• Csütörtökön mutatták be a Berlinalén Wes Anderson új filmjét, a Grand Budapest Hotelt.
• Sajnos nem Budapesten játszódik.
• Viszont fantasztikusan szórakoztató, annak is, aki szereti a rendező stílusát, és annak is, aki eddig hiányolt belőle valamit.
• Kelet-Európa története könnyed indie-abszurdban elmesélve.

Uraim, Önök az első halálosztag, amivel valaha találkoztam

- mondja az árpaföld közepén megállított vonat fülkéjében a kifogástalanul öltözött úr hasonlóan kifogástalan stílusban a sötét arcú katonáknak, akik teljesen nyilvánvalóan képesek lennének szó nélkül kivégezni azért, mert más van az irataiba írva, mint amit látni akarnak.

A jelenet éppen úgy hangzik, mintha Slawomir Mrozek, Bohumil Hrabal, vagy éppen Örkény István valamelyik művében szerepelne. Pedig az amerikai indie-kultuszrendező, Wes Anderson új filmjének, a Grand Budapest Hotelnek főszereplőjével történik mindez a történet vége felé. Magyarként persze pontosan értjük a jelenetet. De valószínűleg a mindebből csak keveset átérző amerikai Wes Anderson-rajongóknak is több jön át ez alapján a kelet-európaiság lényegéből, mint sok dokumentumfilmből. Vagyis, hogy mókás itt az élet, de azért bármikor benne van, hogy a szomszédod veszi el mindenedet.

Zubrowka mi vagyunk

Persze a Grand Budapest Hotel egyáltalán nem borongós realista dráma a huszadik század tragédiáiról. Furcsa is lenne Wes Andersontól (még akkor is, ha a film részben Stefan Zweig művein alapul). Ráadásul a címe ellenére semmi köze Budapesthez. Ez a szálloda egy elképzelt, mégis jellegezetesen kelet-európai országban, Zubrowkában található egy párhuzamos valóságban, ami elég sokban hasonlít a miénkre, csak a náciknak plüssjelvényük van, a kommunizmusra pedig már csak annyi utal, hogy lassan rohad meg minden. Ez pedig végül is nem is olyan nagy különbség.

De még ezzel is túl komoran írom le a filmet: mindez valójában inkább csak háttér egy nagyon vicces rablásos-összeesküvéses-menekülős-bonyodalmas vígjátékhoz, illetve annak kicsavart paródiájához. Sőt, a többszörösen áttételes történetmeséléssel néha már úgy tűnik, mintha a rendező saját stílusát is parodizálná, ami jót is tesz neki.

Életre kel

Ahogy Wes Anderson legtöbb filmjében, itt is önálló műalkotás szinte minden egyes kép, tele vizuális poénokkal. Amikor a történet nem elég jó, akkor a cuki-bájos fél-mesevalóság inkább tűnik bosszantó indie-manírnak, ahogy az néhány másik filmjében megtörtént. A Grand Budapest Hotelben viszont tényleg működik minden díszítés és ismétléses tréfa, és mindennek van szerepe a történetben is. Életre kel az egész, és minden pillanatában leköt. A poénokat nem is igazán lehet elmesélni, de a börtönből kiszabadulás jelenete például a süteményben becsempészett ásóeszközöktől az alvó őrök mellett kisettenkedésig biztosan klasszikus lesz, hasonlóan a síelős üldözésig, ami már a Fantasztikus Róka Urat idézi.

Beszélő díszletek

Nem volt szó idáig a szereplőkről, pedig a film hírét leginkább az előzte meg, hogy gyakorlatilag nem is szerepel benne olyan, aki nem sztár. Ezeknek a szereplők nagy része viszont inkább beszélő díszlet, mint valódi karakter, ebben az esetben ez mégsem baj.

Wes Anderson őszinte abban, hogy nem a mélységre és az árnyalt figurákra megy rá, hanem a felszínt színezi ki. Egydimenziósságával együtt is kihagyhatatlan kellék a karikatúra-bérgyilkos Willem Dafoe, az öregasszonyra maszkírozott Tilda Swintonról, a Vilmos Kovács nevű ügyvéd Jeff Goldblum (magyar utalás a híres operatőr-párosra Zsigmond Vilmosra és Kovács Lászlóra), vagy éppen Bill Murray, aki talán, ha két percet szerepel a filmben.

A régi világ svindlere

Cserébe a főszereplő portás Ralph Fiennes, ha nem is nagyon mély figura, de egyszerre ügyeskedő szélhámos és a régi világ egyik utolsó hőse, aki még svindlijeivel együtt is valami többet képvisel, mint körülötte dúló romlás. Az ilyen alakokat pedig ha valahol, akkor itt Kelet-Európában nagyon meg tudjuk érteni.

A filmet március 20-án mutatják be Magyarországon.