ha ez eredménytelen, születik egy statútum, amelyben a kiadók arról nyilatkoznak, hogy amennyiben előkerül az örökös, kifizetik a jogdíjat - magyarázta az Alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott.

Rejtő Jenő könyvei amúgy éppen idén január elsejétől jogdíj nélkül szabadon terjeszthetőek.

Újságírói kérdésre válaszolva Kerényi Imre elmondta: a most felkért politikusok között azért nincs ellenzéki, mert először házon belül kell megcsinálni, aztán lehet majd kinyitni a kaput.

Jelezte, hogy a harmadik, 24-kötetes kiadási hullámban kizárólag értelmiségieket fognak majd felkérni könyv-ajánlásra, és köztük lesz majd olyan is, aki a baloldalhoz kötődik.

A legutóbb a Magyar Krónika ötletével felbukkanó Kerényi sorozatárának első hullámára 300 millió forint jutott a költségvetésből, de ebből költeni kellett szobrok állítására és konferenciák szervezésére is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.